Miattad hiszek /Befejezett/

Lásd meg

Egy hatalmasat sikkantottam, amikor megláttam az előttem álló, sötét barna, szinte fekete bundájú farkast. Mit csináltam már megint? Nem volt barátságos, a kisugárzása pedig egyenesen taszított. Amint hátrálni kezdtem ő felborzolta a bundáját és úgy vicsorgott rám. Semmi menekülési esélyem nem volt. Pánikba estem. Remegtem, kapkodtam a levegőt, a szívverésem egyenletlen volt és legszívesebben összeestem volna.
~Végre találkozok Leo féltbe őrzött kincsével-éles fájdalmat éreztem meg a fejemben megszólaló hang hallatán. Szóval a farkasok így kommunikálnak?
~Hagyd őt békén-ezt a hangot bárhol megismertem volna. Sajnálom Leo...
Fájdalmasan a fejemhez kaptam és felszisszentem. Nem kellemes érzés.
~Úgy tűnik áldozatunk nem bírja a telepátiát-éreztem, hogy addig fogja feszíteni a húrt ameddig el nem szakad. Azt nem értettem, hogy Leo miért csak néz minket 10 méterről. Hát, ha ő nem csinál semmit, én fogok. A következményeket figyelembe véve még mindig ez tűnt a legjobbnak. Nagy kockázata nincsen.

Beleadva mindent futni kezdtem Leohoz, aki arcmimikája alapján teljesen ledöbbent eme tettemtől. Sajnos a másik farkas kevésbé került sokk hatása alá így szinte egyből üldözni kezdett.
~Állj meg!-a fájdalomtól nem tudtam koncentrálni.-Gyávább vagy, mint hittem. Könnyebb dolgom lesz veled, mint ahogy én azt gondoltam.
-Elég!-kérleltem. És minden erőmet összeszedve Leo elé estem, aki egyből elém ugrott és belemart a másik farkas nyakába, aki ettől egy kicsit eltántorodott, de nem támadt vissza. Csak megingatta a fejét.
~Öröm volt téged megismerni. Ha minden jól megy még találkozunk-már nem bírtam tovább. Még láttam Leo ijedt tekintetét aztán a fájdalomtól és a sokktól elájultam. Nagyon sok volt ez így hirtelen.

Morogva húztam a fejemre a takarót aztán lassan kinyitottam a szemeimet. A szobámban voltam. A függőnyök elvoltak húzva, de ígyis látszott, hogy a Nap már kezd lemenni. Az ágy melletti kis komótomon volt egy pohár víz és egy fejfájáscsillapító. Körbe néztem és kezdett minden tiszta lenni. Kezd az is rémleni, hogy mi is történt.
-Végre felkeltél- az ajtóra kaptam a tekintetem, ahol Leo állt.-Beszéltem Laylaval. Amíg ő nem ér haza én vigyázok rád. Mondta, hogy adjak neked gyógyszert.
-Emilyék?
-Tudják, hogy mi történt. Igazából számítottak is rá. Majd Emily hív.
-Számítottak rá? Szóval tudtátok?
-Persze, hogy tudták. Mind tudtuk, de, ha nem lett volna az a kirohanásod akkor nem történt volna ez.
-Sajnálom-ő is hallhatta, hogy egy kicsit se volt őszínte. Inkább cinikus. Nem tartottam jogosnak, hogy engem hibáztat, de egy köszönettel azért mindenképp tartozom.-Köszönöm.
Halványan elmosolyodott és megcsóválta fejét.
-Nem tudom, hogy lehetsz ilyen nyámnyila, ha jó neveltetést kaptál.
-Nem ismersz-válaszoltam.
-És a pletykák igazak?
-Milyen pletykák?-kérdeztem vissza miután bevettem a gyógyszert és ittam rá.
-Szóval te még nem is hallottad őket?
-Nem-mondtam.-És azt hiszem nem is akarom-gondoltam bele.
-Hát azt meghiszem.
-De csak, hogy tudd! Nem igazak.
-Honnan tudjam, hogy nem az?-szívatott tovább.
-Igaznak tűnik?
-Remélem.
-Anya mikor jön haza?-váltottam témát.
-Későn. Mindig ilyen sokat dolgozik?-érdeklődött.
-Sajnos igen. És te addig itt leszel?
-Igen.
-Miért?-ennél jobb kérdéseket aligha tudnék feltenni.
-Mert ki tudja milyen bajod van és valakinek felügyelnie kell.
-Mostmár jól vagyok.
-Layla megkért rá és én betartom a szavam.
-Tudja, hogy mi történt?
-Igen.
-Mit mondott?
-Megköszönte nekem és azt kérte továbbra is vigyázzak rád, mégha néha meggondolatlan is vagy.
-Nem mintha azzal túl sokat segítettél volna, hogy méterekről nézel.
-Tudod vannak szabályok, amiket be kell tartani. Átmentél az ő területére. Ha nem cselekszel nem tudtalak volna megvédeni. Gyűlölöm őt.
-Zackel, hogy hogy mégis jóba vagy?
-Nekem nincsen falkám, csak területem így könnyebben tudtunk kompromisszumokra jutni. De Henry nem a békét akarta, hanem a hatalmat és, ha megszerez téged, zsarolással bármit elérhet.
-Sajnálom...-suttogtam őszíntén.
-Mit?
-Hogy miattam bajba kerültél.
-Én nélküled is bajba kerülök.
-Jogos-mosolyodtam el.
Leo telefonja csörögni kezdett és azonnal fel is vette.
-Szia. Igen. Oké. Nincs mit-a kezembe adta telefonját, majd hozzá tette-Anyukád keres.
-Szia Anya!-vidultam fel.
-Jól vagy Kicsim? Szükséged van valamire? Haza menjek?
-Nem kell Anya, köszönöm. Minden oké.
-Biztos?
-Igen.
-Viszont csak reggel érek haza. Egy kicsit tovább kell bent maradnom szóval mond meg Leonak is. De azt nem szeretném, hogy egyedül maradj szóval, ha kell, megoldom.
-Minden rendbe lesz. Megoldjuk és, majd holnap reggel találkozunk.
-Rendben. Még visszaadod Leonak?
-Persze. Szia Anyu.
-Szeretlek.
-Én is-visszaadtam a telefont és Leo figyelmesen kezdte el hallgatni Anya mondandóját, ami kicsit hosszúra sikeredett, mert csak néhány perc után jutott Leo is szóhoz.
-Hogyne. Igazán nincs mit. Szia.
-Emiatt ne maradj itt! Menj haza nyugodtan-unszoltam annak ellenére, amit Anya kért tőlünk.
-Layla megkért minket pont az ellenkező dologra, szóval nem. Plusz én se hagynálak magadra. Nem jó ötlet.
-De, ha szeretnél nyugodtan menj el-mondtam tovább.
-Ha én haza megyek, akkor jössz te is-válaszolta határozottan. Biztos jobb neki otthon lenni, mint itt. Nem? Nekem meg végülis mindegy.
-Oké-bólintottam. Elsőre furcsállta, aztán csak bólintott egyet.-Összepakolhatok gyorsan?
-Ahogy szeretnéd.
Kipattantam az ágyból és eltettem egy pizsamát, fogkefét meg ilyen dolgokat.
-Mehetünk-álltam meg előtte.
-Úgy nézel ki, mint aki felfedező útra megy-állapította meg mire csak vállvonogatva elindultam.
-Ugh! Anyának kéne szólni!
-Írtam.
-Jó.

Kiértünk a házból, majd Leora néztem, hogy hogyan tovább. Farkassá változott mire én ösztönösen hátráltam egyet. Megforgatta a szemét, majd közelebb jött hozzám és biccentett egyet jelezve, hogy oké lesz minden csak induljunk már. Vonakodva, de végül felszálltam rá. Szerencsére nem futottunk szóval nem paráztam annyira a leeséstől, de attól még görcsösen öleltem át nyakát. Még mindig szokatlan ez az érzés.
-Gondolom neked se jó, hogy rám kell vigyáznod. Igazából a jöttöm senkinek se jó. De mindössze 2 röpke hét alatt már úgy megváltozott emiatt mindenki élete... eddig mi miatt nem volt semmi és most mi ez az egész? Meg Anyán és Emilyn kivűl alig tudok olyan farkasról, aki nem gyűlőlne. Mégis mi bajuk velem?-elmélkedtem hangosan, közben félig Leoval beszélgettem, aki figyelmesen hallgatott míg a házhoz nem értünk. Ott leszálltam róla ő pedig visszaváltozott és beengedett a házba. Most még tisztábbnak és elegánsabbnak tűnt minden. Egy lány futott elénk kedvesen mosolyogva. Házvezető nő. Mondtam!
-Jó estét! Kérnek esetleg valami forró italt?-érdeklődött.
-Egy kávét. Neked?-nézett rám Leo.
-Nem kérek semmit, köszönöm.-a lány rám mosolygott és bólintott egyet, aztán a konyhába igyekezett. Leo a nappaliba ment és leült a kanapéra én pedig követtem.