Miattad hiszek /Befejezett/

Maradj velem!

Minél távolabb voltunk a házunktól annál jobban tudatosúltak bennem az imént történt dolgok, de még mindig olyan érthetetlen volt az egész. De most mit csináljak? Valami olyat kéne csinálnom amitől megoldódnak a problémák, nem pedig lesznek. Már kezdtem fázni szóval reméltem hamar oda érünk. Addig pedig gondolataimba mélyedve figyeltem a tájat. Egyre jobban kezd sötétedni és már az utcai lámpák is felvannak kapcsolva. Ezért szeretem a telet... elragadó látvány ahogy a sötétségben a hold és a csillagok utat törnek a végtelen feketeségben. Szerintem csodálatos. Na meg Anyának is akkor van a szülinapja. Ne felejtsem el a fehér rózsát. Ahj... a fenébe...

Amikor már a házhoz értünk leszálltam Leoról, majd mindketten bememtünk. Kathreen szokás szerint elénk sietett, de most csak Leo intett, hogy nincs rá szükségünk. Betessékelt engem a konyhába és leültetett.
-Teát?-szólalt meg ő hosszú idő után.
-Miért?-csak ezt mondtam ki. Nem tudtam másra koncentrálni csakhogy megtudjam mindennek az okát.
-Ez bonyolult.
-Kérlek mond el.-már elegem van, hogy nem tudok semmit.
-Nem csak te vagy veszélyben, hanem anyukád is. Egy alfa pozíciót nem könnyű megőrizni és az a baj, hogy ő még most is alfa. Ami azt jelenti, hogy az előző falkájával még mindig megvan ugyanaz a kapocs. És ez a mostani alfáknak nem jó, mert mivel te is bejöttél a képbe így anyukádnak a te védelmed és jó léted lesz a legfontosabb amihez, ha kell visszaszerezheti az előző falkáját. És így egy háború alakul ki ami senkinek se jó, de mégis megfogják tenni. Ha nincs hatalmad, nincs semmid. És persze vannak olyan alfák akik ebből szerzik a pénzt, mint pédául anyám és rajtam keresztül védi meg saját értékeit. Anyukád arra kért meg, hogy vigyázzak rád, mert kiláthatatlan jövő áll előtte. Muszáj volt ezt a lépést megtennie szóval nem hibáztathatod őt. Henry szülei azt akarják, hogy te hallott légy, de sajnos nem ők az egyetlenek. És nincs aki melléd álljon. Laylat szeretik és érte kiállnának, de miattad lehetetlenség kockáztatni. Nem lenne előnyös és nem is éri meg.-magyarázta folyamatosan. Így már egy kicsit érthetőbbek a dolgok.
-De te mégis megteszed értem...
-Mert kell.
-Miért kéne?
-Szerinted miről beszéltem neked eddig?!
-Oké... sajnálom. De akkor se tudom elfogadni.
-Akkor tegyél az ellen, hogy ne legyen így. Tessék. Hajrá!-hangjából csak úgy áradt a gúny.
-Én... nem tudom.
-Mit nem tudsz?
-Semmit! Semmiről nincs fogalmam és így nem tudok dönteni.
-Ha nem vagy hajlandó elfogadni a segítségem akkor ne is kérj tőlem segítséget!-most ideje, hogy én szóljak vissza.
-Hogy kérjek segítséget, ha nem vagy hajlandó nyújtani?-kezdtem én is idegesebb lenni.
-Nem beszélhetsz így velem.
-És te velem? Megértem, hogy mindenki imád téged, mert egy nagyképű alfa vagy, de nálam ezzel nem mész sokra, mert engem nem érdekel! Igazán elmondhatnád, hogy mi a problémád velem. Mert eddig csak folyton odáig jutottunk el, hogy szimplán utálsz engem. És nem érdekel, hogy hogy beszélek veled.
-Csakhogy itt törvények vannak és senki mást nem fog érdekelni, hogy te mit gondolsz.-hangja nyugodt volt, de mégis olyan parancsolónak és fenyegetőnek hatott, hogy hirtelen nem tudtam mit mondani.
-De ezek a törvények farkasokra vonatkoznak. Én nem tudom a szabályokat!
-1 szabály: tiszteld az alfát.-lépett közelebb hozzám vészjóslóan és bevallom, hogy tekintetétől megijedtem.
-Én nem vagyok farkas! Számomra nem vagy több egy idióta seggfejnél!-a kirohanásom után felszaladtam a szobába, ahol legútobb aludtam és bedőltem az ágyba. Igazán szuper... eltudtam volna cseszni az egészet ennél is jobban? Nem hinném, de legalább megnyugtató, hogy kölcsönös az utálat. Lehet, hogy Anya tudta, hogy ez lesz és ezért akarta, hogy jóba legyek Leoval? Mégis miért kellett eljönnöm? Vissza akarok menni, ha máshogy nem megy, akkor megszökök. Én nem bírok itt maradni. Kopogás ütötte meg a fülemet. Nem szóltam semmit. Nem volt hozzá kedvem. Kathreen lépett be az ajtón.
-Öhm... zavarlak?
-Dehogy.-ültem fel az ágyon.-Mit szeretnél?
-Tudom, nem az én dolgom és nem is szeretnék tapintatlan lenni, de mi történt köztetek?-akkor gondolom ő is hallotta a veszekedésünket.
-Én se tudom...-sóhajtottam.-Szerinted rosszat tettem?
-Nem mondanám, de Mr. Black-et eléggé kiakasztottad.
-Én érdeklem őt legkevésbé.
-Pedig úgy tűnt nagy fejfájást okoztál neki.
-Beszéljek vele?-töprengtem.
-Szerintem nem ártana.
-Most hol van?
-Elment futni.-válaszolta.
-Most?-néztem ki az ablakon ahol már szinte teljesen sötét volt. Mondjuk én se nappal se éjjel nem megyek futni szóval a jobb kérdes az lenne, hogy tényleg?
-Igen, ha ideges gyakran ezt csinálja.
-Ideges? Miért?
-Miattad.
-Felidegsítettem?-na vajon? Hogy tudok ilyen hülyeségeket kérdezni...?
-Én másra gondoltam...-mosolygott. Összeráncolt szemöldökkel próbáltam megfejteni ezt a mondatot.
-Úgyse akar velem beszélni.-legyintettem.
-Azért próbáld meg.-indult ki a szobából.
-Kathreen...-szóltam utána.
-Hm?
-Köszönöm. És szerintem pihenj egy kicsit. Majd én intézem a dolgokat.
-Én köszönöm.-biccentett és kiment.

Körübelül 1 óra múlva hallottam az ajtó csukódását. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn és szembe találtam magam Leoval. Aki még futás után is jobban nézett ki, mint én valaha is. Haja szokás szerint tökéletesen állt, kicsit se volt zihlált. Csak a szeme tükrözte azt, hogy már elege van mindenből.
-Tényleg futni voltál vagy csak kimentél levegőzni?-kérdeztem.
-Mi?-nézett rám értetlenül.
-Mindegy...
-Kathreen hol van?-morgott.
-Megkértem, hogy pihenjen szóval most helyette én állok szolgálatodra.
-Megkérted?
-Tudom, hogy nem nekem kéne ezeket intézni, de igazán megérdemelte.
-Jól van.
-Kérsz valamit?
-Nem.
-Okéé...-beállt a kínos csend. Vagyis csak számomra volt kínos. Leo engem szugerált és halál nyugodtan ácsorgott míg én elkaptam a tekintetem és idegesen tördeltem ujjaim. Nem bírtam tovább így hát megtörtem a csendet.
-Bocsánatot akartam kérni.
-Ez felesleges... hiába kérsz bocsánatot, ha ugyanúgy gondolod.
-Na jó,-nevettem el magam idegességemben.-akkor csak had köszönjem meg neked.-néztem komolyan a szemében.
-Mit?
-Mindent. Tartozom neked annyival, hogy tiszeteletbe tartsam a hülye szabályokat. Tudom, ez a legkevesebb amit tehetek, de így elég fairnek érzem.
-Oké.
-Ennyi?
-Mit vársz még? Nobel-díjat?
-Nem. Csak mondjuk valami megerősítést vagy ilyesmit...?
-Akkor még várhatsz egy jó darabig.
-Kösz...-sziszegtem.
-Ahelyett, hogy jártatod a szád inkább menj és pihenj le. Fáradtnak tűnsz.
-Én is eltudom dönteni mikor vagyok fáradt.-és most kétségtelen az vagyok. Csak ciccegve indultam el a fürdőszoba felé, ahol elvégeztem esti rutinomat és fáradtan feküdtem be az ágyba. Még gondolkoztam egy darabig a mai napon. Legszívesebben ilyenkor kiereszteném minden érzelmemet, de nem szokásom sírni. Sőt! Rühellek sírni. Valahogy az annyira... elgyengít. Tudom, hogy egészséges sírni, de tőlem ez távol áll. Inkább csak a lehető legrosszabb módon elpróbálom nyomni a fájdalmamat, mert nincs kedvem ezzel az egésszel egyedül megküzdeni. Ígyis van elég baja mindenkinek. Csak aludjak el és végre egy kis időre nem kell a problémákkal foglalkoznom...