Miattad hiszek /Befejezett/

Te

Másnap szintén nehezen keltem fel, de most legalább egy kicsit több életkedvvel, ami kihatással volt a külsőmre is. Ugyan lehet, hogy ugyanolyan bénán néztem ki, de szebbnek éreztem magam. Fogat mostam és kifésültem a hajamat. Még jó néhány percig magamat néztem a tükörbe és tökélesítettem magamat. Márha az eredményt lehet annak venni. Szerintem készen vagyok ezzel a résszel. A ruha választást pedig szerencsére megtudtam gyorsan oldani. Kék farmer, fehér poló és egy fekete pulcsi. Szuper! Ezután gyorsan összepakoltam mára. Ma csak 6 óránk van szóval azt remélhetőleg épségben kíbírom, mind lelkileg, mind fizikailag.

Átmentem Anya szobájába és halkan kinyitottam az ajtót. Még aludt. Nem szerettem volna felkelteni. Végre tud egy kicsit pihenni. Ki is mentem és inkább a konyhába vettem az irányt. Szerencsére Anya mindenre gondolt és mikor tegnap hazaért csinált nekem szendvicset. Csak tudnám, hogy mikor szokott pihenni...

Eltettem a kajámat és már indulásra készen is voltam. Remélem a mai nap is jó lesz. Ha minden igaz Anya ma 8-ra itthon lesz szóval el tudom neki mesélni a történteket. Amúgy egész büszke vagyok magamra, hogy nem történt semmi baj. Mondjuk, ha agyalással töltöm az időt akkor csúnyán késni fogok. Felkaptam a cipőmet és a táskámat, majd kisiettem a házból.

Tegnaphoz hasonlóan szép idő volt, de este eshetett az eső, mert látszott, hogy a harmatos pázsiton néhol megtörik a vízcseppen a nap fénye. A felhők csak bágyadtabbá tették az időt. Kicsit szürkésebb bárányfelhők tarkították az eget ami egy kicsit se passzolt az idilli, ősz eleji hőséghez. Nagyot szippantottam a finom eső illatból és kiélveztem a friss levegőt. Szerencsére ez egy kisebb város és tényleg óriási különbség van a belváros között, ahol eddig éltem. Mindig is utáltam ott lakni és azzal, hogy 100km-rel arrébb költöztünk, mintha minden más lenne. Nem mindennapos az a rengeteg füst és felhő, alig van olyan éjszaka amikor az eget ne ragyognák be a csillagok és valahogy a levegő is sokkal tisztábbnak hat. Meg úgy alapvetően a feeling. Mondjuk az is hozzátesz valamit, hogy feltehetőleg itt jóval kevesebb a légszennyezettség. Nincsenek gyárak, másodpercenkénti járművek, kevesebb a szemét és a sok zöld növény csak természetesebbé és egészségesebbé teszi a környéket. Ezért utáltam belvárosba lakni. Basszus! Még odaköltözésünk után is volt néha nap amikor nem láttam jól a rengeteg feleslegesen kibocsátott szennyező anyagoktól, vagy, mikor éreztem azt a maró levegőtlenséget és bűzt. Hát nem hinném, hogy ezt meglehetne szokni. És a legszörnyűbb, hogy az összes ember kétségbe van esve, de nem azért, mert a Föld pusztul. Azért, mert az emberek önzőek. És a legtöbb, mégha észre is veszi ezeket, nem változtat. És sajnos az emberek nem látják az összefüggéseket. Nem csoda, hogy ilyen sok a beteg ember ennyi légszennyezettség mellett. Azon se csodálkozzunk, ha milliókat öl meg egy természeti katasztrófa. Kivágják a fákat... hallottak már a fotószintézisről? A jégtáblák olvadnak. Persze, hogy felmelegszenek az óceánok is és maga alá temeti a városokat. Az állatok is öngyilkosok lettek, mi? Csak az a fontos, hogy jól álljon az új hermelin bunda... igaz, ember vagyok, de emiatt valahogy mégis tisztelem a farkasokat. Valahogy náluk ez jobban működik és képesek tenni a fenttartható jövőért. Ilyen szempontból szörnyen örülök az elköltözésnek. És itt minden olyan nyugis. Talán csak én vagyok az, aki most robbant. Kár...

Mire észbe kaptam már az iskolánál voltam. Úgy, mint tegnap, minden tekintet rám szegeződött így jobbnak találtam sietni. Lehuppantam Emily elé a padba és egy nagyot sóhajtottam.
-Hali!-lépett mellém a lány.
-Szia. Mizu?
-Semmi... unatkoztam eddig. Klassz, hogy jöttél.
-Ilyet se mondanak nekem sokszor.
-Én igen.
-Amúgy, hogyhogy velem barátkozol?-kérdeztem meg, ami már tegnap is felmerült bennem.
-Miért ne?
-Mert nem szokás vérfarkasnak.
-Engem nem érdekel-hát mondjuk nem olyan lánynak tűnik.
-Ennek örülök-mondtam őszíntén.-A szüleid?
-Amíg nem okozol gondot nem érdekled őket túlságosan.
-Hát oké-ez is több, mint a semmi. Néhány perc múlva be is csöngettek angolra. Hát elég unalmas volt, de az angol tanár nagyon jó fej. Azt mondta, hogy nem muszáj a füzetbe írni, hisz azt magunknak írjuk és lehet rágózni is. Na meg ő megtisztel azzal, hogy nem tegez. Bírom. Aztán angol óra 10. percében betoppan 2 fiú. Mintha egy filmbe lennénk mindenki feléjük kapja a fejét és az osztályban a lányok elolvadva figyelik őket, kivéve Emily, aki kihívóan néz rájuk.
-Mr. Black, Mr. Hale, örülök, hogy megtalálták az iskolát-nem mondtak semmit csak leültek a helyükre. Szuper. Nem látok hátra, de éreztem, hogy engem néznek és gondolom rólam beszélnek. Élmény volt így végig ülni az angolt. Órá végére már teljesen görcsöltem és lehetetlen, vagy éppenséggel lehetséges szitúációk játszódtak le bennem. Emily bíztatóan mosolyogva kezdett el nekem csacsogni.
-Elég valószínű, hogy a kedvenc célpontjuk leszel. Olyan idegesítőek, de sajnos mindkettőjük alfa. Ki az aki egyenlő esélyekkel szembe tudna velük szállni? Az iskolába még van egy másik alfa. Ő az a-ba jár. Nagyon sok harc és viszály szokott emiatt lenni és valahogy Leo és Zack között működik az a ritka harmónia, ami két alfa között szokott lenni. Így szinte mindig ők nyernek mindenben. Számodra a rossz hírem az, hogy én Zack falkájába vagyok tag szóval meg kell, hogy szokd.
-Szuper-dünnyögtem.-De érdekesen hangzik!
-Hát neked biztos az... nekünk inkább megszokott.
-És hol van a harmadik alfa?-kérdeztem.
-Hála az égnek nincs suliba. Nem is nagyon hiányzik. Még Leoéknál is arrogánsabb, beképzeltebb és flegmább. A legtöbben gyűlölik és igaz, hatalom terében Zackék vannak előnyben, de pénzben tényleg csak egy minimálisan, de ő van előnyben és az a kicsi és sokat számít... és a pénz az pénz, tök mindegy, hogy farkas vagy e.
-Értem... akkor tőle még jobban féljek?
-Ne félj. Kerüld el-tanácsolta. Hát oké... nem mintha szándékomban állt volna vele beszélgetni.
-Te mit keresel itt?-állt elém valaki... ch... most tudtam végig nézni rajta igazán. Hátracsapott fehér fülei ellenszenvet sugároztak. Néhány szürke tincse arcába hullott és így gyönyörűen kiemelte tengerkék szemeit. Jóval magasabb volt nálam és még a szót is belém rekesztette. Valahogy ilyenkor mindig félek megszólalni. Nem tudom mi miatt, de a pillantásaimmal soha nem spórolok. Felvont szemöldökkel néztem a szemébe. Hát én nem bírtam olyan jól a szemkontaktust, mint ő, de értetlen és unott arcmimikám tartottam, ami láthatólag őt zavarta.

Kibújt belőlem egy kicsit a környezetvédő énem😅, de nem baj, mert szerintem ez egy fontos téma.🥺🥰 Remélem tetszett a rész❤