Miattad hiszek /Befejezett/

Egy újabb probléma

Azt hiszem nem aludtam túl sokat. Igazából hamar lefeküdtem szóval fáradt se nagyon voltam meg a dolgomat is el kellett végeznem. Halkan kiosontam a folyósóra és megkerestem a fürdoszobát. Miután végeztem, lentről neszt hallottam meg. Minél tovább hallgatóztam annál tisztább lett, hogy egy női hang. De egyáltalán nem volt ismerős. Kíváncsigásom persze azt követelte, hogy nézzem meg, de előtte még jól beparáztattam magamat. Például olyanokkal, hogy mi van, ha egy betörő vagy egy gyilkos az, vagy egyszerűen egy rohadt kínos szituációba keveredek. Mondjuk az első kettőre igen kicsi az esély, mert egyrészt egy betörő vagy egy gyilkos minek beszélgetne, másrészt pedig ennek a háznak tuti valamilyen elképesztően hiperszuper biztonsági berendezése van, amin még maga Tom Cruise is nehezen tudna áthatolna. Mindegy. A lényeg, hogy kilőve, hogy valaki totál idegen legyen. Viszont, ha tényleg kínos lesz? Mondjuk Leo egyik ágyasa akit egy nap után ott hagyott és most átjött hozzá és, majd az én vállamon fogja kisírni magát. Jó... egy kicsit élénk a fantáziám, de attól még Leoból ezt is simán kinézném. De már tényleg kívácsi vagyok, hogy ki az idegen ígyhát elindultam le a lépcsőn. A konyhában égett a villany és amikor befordultam szembe találtam magamat egy igen csinos nővel. Körübelül 30 és 40 év között lehetett. Haja szép szőkés színű volt. Egyenes tincsekben hullott a vállára. A szemei akárcsak fiáé, elbűvőlően szépek voltak, de a prototipus aligha szokott jobb lenni. Arca nagyon szép markáns vonásokból állt és szimpatikusnak tűnt volna, ha a szemeivel nem akart volna megölni engem. Füleit hátracsapta és szerintem mindennek elhordott engem. Azonnal felismertem és szerintem ő is engem. Letette a telefont és idegesen bámult. Mindkettőnkről lerótt, hogy mit is gondolunk. Ő undort, haragot és lenézést mutatott én pedig félelmet, tétovázást és nyugtalanságot. Első benyomás... igazán szuper.
-Jó estét!-próbáltam nyitni, de valahogy ez nem tűnt kölcsönösnek. Mondjuk mit is várok?
-Leo tudja, hogy itt vagy?-hangja szép volt csak ez esetben inkább rémisztő. Meg mi ez a kérdés? Persze, hogy nem tudja. Betörtem hozzá és most itt bújdosok. Ám ilyen választ kevésbé adhattam szóval gondolkoztam egy darabig.
-Igen. Nem tudtam, hogy maga is itt lesz Mrs. Black, de örülök, hogy megismerhetem-hangom nem remegett, sőt egész normálisan hangzott ami miatt büszke voltam magamra, pedig belül rettegtem. Nem akartam, hogy utáljon. Nem akartam, hogy megvessen és úgy tekintsen rám, mint egy szörnyre. De azt hiszem sajnos ezzel elkéstem. Csak bohócot csinálok magamból.
-Úgy érzem nem kell bejelentenem, ha a saját házamba vagyok, főként nem neked. És nem vagyok házas.
-Oh... persze, elnézést. Szép a lakása-próbáltam egy újabb pozitív dolgot vinni a beszélgetésünkbe. A remény hal meg utoljára, nem igaz?
-Persze, hisz én nem tűrőm meg itt a patkányokat-nem kellett mondani, vettem a lapot. Első látásra utálat. És én most mit csináljak?
-Világos, hogy nem kedvel...-mormogtam. Néha túl meggondolatlan vagyok...
-Jól jegyezd meg, hogy amíg az én házamba vagy addig nem feleselhetsz és nem beszélhetsz így senkivel ebben a háztartásban! Nem nyaralni vagy itt, szóval csak addig maradhatsz itt amíg hasznod is van, különben az utcára doblak ahova való vagy-osztott ki idegesen. Nem találtam szavakat. Csak ijedten pislogva néztem az előttem állóra, aki teljesen gyűlőlt. Cselédneknek tűnők? Mert ő biztosan annak tart. De abban viszont valóban igaza van, hogy nem kéne itt lennem. Én se lennék itt, higgye el.
-Téged is jó látni, Anya.-jött le Leo és megállt mellettem. Hangjában hallható volt a szokásos gúny. Nem tudom, hogy most örüljek neki vagy sem. Mert hogy tuti, hogy csak fokozza a feszültséget az is biztos, de legalább nem kell nekem megküzdenem az anyjával. Na jó, így belegondolva valahogy nagyon nem oké, hogy miattam veszekszik az anyjával. De valószínű, hogy egymást se kedvelik túlságosan. Emiatt mondjuk kicsit sajnálom Leot.
-Ajánlom, hogy ügyelj mit csinál, különben téged is kidoblak.
-Árad belőled a szeretet. Ha már egy hónapban egyszer meglátogatsz nem árt a kioktatás, igaz?
-Ch... olyan vagy, mint az apád, borzalmas.-jól kezdődik...
-Még jó, hogy egyikünk se tudja, hogy kicsoda. Igazán jó volt találkozni veled, de azt hiszem ennyi elég is volt.-nekem ezekről nem kéne tudnom. Nem kéne itt lennem.
-Az apádat az ő szülei ölték meg.-az én szüleim? Miért érzem úgy, hogy belecsöppentem egy családi vitába...?
-Mindegyikünk tudja, hogy hazug egy kurva vagy és, hogy neki semmi köze ehhez.
-Dehogynem és amíg az én házamba lakik addig megfogja fizetni az én elpazarolt pénzem.
-Még jó, hogy két hónapja én fizetek mindent.-itt már az Anyja is megállt egy pillanatra. Leo fizet mindent és én úgy élek itt, mint egy üdülőben? Már tényleg kezdem magam szégyelni. Eddig még bele se gondoltam ilyenekbe... de hülye vagyok.
-18 évig én fizettem mindent, ennyit már csak megtudsz te is tenni.
-Gratulálok...-suttogtam gúnyosan. Amit nem kellett volna, de ez kicsúszott. Igazán jó anya lehetett, ha ilyen felfogása van. Már úgyis mindegy. Engem ígyis utál és nem lenne baj, ha legalább utólag rájönne, hogy valószínű mindent elcseszett a fia életében.
-Mit mondtál?! Hogy mersz beleszólni te...-még mielőtt elátkozott volna mindennek Leo közbelépett.
-Köszönjük, de nem kérünk a beszédedből.
-Miért is őt véded?-háborodott fel az anyja. Már én se tudom mi a helyes döntés. Hülyeség lenne azon rágódni, hogy miért engem véd. Hiszen az anyja nem érdemli meg, de én se. Leo, hogy bírja ezt a sok stresszt? Én már rég kikészültem volna.
-Mert...-erre nem tudott mit mondani az anyja arcára pedig egy ördögi vigyor kúszott. Leo már teljesen ideges lett. Asszem most még az előzőnél is kényesebb téma lesz. Ez már nekem is sok. Az anyja mondott volna valamit, de én közbe vágtam.
-Mert magát egyáltalán nem érdekli, hogy mi van a saját fiával. Érdeklődött utána valaha is? Mert én nem tudom elképzelni. És csak egyszer megköszönhetné azt amit Leo tett önért!-Leo rám nézett és tekintete egy pillanatra meglágyult.
-Inkább tűnj innen mielőtt megszólalnál-mutatott Leo az ajtófelé az anyjának.
-Az volt a feladatod, hogy megvédd, nem pedig, hogy belezúgj.-én már az elején elvesztettem a fonalat, de ez így csak még zavarosabbá tette a helyzetet és erősen koncentráltam, hogy mi is folyik körülöttem. Várjunk... hogy mi?
-Egy valamiben mégis hasonlítunk... én se szeretem a patkányokat. Tűnj el innen!-emelte meg hangját mire az anyja egy elégedett vigyorral sarkon fordult, majd maga után becsapva az ajtót el is hagyta a házat. Ő is tudhatta, hogy nem marad sokáig, mert a ház előtt már taxi várta.

Ez... ez most mi volt? Egy kicsi idő kellett mire feldolgoztam. Száz gondolat suhant át az agyamon. Mit mondjak? Mit tegyek? Mi lenne a helyes? Félek, hogy most fogok mindent elcseszni ezért jobbnak látom azt, ha csendbe maradok. De a csend néha gyilkos. És ebben a helyzetben is igen csak fojtogatónak hatott. Leora néztem aki valahogy még most is nyugodtnak nézett ki pedig fogadni mernék, hogy baromi feszült és ideges. Teljes csend volt és azon kivűl, hogy mindketten megállás nélkül agyaltunk, nem történt semmi. Na és most mi legyen?