Miattad hiszek /Befejezett/

Szerelembe esni veled

Amikor haza értem legnagyobb meglepetésemre Anya már fent volt és éppen egy bögre kávét ivott.
-Szia Kincsem.-köszöntött.
-Szia Anyu.-öleltem meg.
-Jól vagy? Fáj valamid?-kérdezgetett.
-Minden oké velem. Kipihented magad?
-Igen.
-Tényleg? Csak, mert nem aludtál sokat és jót tenne a pihenés.-mondtam.
-Ne aggódj. Jól vagyok.
-Anyu! Már több hónapja nem pihened ki magadat rendesen.
-Ez nem a te dolgod és eleget pihenek.-győzködött. Láttam rajta, hogy valami nem stimmel, de inkább nem feszítettem tovább a húrt, hanem rátértem a következő kérdésre. Igen, arra a kérdésre, hogy miből gondolja, hogy nekem bárki is tetszik és ezt miért pont Emilyvel tárgyalja ki.
-Na és Anya... mi van Leoval?
-Azt neked kell tudnod.-vont vállat mosolyogva.-De azért remélem jó volt nála.
-Miért?
-A fiam vagy. Ismerlek.-hangja szeretettel teli volt.
-Mi?
-Azt hiszed nem jöttem rá?
-M... mire?-fagytam le.
-Hogy bejön neked.
-Pff... ennél nagyobb baromságot nem hallottam.
-Valld be. Érzel iránta valamit.-nógatott.
-Igen.-bólintottam.-Gyűlöletet.
-Naaa... ne légy ilyen.-hangjában szeretetet hallottam.
-Én nem vagyok "ilyen". Csak egyszerűen te is tudod, hogy hányok a szép szerelmesektől szóval én így teljesen jól elvagyok és egy kicsit se jön be.-támasztottam alá.
-Persze persze...
-Te is tudod, hogy én a szingilségemről vagyok híres.
-Majd egyszer találsz valakit. Lehet a közeljövőben.
-Anya!
-Jól van na. Egyébként reggel találkoztam Zackel és Emilyvel.
-Hogyhogy?-kérdeztem miközben a konyhába mentem kaja után kutakodva. Hamarosan egy pestos péksütivel tértem vissza.
-Csak erre sétáltak és a falkáról beszélgettek és pont emiatt kerestek, mert megkérdezték tőlem, hogy elengedlek-e téged hétfő délután az erdőbe. Elvileg izgi dologról van szó.
-És?
-Ha te szeretnél menni én nyugodtan elengedlek. No meg persze, ha vigyázol magadra.
-Nem is tudom... nekem nincs ott helyem.
-Emilyék valami miatt megkedveltek és segítséget kérnének tőled.
-Tőlem? Ugyan miben?
-Majd megtudod, ha elmész.
-Oké, ebbe van valami, de én ugye nem fogom megbánni?
-Reméljük nem.
-Hát jó. Megyek.
-Mindjárt gondoltam. Oh és, ha már itt tartunk kérd meg Leot, hogy beszélnék vele és, hogy pénteken át tud e jönni.
-Most komolyan?-néztem rá szemrehányóan.
-Nincs mögötte semmi hátsószándék.-nyugtatott meg.-Csak beszélnem kell vele valamiről.
-Miről? Várj, kitalálom. Nem tartozik rám.
-Pontosan. De, hogy ettől megnyugodj ma estig szabad vagyok.
-Elmegyünk fagyizni?
-Fagyizni? Támogatom az ötletet.
-Akkor ezt megbeszéltük.-vigyorogtam.-Amúgy tudod, hogy mi lesz december 2.-án?
-A szülinapom?
-Igen! De ahj... te mindig tudod, hogy mit vegyél nekem. És én neked?
-Nekem elég csak egy fehér rózsa, a kedvencem.
-Hát jó...-sóhajtottam, majd elmosolyogtam magam. Akkor virágot veszek.

Nagyon rég volt, hogy Anyával, majdnem egy egész napot töltsek. Csak mi kettesben. Ezek a pillanatok olyan ritkán történnek, hogy el is felejti az ember mennyire fontos neki. Elmentünk sétálni, fagyizni, megnézni ezt azt. Sokat meséltem, a suliról a közösségről, meg ilyenkeről. Ő is mondott mindenfélét, de láttam rajta, hogy valami nincs rendbe. De nem tudtam eldönteni mit kéne tennem. Estére annyi, de annyi minden kavargott a fejemben. Egyre jobban kezdtem valamit érezni Leo iránt. És nem. Határozottan nem szerelmet. Valami olyasmit ami belülről szép lassan, észrevehetetlenül megmérgez és megfoszt egy darabkámtól. De fogalmam sincs semmiről se. Minél többet tudok annál kuszább lesz az egész. Anyával nagyon nem stimmel valami. Látszik rajta és ez aggódalommal tölt el. Henrynek valami miatt kellek és ami legjobban kiakaszt, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Csak van egy puszta tény és nem tudom sehova tenni. Csak függ a levegőben arra várva, hogy hirtelen lecsapjon. Azt is tudom, hogy nincs helyem a farkasok között. És milyen szívességet kérnének tőlem? Mi fog történni velem? A családommal? A barátaimmal? Mi lesz a jövőmmel? Amióta ide költöztünk... minden ami eddig kicsit is számított az életemben kezd elhalványulni és szépen lassan eltűnni. Kezd minden átváltozni. És az eddig szentül hitt dolgaim kezdenek átfogalmazódni. Sajnos van olyan érzés, amit nem lehet szavakba önteni, de a lelkeded nyomja és egyszer törni fog, akárhogy is kapaszkodsz a múltba.

Hétfő reggel. Tud bárki is mondani két szót ami rosszabb ennél? Mindegy is, mert, ha sokáig nyafogok elfogok késni. Mivel Anya éjszakás volt ezért most alszik. Minél halkabban csináltam a konyhában a dolgokat. Főztem egy teát és ettem egy szendvicset aztan miután felöltöztem és elvégeztem a szokásos reggeli rutinomat és igazából készen is voltam.

A konyhai ablakból sajnos szomorúan konstatáltam, hogy borús és hűvős az idő. Szükségem volt mindenképp egy meleg pulcsira és egy kabátra is. Azért még nem voltak minuszok, maximum ilyen 10 fok körül volt a hőmérséklet, de azért az éles váltás a szeptemberhez képest. Keményen beköszöntött az ősz. A fákon is a levelek egyre színesebbek lettek így tarkítva az egyébként szürke hétköznapokat. Mondjuk ettől függetlenül kedvetlenné tett az idő. Jó, azért nem csak az időjárás. A tegnap esti agyalásommal addig jutottam, hogy pánikoljak a mai naptól. Anya mit akar Leotól? És miért nekem kell vele beszélnem, ha nem én akarok? Jól van, elég lesz. Úgyse kapok rá választ úgyhogy minek ennyi kérdés? Csak fárasztom magamat vele. Még, ha netán aggódalmam alapozott is lenni akkor se fogok tudni tenni az érdekében, hogy ne történjen meg a probléma. Szóval ebből logikusan arra asszociálok, hogy ne gondolkozzak ennyit ezeken.

Ahogy a sulihoz értem Emily egyből a nyakamba ugrott.
-Hali!-köszöntött.
-Sziasztok.
-Ma délután elkéne jönn....-nem hagytam, hogy befejezze, pontosan tudtam miről van szó.
-Tudom. Anya mondta.-forgattam a szemem.
-Szuper! Akkor ezt igennek veszem.
-De nem mondtam igent.-törtem le a lelkesedését.
-Ha hívja a sors, a kiválasztott nem mondhat nemet.-csak úgy áradnak belőle a bölcsességek.
-Emily... ezt mikor hagyod abba?
-Addig fogja csinálni amíg látja, hogy idegesít.-válaszolta meg kérdésem Zack.
-Csodás. Amúgy meg, de, megyek.
Em mosolyogva megforgatta a szemét aztán egy újabb kérdéssel jött elő.
-Aiden!
-Igen?-a nézése nem tette egyértelművé, hogy mit akar, de értettem a célzást. Kérdőn nézett Zack irányába, majd feltette a kérdést.
-Képzeld, a hétvégén összeismerkedtem egy fiúval.-aha. Mostmár értettem. Zackre néztem és láthatóan megelepődött és undor ült ki arcán, de egy szempillantás alatt rendezte arcizmait.
-Fuj... nagyon romantikus.-érkezett a fiútól a gúnyos válasz.
Tudom Emily részéről mire megy ki a játék és még külső szemlélőként is rá lehetett jönni, hogy Zacket igenis zavarja a dolog. Na meg Emilyt ismerve tudtam, hogy ezt pont ennek kiderítése érdekében mondta. De amúgy nem igaz.
-Na ennek örülök Em. Mondjuk téged ismerve úgyis szakítasz vele egy hét múlva.-mondtam.
-És muszáj, hogy mi is itt legyünk miközben ti ezt kitárgyaljátok?-Leot kicsit se érdekelte a dolog.
-Nem. Megyünk is be.-bólinott Emily és elindult velem be.-Na?-kérdezte.
-Fogadnék rátok.-mosolyogtam kedvesen.
-Úristen.-fújta ki a levegőt.
-Szerintem ez egyértelmű volt.
-De, ha mégsem? Vagy most kit kéne csinálnom?
-Csak bízd rám.
-Hjaj Aiden. Féljek?
-Örülj.-tanácsoltam. Szívesen segítek abban, hogy összejöjjenek, mert nagyon összeillenek. Mire kellően kitárgyaltuk az eseményeket elindultunk órára. Pont csengőkor estünk be.