sziréncsók ― 🧡

⚓️ huszonkettő.

A szikrázóan kék ég palást módjára terül az óceán fölé. Ölelésébe vonja a paránynak tetsző hajót és a mérhetetlen víztömeget, mely lágy hullámzásának hátára kapja a Vérszomjat, és egyenletes tempóban cipeli előre. Az irány változatlanul Kingstone, Port Royalban terveznek kikötni. A tenger türkiz árnyalatban ragyogó háttere sokáig húzódik, egészen a messzeségig nem látni mást, mígnem a horizont összemosódik a mennybolttal. Annál hamarabb a menetszélben egyenes háttal álló nőalak töri meg a kép egyhangúságát ― Morene némileg felépülve tartja tenyerében a kormánykerék kimeredő fogórészeit. A nagy áttétnek köszönhetően hatalmas erőfeszítés sem kell hozzá, anélkül is könnyedén irányítja a méretes bárkát.

Körülötte a legénységnek épp semmi halaszthatatlan munkája nem akad. Feleslegesen nem szigorkodik felettük, mivel minden olajozottan működik és a nyugalom is helyén van, hagyja, hadd pihenjenek. Egyetlen személy tartózkodik még az oldalán; természetesen Cronan az. A masszív kötélhálón ücsörög, közvetlenül egy vonalban a göndörrel. Ujjai stabilan markolják a vaskos madzagokat, ezért az óceán pimasz játéka sem képes kibillenteni az egyensúlyából. Néha pillantanak egymásra, többnyire csendben figyelik a látóhatárt; no nem, mintha bármi különlegeset tartogatna, de a kalózszem legszebb panorámája más nem lehet.

― Szépen gyógyulnak a sebeid ― jegyzi meg Morene. Nem néz rá, legfeljebb a külső szemzugából sandít oda, viszont a barnának halovány mosolyt csal az ajkaira.

― A gondoskodás ― állítja. Ekkor kivételesen mégis összefonódik a tekintetük, mert a másik önkéntelenül arra kapja a fejét.

A napokban egyre több időt töltöttek együtt. A kapitány rendszeressé varázsolta a gyors vagy hosszabb látogatásokat. Ilyenkor általában beszélgetnek, mialatt a bevett módszerekkel ápolni próbálja a sérüléseket. Emiatt egyfolytában javulnak ― valamennyin vastag var képződött már, mások azonban még néha felrepednek és véres cseppeket tódítanak magukból. Noha néhány napba telt, mire Cronan újra tisztán mozgott, nem sántított és nem rándult meg az arca, hogyha hirtelen mozdulatot kivitelezett, azért megérte a várakozás. Jobb ránézni úgy, hogy köteleken közlekedik, és a munkáját látja el ― erejének teljében, nem régi büszkeségének morzsái között.

― Hajó!

Az árbóckosárból üvöltés dördül le. Az odafönt kémlelő őr rögvest riaszt mindenkit, a férfiak pedig azonnal megélénkülnek. Ki-ki máshonnét kerül elő, nem is számít, egyből fegyverbe kapnak. Mint azt a szabályzat kimondja, minden helyzetben, haladéktalanul harcra készen kell állniuk. Tiszta karddal, töltött fegyverrel, és ami a legfontosabb: izgatottsággal a megmérettetés iránt. Ebben nem szenvednek hiányt. A bárka oldalához rohannak, minél előbb vágynak megpillantani a másikat, akár ha eltűnne a színről, hogyha nem csípik meg. Cronan és Morene másodpercnyi pillantással való kommunikáció után felocsúdik. Meglehetősen váratlan fordulat következik be, ezt követően viszont Morene jókedvűen kurjant.

― Uraim, készüljenek az átszállásra! ― lelkesíti őket. ― Feketét felvonni! Engedjétek ki az összes vitorlát, hadd szálljunk! Ike, mássz magasra, minden sebességre szükségünk van!

Érezhető a gyorsulás. A jókora test megmozdul alattuk, mivel a vitorlákba kapaszkodó szél nagy erővel tolja maga előtt. A kalózok pezsgő kalandvágya nem hagy alább, minél közelebb kerülnek, annál inkább várnak a közelgő harcra.

― Cronan ― szól neki a kapitány ―, a kardokat! ― Utasítása rövid, tömör, ám egyből eléri a kívánt hatást. Feltárul a kabinja ajtaja és a másik eltűnik odabent, nemsokára két szablyával és néhány töltött pisztollyal térve vissza. Mikor átnyújtaná azokat, félbeszakítják. ― Az egyik téged illet. Lőfegyvert is végy magadhoz. Hat csomóval haladva hamarosan utolérjük őket ― jelenti ki.