sziréncsók ― 🧡

⚓️ harminchat.

Ahogy minden átlagos este, ma is megejtik a szokásos beszélgetést. Nem is annyira a továbbiak megtárgyalásáért, mint hogy lássák egymást és a társaságban feltöltődjenek. Az összes elsőtiszt-kapitány páros tisztában van vele, hogy ― noha érdekli őket a véleményük, de ― Morene szava hozza a végső döntést, aki egyértelműen Cronanre hallgat.

Mi tagadás, természetesen el kellene ismernie, ha valaki ezzel vádolná. Csupán azért is, mivel a rövid tárgyalás után követik a szétszéledő férfiakat és maguk is lebattyognak a mólóra, de nem tartanak velük a többi hajóra. Megvárják, míg mind eltűnnek, s keresnek egy szimpatikus irányt. A Vérszomjtól távolodva mindenképpen meg kell járniuk a rakpartot, mely még a kései óra ellenére sem ürült ki. Különös alakok lézengenek körös-körül. Na, nem mintha törődnének a lerészegedett söpredékekkel, akik botladozva kurjongatnak. Puha csend veszi őket körbe. Közben fokozatosan messzebb kerülnek a víztől és bekeverednek a kőházak sűrűjébe. A városka belseje felé itt-ott égnek a fények, mulat a köznép, kiömlik a zeneszó az utcára, de furcsa módon egyikük sem érez késztetést benézni valahová. Sőt, mi több: Morene torkából öblös sóhajtás szabadul fel.

― Az összes megbeszélés ezzel végződik ― utal rá Cronan.

Morene fanyarul felkuncog. ― Nem tehetek róla. Napok óta egyre tanácstalanabb vagyok. ― Séta közben a karjai lefelé lógnak a törzse mentén és a léptei is higanyszerűek. Mintha épp szétfolyni készülne. Ujjaival a derekán, övbe tűzve hordott kardot piszkálgatja. ― Nyomaszt itt lenni.

― Hát nyomás akkor! Hajnalban kifuthatnánk. Minél tovább várunk, minden perccel sürgetőbb.

Morene nem óhajtja megint végigtárgyalni a zökkenőket. Eleget beszéltek már róla. Helyette megingatja a fejét és belemélyeszti szemeit az utcákat burkoló feketeségbe.

― Ez nem ilyen egyszerű. A legénységek szétszóródtak az utcákon és lefogadom, nem rajonganának, ha meghallanák a távozást. Ez nekik egy paradicsom. Annyi vitorlázás után most kitombolhatják magukat. Nem kaptak még eleget a szárazföldből. Ráadásként emlékszel a kikötésre? Nyolc shillinget fizettünk a helyért. Távozás előtt szólni kell a kikötőmesternek. Adott három hajó. Egyszerre futnak be, majd ki. Neked nem lenne gyanús?

― Szólni kell a kikötőmesternek ― horkant fel Cronan a mondatot ismételve. ― Mióta foglalkoztatnak a szabályok?

― Fel nem foghatom, ez hogy merülhet fel benned. ― Morene nem érti, hogyan férhet össze egy személyben a felelősségtudat és a körültekintés teljes hiánya. ― Szerinted nem jegyezték be a hajó nevét? Az érkezés dátumát? Az első kötelet nem rögzítenéd még, mire rájönnének a hibára. Nem nehéz kitalálni, miért nem követi valaki az előírást...

Csend áll be. Egyikük sem tudja mivel feltörni, így egy darabig nem szólnak egymáshoz. Ballagnak a macskakövön és időnként fel-felkapják a fejüket egy neszre, máskülönben egyedül a csizmák sarka koppan és árulkodik az ottlétükről. Nem bírják sokáig a hallgatást. Cronan egy szusszanással fordítja felé a fejét.

― A végső döntés a tiéd. A legénységek támogatni fognak.

Morene is felpillant és hálásan elmosolyodik. ― Mérlegelnem kell a dolgokat, de végül úgyis oda jutok majd, hogy el kell tűnnünk innen. Egy-két nap és muszáj bejelentést tenni.

Mialatt beszél, átsétálnak egy ablakból jövő fénysávon. A sárga világosság bevonja Cronan egész lényét. Ez az utolsó épület a környezetükben, ahol mécsvilág lobog. Egy kis térre érnek. A szélén alvó házak és háborítatlan lerakóhelyek álldogálnak, na meg pár csenevész fa ― nem is csoda, a víz felől közelítő szél jócskán ostorozza őket. Középen, egy kézműves üzlete előtt alacsony ló szunnyad egy cölöphöz kötve, azt leszámítva egy lélek sem tartózkodik ott. Az egyik fa alatt padféle tákolmány húzódik, háttámlájául egy épületfal szolgál. Letelepednek rá, hiszen az ablakok sötétek a házikón és semmi mozgás nem érzékelhető.