Miattad hiszek /Befejezett/

Hallgass rám

Bementünk a fürdőszobába. Levettem a zoknimat, polómat és a nadrágomat, de az utolsó ruhadarabot nem voltam hajlandó. Hála az égnek gyorsan végeztünk a zuhannyal és már törölközőbe bújva álltam a puha szőnyegen. Hajam tiszta víz és kóc volt és fogaim vacogtak. Közben vártam, hogy Leo visszajöjjön valamilyen ruhával. Egy melegítő nadrágot és egy fehér polót adott nekem.
-Ülj le a kádszélére.-kérte. Nem kíváncsiskodtam, hogy miért, csak leültem. Lassan, óvatos mozdulatokkal letekerte a kötésemet. Nem néztem oda, de éreztem mit csinál. Lefertőtlenítette mire felszisszentem, de a csípő érzés hamar elmúlt és utána csak újból feltekert egy gézt. Eléggé szorított, de Leora bíztam a dolgokat.
-Így jó?-nézett rám.
-Igen.-a ruhákra néztem, majd Leora.-Elfordulnál?-kérdeztem miközben arcom pirulni látszott.
-Persze.
Sikerült felvennem a gatyát és a polót, de úgy éreztem szükségem volt még egy pulcsira.
-Leo, kaphatok egy pulcsit?
-Ühüm, gyere.-fogta meg finoman a csuklómat és átvezetett a szobájába, amit most jobban szemügyre tudtam venni. A szoba bal oldalán volt egy franciaágy ami nem az ajtó felé, hanem a jobb oldali fal felé nézett ahol a falon a tévé volt. Az ágy fehér, és csak az ágy dísztakarója volt fekete. Az ablakok az ágy felett sorakoztak így pont odasüt be reggel a nap. Az ágy végében pedig az erkélyre nyíló ajtót lehetett megtalálni. A szobabejárat mellett sorakoztak a szekrények. Első egy nagy tükrös szekrény volt amin alul négy osztott fiók volt. Aztán egy középen elválaszott szekrény, de mindkettő tartalmát szekrényajtók takarták. Na meg még egy kis komód amin hat kis fiók volt, rajta pedig néhány kép, kölni, csoki, papírzsepi, stb. Aztán a másik oldalt, közvetlenül az íróasztala volt, ahol a tankönyvek, laptop meg ilyesmik voltak. Néhány polc volt a falon, de azon csak könyvek és növények voltak. A függöny pedig el volt húzva. A bútorok fehérek voltak, a fal pedig fekete. A parketta szürkés színű fából volt és egyébként meglepően szépen nézett ki az összkép.
-Tessék.-adott egy szürke pulcsit amibe bele is bújtam.-Holnap szerintem nem megyünk suliba.
-Miért nem?
-Mert most pihenned kell. Na meg van egy olyan érzésem, hogy megfogsz fázni.
-Miért fáznék meg?-kérdeztem miközben kimentünk a szobából.
-Kimelegedtél és csak egy pulóver volt rajtad. Reméljük, hogy komolyabb bajod nem lesz.
-Oké...-adtam igazat neki.
-Most menj és pihenj le.-vezetett be a szobába és lefektetett.
-Köszönöm.-suttogtam mire eleresztett egy mosolyt és leült az ágy szélére én pedig lehunytam a szemem. Éreztem, hogy Leo a közelembe van. Furcsa érzés keletkezett a szívembe, de nem tudtam mi az. Míg próbáltam elaludni megfogalmazódott fejemben egy kérdés. Miért csinálja mindezt Leo? Hülye lennék, ha eddig nem esett volna le, hogy értem teszi. Annak ellenére, hogy néha nagyon bunkó és veszekszünk olykor olykor, nagyon sokat köszönhetek neki. Néha úgy érzem, hogy jobban figyel rám, mint magára, miközben én úgy bánok vele, mintha az ellenségem lenne, pedig mindig mellettem van akármi történjék. Szívmelengető, hogy egy határozott, erős, szókimondó, vakmerő és nagyszajú személyiség, ilyen szinten tőrödjen egy senkivel, mint én. Nagyon sokat köszönhetek neki. Részben azt is, hogy van önbizalmam és úgy érzem képes vagyok élni. Talán még arra is képes lenne rávenni, hogy vakon bízzak benne. Lehet, hogy úgy érzem gyűlölőm, de mégis ő az egyik legértékesebb személy az életembem. Míg ezen gondolkoztam, lassan belecsöppentem az álmok édes birodalmába.

Meglepően jól aludtam, de hamar felkeltem. Negyed 8-kor. A nap finoman cirógatta az arcomat. Lassan kikeltem az ágyból és elindultam a konyhába. Útközben felfigyeltem arra, hogy Leo ajtaja nyitva van és muszáj volt benéznem. Most vonásai nyugodtak voltak. Haja kócosan omlott arcába és elképesztően jól nézett ki így. Füleit még álmában is hegyezte. Most olyan jól esett volna tőle egy ölelés. De én miért is gondolkodok ilyeneken? Ennyi bámulás elég is. Inkább folytattam utam a konyha felé. Ott csináltam magamnak egy teát és csak néztem a felhős eget és a napot ami mindent beragyog. Lépteket hallottam a lépcsőn és boldogan siettem Leohoz. Felcsillantak a szemeim és hirtelen elkapott egy érzés ami megmagyarázhatatlan. Hálát, szeretetet, gyengeséget és boldogságot éreztem. Szó nélkül öleltem meg Leot és szagatottan kifújtam a levegőt.
-Valami baj van?-kérdezte.
-Nem... azt hiszem nincs.
-Miért nem hagyod végre magad?-pontosan tudtam mire gondol.
-Nem leszek senkié és soha nem fogom hagyni, hogy más irányítson. Amit a 17 évem alatt legjobban megszerettem az az egyedüllét. És nem tudok továbblépni.
-Butaságokat beszélsz. Már rég az enyém vagy.-jelent meg arcán egy vigyor.
-Persze... szerintem összekeversz az egyik csajoddal.-engedtem el az ölelésemből, de még mindig mosolyogtam. Jó kedvem volt.
-Te összekeverhetetlen vagy mással.
-Egy bók? Próbálkozásnak nem rossz.
-Az őrületbe kergetsz.
-Miért tűnsz ilyen nyúzottnak?-kérdeztem hirtelen, mert csak most tűnt fel, hogy sokkal fáradtabb, mint máskor.
-Nem aludtam sokat az éjszaka.
-Miért?
-Lázálmaid voltak, de gondolom te nem emlékszel rá. Aztán meg a telefonom is folyton csipogott, mert Emilyék addig zaklattak míg nem biztosítottam őket arról, hogy minden oké.
Elpirultam a gondolatra, hogy Leo volt ott mellettem mikor rosszul voltam és ő ápolt és vigyázott rám, de nem akartam mutatni mennyire is jól esik.
-Anya nem keresett?
-Nem.
-Biztos csak fáradt.-ezt inkább magamnak mondtam nyugtatás képpen. Remélem minden oké.
-Lehet. És te, hogy vagy?
-Kicsit fáj a fejem.-vallottam be.
-Gyere ide.-intett én pedig odamentem hozzá. Kezét homlokomra tette és várt egy kicsit.
-Szerintem csak hőemelkedésed van.-állapította meg.
-Ez hiányzott.-mormogtam.
-Hát azért megérdemled...
-Oké, igazad van.
-Addig is pedig van kedved matekozni?-vigyorgott. Magyarra lefordítva nem ért a matekhoz én pedig igen ezért a segítségemet kérte. Vagyis khm... segítenem kéne és reméljük tényleg nem csak én egyedül fogok matekozni.
-Mit nem tudsz?
-Semmit.-legalább őszínte.
-Hozd le a füzeted és átnézzük.
-Oké.-ment fel.

Néhány perc elteltével ő jött le a füzetével és neki álltunk a tanulásnak. Vagyis én neki álltam egy olyan anyag tanulásánák és elmagyarázásának amit már tudok, merthogy Leo végig engem nézett.
-Így már érted?
-Ühüm.-hümmögött, mint egész idáig. Felnéztem rá és szembe találtam magam egy mélykék szempárral. Végül egy nagyot sóhajtott.-Na jó, ez rohadt uncsi és már kezdem okosnak hinni magamat szóval ennyi elég lesz.
Reménytelenül megforgattam szemeimet aztán újból az ő íriszeibe néztem és tartottam a szemkontaktust. Hirtelen Leo minden előzmény nélkül felállt és ingerülten kezdett el fülelni.
-Mi az?-kérdeztem.
-Egy idegen farkas.
-Itt? Dehát már beriasztott volna a kapu.
-Beriasztott, de te nem hallod. Maradj csendbe.
Kopogás ütötte meg fülünket. Leo kinyitotta az ajtót és legnagyobb meglepetésére Sarah volt az. Én csak a konyhából figyeltem őket.
-De jó, hogy itt vagy!-rebegtette pilláit és pofátlanul bejött a házba.
-Mit akarsz?
-Adam miatt jöttem...
-Hogy ki? Aidenre gondolsz?
-Igen. Az.
-Mi van vele?
-Henry azt tervezi, hogy kettesben "elbeszélget" majd vele. Zsarolásra fogja felhasználni.
-Miért hinnék neked?
-Soha nem hazudnék neked Nyuszifül.-mosolygott a lány.
-Szuper. Van még más valami?
-Nincs.-válaszolta, de úgy állt ott, mint aki elvárna amúgy valamit. Ehelyett Leo rácsapta az ajtót.
-Na végre. Aiden, igaz amit mondott?
-Nem tudom.-fagytam le és meglepően gyanúsan mondtam.
-Oké, szóval igen.
-Nem...?
-Mást mondott?
-Nem emlékszek.
-Gondolom megfenyegetett, igaz?
Szerintem ennél kínosabb beszélgetést életemben nem folytattam. Úgy viselkedek, mint egy idióta. Amúgy minek is hazudok? Leo úgyis rájött és tudja.
-Igen.-valottam be.
-Esküszöm...-még mielőtt bárminek elhordotta volna Henryt rám nézett és egy nagyot sóhajtott.-Te ne törődj vele, oké? Most az a legfontosabb, hogy pihenj és biztonságba legyél.
-Oké, Nyuszifül.-kuncogtam el magamat és most végre ő égett egyet.