sziréncsók ― 🧡

⚓️ öt.

― Fel kell töltenünk a hordókat friss ivóvízzel ― közeledik Morene felé Duggan, mikor az elhagyja a taton elhelyezkedő kabint, kilépve a parancsnoki hídra.

A fiatal lány úgy bízik benne, akár ha a második apjával beszélne. Duggan harminc és negyven év között téblábol, szakállát már javában dúsítják az ezüstszínű szálak, de életvidám, bölcs és tapasztalt. Néhány éve egy támadásban elvesztette pár ujját a jobb kezéről, ám a kardot mostanáig rátermetten használja, sőt, előnyt faragott a veszteségből: elsajátította a bal kézzel való harcászat csínját-bínját. Feje köré kendőt kanyarított, hogy védje magát az erős napsugárzástól, a csípőjére erősített bőrszíjról pedig meg-megvillanó tőrök merednek a padló irányába.

― Merre járunk? ― Morene kissé röstelli, hogy nem tudja meghatározni a helyzetüket, de a közelben semmiféle segítséget nyújtó pont nem látható, csupán a horizontig nyújtózkodó acélkék víztömeg, bármelyik irányba tekint.

Duggan a kormányosra pillant. A nagydarab, barnabőrű férfi mély hangon tájékoztatja őket.

― A Karib-térségen hajózunk, Jamaica felé tartunk.

Port Royal. Anélkül tudják a megcélzandó kikötőt, hogy bárki kimondaná a nevét. Cronan hátán végigfut a hideg, jóllehet csak rágondol a zűrös kalózvárosra. Semmi jót nem jelent számára, hogyha megközelítik azt a helyet. Távolabb ül a társalgók körétől egy kiüresedett vizeshordó tetején. Ölében egy lyukas háló göngyölegét szorongatja, egyesével foltozva be a hibáit, miközben az elhangzottakra figyel. Hiába próbál figyelni a munkájára, ujjai enyhe remegésétől időnként elvéti a javítgatást és mellé, vagy pont a saját húsába szúr a tűvel.

Mikor kalóznak állt, nem számolt azzal, hogy esetleg belecsöppenhet egy körforgásba. Mennyi esély volt erre? Már túlságosan késő lenne visszahátrálnia. Többszörösen törvényen kívülivé vált, feltéve, ha létezik ilyen fogalom. Nos, talán ez az ő sorsa. Bevégezni ott, ahol az egész kezdetét vette.

― Az irány Port Royal, kormányos! ― Csomó keletkezik a gyomra mélyén, mikor a fekete hajú, fiatal nő kiadja a parancsot. A széláramlatokkal és távolsággal számolva beletelhet másfél napba is, mire elérik a partokat, majdcsak kitalál addig valamit. ― Köteleket feszíts, hadd repítse a szél a ladikot! ― lelkesíti legénységét karjait szélesre tárva. A tiszt rendelkezésének eleget téve félbehagyja eddigi munkáját és a sürgölődő emberek közé áll. Hamarosan nem csak a három fővitorla viszi előre a lélekvesztőt, hanem az összes kisebb is.

Cronan egy árbóckosárhoz közel függesztett kötélen áll, talpa alatt szilárd helyet biztosít a feszülő zsineg. Ujjai szorosan fogják a többi köteléket, amely kapaszkodásra lett odaszerelve és halkan recsegnek súlya alatt. Néhány másodperccel ezelőtt eresztett ki egy mellékvitorlát, már csupán lefelé bámul az óceán alattuk fodrozódó hullámaira, nézi a fehér habot, amit a Vérszomj tör az élükre előrehaladtában. Elszakítva pillantását a víztömegről, aminek további életét szentelte, a szemei önkéntelenül a hajó kormánya felé terelődnek. Az azt markoló férfi mellett ott áll Morene, távolról úgy látszik, elbeszélgetnek valamiről. A leendő kapitány jókedvű, legalábbis csalafinta mosolyából ez süt. Cronan szinte megkapónak találja, ha vidám ― szép vonásokkal ellátott arcát feldobja, ha az ajkai felfelé ívelnek, barnás szemeiben pedig felcsillan valamiféle fény.

Csinos, de kifejezetten idegesítő. Még túl fiatal ahhoz, hogy fontos hivatalt töltsön be, ám a kalózok között ez nem mérvadó. Minden bizonnyal úgy gondolja, tökéletes örököse lesz az apja hajójának és kapitányságával az összes tengerésze egyetért majd. Nos, valahol igaza lehet. A munkájukat végző, s közben egymással csevegő matrózok közül többen kedvelik őt, mint kiderült számára. Remélhetőleg benő még a feje lágya. Komolyodik és érik talán. Ha ezek teljesülnek, veszélyes nő válhat belőle.

Veszélyes nő, veszélyes pillantással. Cronan szinte megszédül annyi méter magasságában, mikor Morene tekintete az övébe kapcsolódik. Hosszas másodpercekig bámulják egymást mozdulatlanul. Mindkettejük feje kiüresedik, megszűnnek bennük a csapongó gondolatok, egyedül az a kérdés merül fel, vajon mi járhat a másik elméjében? Végül az odalent állóhoz lép valaki a legénységből. Alacsony, életének legerősebb szakaszát töltő férfinak tűnik. Kérdez, a leány pedig azonnal neki szenteli minden figyelmét. Mond valamit és a hajó orra felé mutat, a kalóznak meg több sem kell, bólintással nyugtázza a kapott instrukciókat.

Mire Morene visszanéz, a kifeszült kötél teljesen üres, nem, hogy matróz, egyetlen árva sirály sem ücsörög rajta. Cronan éppen egy függőlegesre beállított másikon ereszkedik lefelé, s amint a lábai talajt fognak a deszkapadlón, rögvest dolgára indul. Bár különös érzések keltek benne abban a minutumban, hogy egymás szemébe merültek több tíz őket elválasztó méterről, nem indul utána, holott lenne néhány kérdése hozzá.

Ráér még, ezt mondja magának. A társalgás és faggatózás várhat, most Port Royal a cél. Morene megközelítőleg sem tudná elmondani, mikor járt legutoljára szárazföldön. Valószínűleg a legutóbbi rablásuk alkalmakor, azóta csak az emberei eveztek be néhány kikötőbe vizet és élelmet pótolni. Furcsa lesz a viszontlátás, az érzés, hogy a talaj nem himbálózik a léptei alatt ― de a kalózparadicsom messze van még, előttük pedig megannyi leróandó tengeri mérföld. Visszafordul kormányosához és kíváncsian félredöntött fejjel érdeklődik tovább.

― Mesélj még nekem erről a szigetről.