Miattad hiszek /Befejezett/

A szél suttogása

Délre már szarabbul voltam. A torkom is kezdett kaparni, de ennek ellenére úgy rohangáltam és takarítottam egész végig, mintha teljesen jól lennék. Sajnos rossz szokásom, hogy annak ellenére, hogy mindenki azt hiszi simán képes vagyok elütni üléssel az időt és tök nyugodt vagyok, egyáltalán nem igaz. Nagyon hamar elunom magam a telefonozással meg a tévézéssel is és valahogy a végén mindig a takarításnál állapodok meg. Annak ellenére, hogy már egyszer felsepertem az egész lakást még mindig unatkoztam.
-Aiden, hagyd abba a takarítást.-szólt mostmár rám Leo.
-De nincs mit csinálnom. Te szoktad takarítani a szobádat?-kérdeztem.
-Na arról tegyél le és pihenj egy kicsit!
-Nem tudok pihenni.
-Ha beteg vagy mindig ezt csinálod?
-Nem. De még nem vagyok annyira beteg.
-De pont ettől leszel.
-Ch... amúgy Kathreen hol van?-jutott eszembe. Jó ideje nem láttam.
-Szabadságot adtam neki, de nem számítottam, hogy helyette itt leszel te.-mosolygott.
-Oké, akkor találj ki valami elfoglaltságot, ha annyira zavar.
-Elmehetünk sétálni utána meg nézhetünk filmet.
-Hm... ez egészen jól hangzik.
-Na szuper. Akkor menjünk el egy kicsikét, de öltözz fel jól.
-Ugh, nincsen nálam ruha.-jöttem rá. Tegnap ezek, hogy nem jutottak eszembe?
-Keresek neked valamit. Remélhetőleg találok ruhát a méretedben is. Hány centi vagy?
-158 körül.-összeráncolta szemöldökét és gondolkodott egy darabig.
-Jó, talán találok neked valamit, gyere.

A szobájában kutakodott egy ideig aztán a kezembe nyomott néhány ruhadarabot. Bementem a fürdőszobába és én is elkezdtem felöltözni. Még ígyis egy kicsikét bőek voltak a ruhák, de nem kényelmetlenül. Hajamat is megfésültem meg fogat mostam volna, de nem volt itt fogkefém. Kimentem a fürdőből és bekopogtam Leohoz.
-Gyere!
-Öhm, nincsen fogkefém.
-Keress egyet a tükör alatti szekrényben.
-Jó, köszi. Amúgy tegnap akkor mivel mostam fogat?-csak, mert, ha jól emlékszem mostam fogat.
-Az enyémmel.-ja ohm... feletébb kínos. Inkább csak elpirulva kimentem és kerestem egy fogkefét aztán még befejeztem a reggeli rutinom. Amint kiléptem az ajtón és lementem a lépcsőn, Leo egy újabb ruhadarabot nyomott a kezembe. A pulcsit még elfogadtam, mert nincs olyan meleg, de nem sokára rám adott egy szövetkabátot és egy sálat.
-Nem érzem magamat 5 évesnek.-néztem meg magamat a tükörben. Olyan pufóknak tűntem ebbe a sok rétegben.
-Így is elég beteg vagy.-mondta aztán ő pedig kilépett a bejárati ajtón egy szál pulóverben. Ez nem ér...
-Igazad van.
Én is kimentem a friss levegőre ami amúgy jól esett. Miután bezártuk az ajtót és a kaput, elindultunk. Mivel ilyenkor már mindenki más, iskolában vagy munkában volt, nagy csend honolt. A madarak csicseregtek csak és a szél fújt igen erősen, ami amiatt nem jó, mert én elég könnyű vagyok és akármilyen elképzelhetetlenül és nevetségesen hangzik a szél miatt elesek a saját lábamba. Nyugtasson meg valaki, hogy nem csak én vagyok ilyen szerencsétlen. Miután botlottam egyet Leo mosolyogva nézte tovább ahogy szenvedek. Aztán megelégelte a dolgot és finoman megfogva a kezem ment tovább.
-Amúgy van valami cél, hogy hova megyünk?-kérdeztem.
-Nem különesebben, de a patikába és egy boltba bekéne menni.
-Ti farkasok mikor betegedtek meg?
-Nem túl sokszor, mert mondjuk mi nem sétálgatunk kimelegedve egy pulcsiban.
-Felfogtam!-puffogtam tovább.
Csak sétálgattunk céltalanul, de nem sokára elérkeztünk a patikához amihez be is mentünk. A gyógyszertáros nő kedvesen fogadott minket, de Leo kicsit tanácstalan volt, hogy milyen gyógyszer kéne nekem ezért én kezdtem el beszélni.
-Jó napot! Szeretnénk egy halolajat, kalmopyrint, septofortot és egy lándzsásutifű szirupot.
-Rendben, máris hozom.-ment el a nő aztán 5 perc múlva visszatért a gyógyszerekkel.
-5400 forint lesz.-ne már. Nincs nálam pénz és ezt mindig elfelejtem.
-Majd visszaadom.-mondtam Leonak, aki ki is fizette a dolgokat.
-Köszönjük. Viszontlátásra.-fogtam a szatyrot aztán kimentünk.
-Nehogy visszafizesd.-szólt rám Leo.
-Miért ne? Tegnap is mindent te fizettél pedig tuti nem volt olcsó.
Egy olyan pillantást vetett rám amitől inkább elhallgattam.
-Amúgy mi ez a sok minden? Minek ennyi?
-A halolajban sok a vitamin, a septofort torokfájás ellen van, a lándzsásutifű köptető meg minden is egyben, a kalmopyrin pedig lázcsillapító.
-Te tudod. A boltból kell valami?
-Nekem nem.
-És ebédre mit szeretnél enni?
-Főzöl te valamit?
-Általában én főzök, de mit?
-Komolyan te szoktál főzni? És egy lasagne jól esne.-de rég ettem. De hát, ha felkínálkozik a lehetőség nem utasítom el.
-Miért olyan hihetetlen?
-Fura elképzelnem.
-Kösz.-nevetett ironizálva.

Miután bevásároltunk, vagyis Leo bevásárolt, én pedig nézelődtem, elindultunk hazafelé. Vagyis Leohoz. Már hülyeségeket beszélek. A lényeg a lényeg, hogy szerencsére visszafele csillapodott a szél ezért nyugiban mentünk. Amúgy egész szép időnk volt. Furcsa belegondolni, hogy néhány hónappal ezelőtt még azt hittem minden marad a régi. Még mindig nem tudom megszokni ezt az egészet. Tegnap óta meg úgy érzem csak még jobban összekuszálódtak a dolgok. Csak reménykedni tudok, hogy minden tisztázodni fog idővel. Idővel... és mégis mennyit kell várnom? Egy kicsit kezdem unni ezt az egész "majd megtudod" dolgot. És valahogy kezdem úgy érezni, hogy nincs oka amiért ezt mondják, csak nem akarják, hogy megtudjam. Emilyvel is kéne, majd beszélni csak jussak el odáig.

Közben megérkeztünk a házhoz. Jó volt levenni azt a sok réteg ruhát és kicsit felmelegedni. Minél többet vagyok itt annál otthonosabbá válik a lakás.
-Aiden?-szólt ki Leo a konyhából.
-Hm?
-Elbambultál.
-Ja. Bocsi. Segítsek valamiben?-mentem utána.
-Nem kell. Ülj le aztán kezdj valamit magaddal. Ha akarod akkor a laptopomat is lehozhatod.
-Tényleg?
-Nem, viccből mondtam.-válaszolt irónikusan én meg csak ciccegve felmentem a szobájába. Ahogy beléptem meg is álltam. Nem tudtam megállni, hogy egy kicsit ne nézzek körbe. Megnéztem a komóton lévő képeket. Volt egy amin ő van kiskorába ahogyan az anyukája kezét fogja, egy amin hárman vannak Zackel és Emilyvel és egy amin... amin én vagyok. Valamilyen feladat megoldásának szenteltem figyelmem miközben arcomat és hajamat megvilágította az ablakból jövő nap fénye. Jó kép lett by  Emily (nem tudom ezt miért írtam félig angolul). De mikor engedtem neki, hogy lefotózzon? Mondjuk jobban visszagondolva lehet, hogy valamit kérdezett tőlem amire én csak hümmögtem. Mostmár mindegy. De Leonak miért van rólam egy képe? Nem lovagoltam sokat a témán, hanem kutakodtam tovább. Sok könyve volt, de fogadni mernék, hogy nem olvasta el mindet. Még néhány fiókot megnéztem, de igazából nagyon nem találtam semmit. Az egyikben volt egy csomag óvszer. Már a gondolatra is elpirultam és elég hülyén éreztem magam. Amúgy meg mit kutakodok a holmijai között? Nem túl illedelmes dolog. Ezeken a dolgokon kivűl nem volt semmi személyes holmija. Furcsa. Végül csak felkaptam a laptopot és lementem vele.
-Eltévedtél az emeleten?-célzott arra, hogy elég sokáig voltam fent.
-Hát... nem. Én csak...-minél tovább beszéltem annál feltűnőbb volt. 
-Túl kíváncsi vagy.-mosolygott aztán visszatért a kaja elkészítéséhez. Leültem az asztalhoz és bekapcsoltam a laptopját. Kódot kért.
-Beírod a kódodat?-kértem.
-Flos glacies.
-Mi?
-F l o s g l a c i e s,-betűzte le nekem.-latinul a jégvirágot jelenti.
-Van oka amiért ez a jelszód?-érdeklődtem miután a gép beengedett.
-Van.-csak ennyit mondott. Magyarázatot nem adott, de jobbnak éreztem nem kérdezősködni.