sziréncsók ― 🧡

⚓️ harmincegy.

A szél kedvezően fújdogál, a hullámok pedig hagyják a Szirén áramvonalas testét lágyan siklani. Az ember már-már azt hinné, hogy a tengerek istene jókedvében megsegíti az útjukat ― Cronan hálás érte, hiszen első napjaiban még javában a feladatokba való belerázódással kell foglalkoznia, nem terelődhet a figyelme másra. Ez azért nem zárja ki, hogy szabadidejében a szívének is kedves dolgokkal törődjön; elsőtisztjével társalog, nyugodt perceikben együtt vacsoráznak, majd elindulnak a csónakok felé.

Az elmúlt három napban néha külön eveztek át a Vérszomjra. Legelőször persze amiatt, mert az onnan elkötött lélekvesztőt valahogyan vissza is kellett juttatni. Az már egészen más kérdés, miért hárította el Sedge ajánlatát ― miszerint hazajuttatja, ha aznap nem marad vendégségben hajnalok hajnaláig. Így a csónak megint kénytelen volt őt szállítani. Az első egyeztetés után kicsit kellemetlen volt felmászni a hajóra és odaköszönni a munkálkodó férfiaknak, másodszor azonban már a szemük sem rebbent ― és a sajátja sem. Lezser intéssel üdvözölte az embereit, Scully-nak meg egy bólintás kíséretében jó reggelt kívánt.

Mindenesetre nem bánja, hogy ez alkalommal nem két bárka, hanem Port Antonio kikötője jelenti a biztost, a szárazföldet. A parancsnoki hídon állva egyenesen előrefelé néz. Tekintetét megakasztja a tengerre kinyúló móló, melynek dokkjaiban egymás mellett sok-sok kereskedő,- és utasszállítóhajó áll. Az éjszaka leple alatt mind annak tűnik. Maguk is megbizonyosodtak róla, hogy a fekete lobogó mindenképp be legyen vonva, és csak utána kezdtek meg beállni a bérelt helyre. Scully ügyesen manőverezi a méretes bárkát, holott az érkezés pillanatában Cronanben felmerült a kérdés, vajon boldogul-e vele. A kormányzás tudást és pontosságot igényel, tetejébe pedig nem kevés tapasztalatot ― ennek dacára a tagbaszakadt férfi hibátlanul helytáll.

Hogy elkerüljék a feltűnést, a Vérszomj indult legelőször Port Antonioba. Őket a Kardhal követte, hiszen arányaiban elemezve az a legsebezhetőbb hajó, a sort meg a Szirén zárta mintegy húsz fős legénységével. Fogalmuk sincs, merre pihen a két másik lélekvesztő. Szándékosan sodródtak el egymástól, hiszen egy háromtagú flotta minden fejben kérdéseket szül, s jónak látták egymástól messze kikötni. A következő feladat tehát, hogy rátaláljanak a bajtársaikra. Pár embere karvastagságú, sodort kötelet vet a mólóra, közvetlenül a kikötőben dolgozó legények markába. Ők ketten-hárman hamar rögzítik a bárkát a faácsolatból kinövő széles póznához; ezek tartják szilárdan a besoroló járműveket.

― Megérkeztünk, kapitány ― jelenti be diadalmasan Scully.

Örömteli a hangja. Minden oka megvan rá, hiszen végig attól tartottak, nehogy rájuk törjön egy vadászhajó. Még ha erősebbek is együtt, a gyűrődéseket tanácsosabb mindig elkerülni. A part mentén állomásozva már biztosítva vannak, innentől mindössze a megjelenésük, a viselkedésük árulhatja el őket. Port Antonio nem kalózok által bevett környék, errefelé nem fogadják őket tárt karokkal. Való igaz azonban, hogy nem válogathattak. A szembejövő első várost kellett kiválasztaniuk, mivel nem fűlött a foguk a szomjanhaláshoz.

― Meg, bizony ― mondja Cronan. Zubbonyának zsebébe süllyeszti a kezét és előhúz belőle egy kis tarisznyát, melynek száját vékony bőrszíj köti el. Egy mozdulattal áthajítja Scully-nak. Mikor a zsákocska alja belehuppan a terebélyes, barna tenyérbe, csörgése fémpénzekről árulkodik. ― Fizesd ki a kikötő díját, kérlek. Nekem halaszthatatlan elintéznivalóm van. Meg kell keressem a kapitányokat.

Scully ellép a kormány mögül és közelebb battyog hozzá. Nincs kiokító él a szavaiban, ahogy magyarázni kezd, egyszerűen csak közli a tényeket. A barna számára hasznos, mert sosem intézett még ehhez hasonló ügyeket.