sziréncsók ― 🧡

⚓️ huszonkilenc.

Jónéhány tengeri mérföld megtétele után azt lehet mondani, Cronan belerázódik a vezető szerepbe. Még esetlenül mozog a feladatai között ― megszokta, hogy neki is más diktálja őket, és átkerülni abba a bizonyos „más" bőrbe egészen összezavaró. Sok mindent az idők folyamán sajátít majd el, tisztában van vele, hogy senki nem születik tökéletesnek, gyakorlat és tapasztalat illeszti össze a jó kapitány darabkáit. Friss legénysége a segítségére van. Félmondatokat is értenek, tehát olajozottan megy a vitorlázás ― mire a Nap a legmagasabb pontra ér az égen, s odafentről aranylik rájuk, Sedge szőke kobakja is felbukkan előtte. Nem olyan oldott a hangulat, amilyen általában lenni szokott, ám megférnek egymás mellett és lerí a férfi viselkedéséről, mennyit gondolkozott a megejtett beszélgetésen.

Cronan egy percig sem haragszik rá. Ő az egyetlen barátja, az egyedüli, akinek először szavazott teljes bizalmat. Kár volna elpazarolni ezt egy ostoba összekülönbözés miatt. Látni Sedge vonásaiban, hogy hasonlóképpen gondolja. Legközelebb odaténferegve hozzá percekig nem szól semmit, mindössze áll mellette és együtt figyelik a munkálkodó kalózokat. Tőlük balra a Vérszomj nagyobb testét szállítja a tenger. Hol a lobogó fekete zászlót, hol a hullámzást bámulják, mígnem a szőke megköszörüli torkát a szélben.

― Hallgatnom kell rád ― ismeri el. Mivel a kormányos nem messze strázsál tőlük, halkan beszél, ugyanis nem akarja eljuttatni a füléig, amit róla mond. ― Mától fogva nem ugyanaz a Cronan vagy, akivel az ebédlőtermet mostuk fel, hanem a kapitányom. Elsőtisztedként kötelességem megosztani veled a véleményem, de épp úgy meg kell tanulnom elfogadni a döntéseidet.

― Tudom ― mondja a barna ―, hogy ráébredtél erre. Köszönöm, amiért elmondtad, noha nem voltak kétségeim. Mától valóban megváltozott valami, de nem csupán elsőtiszt, hanem a barátom vagy. Számít a szavad.

Eddigi párbeszédeik nem sűrűn érintettek ilyen mélységeket. A vérszívás, folytonos tréfálkozás helyett most lelki rétegekig nyúló komolyságot öltenek. Kicsit zavarba ejtő, ha úgy vesszük, nem is igazán néznek össze, igyekeznek a horizontot fürkészve megvárni, míg ez a szokatlan hangvételű momentum megfakul és továbbrepül ― holott mindkettőjüknek jól esik ezt hallani és közölni.

Ezt követően Sedge-et hamar szólítják, hát lesiet Cronan társaságából a kalózokéba. Innentől számítva a hajózás eseménytelen. Órákon keresztül csak az óceán lökdösi a Szirén oldalát, de legalább haladnak. A vitorlákba nyomuló szél előre taszítja őket. Ez a nyugalom áldott, békés szakasza az útnak, nem sokszor alakul minden ilyen zökkenőmentesen. A barna sokaknak engedélyez pihenőt, egyedül a tényleg fontos embereket tartja munkában, köztük a kormányost is. Egy őrszem csücsül az árbockosárban, az ő dolga szakadatlanul pásztázni a látóhatárt és jelenteni, amint valami érdekeset ― hajót vagy szárazföldet ― talál. Egyébként nem lenne biztos benne, hogy még ébren van, ha nem ostromolná hideg szellő azt a magasságot; ő is számtalanszor bóbiskolt el odafent, akkor azonban nem fütyült borzongató szél a fülei mellett.

Az éj pár óra múlva ismét beáll. A Hold udvarát megszínezi a fátyolos, fehér sziporkázás, ami körbeveszi az égitestet, körülötte pedig egyik-másik csillag is kiválik a sötétségből. Fokozatosan szaporodnak, nem hagyják magányosan a mindig elsőként felragyogó Esthajnalcsillagot. Annak felbukkanásakor Cronan eszébe jut, estelente a két kisebb bárka kapitányának jelenése van a Vérszomjon. Sedge-nek gyorsabban kapcsol az agya, mire kilép a kabinjából, integet is felé. Kötelet vet ki a víz irányába, azt használva leereszkedhetnek a mélységben hánykolódó csónakba. Cronan megy előre, őt követve a barátja is helyet foglal az egyik fapadon és rögvest evezőlapátot ragad. Átvállalja a munka keményebb részét, hogy a másiknak ne nagyon kelljen megerőltetnie magát. Bár egymaga húz, meglepően rövid idő leforgása alatt elérkeznek a kalózhajó oldalához. Éles füttyel jeleznek, fogadásukra pedig szintén egy kötél zuhan az ölükbe. Kevés mászás után ismételten két talpon állnak a régi bárka fedélzetén. Még csak üdvözölni sincs lehetőségük egymást, a kötelék megint megfeszül. Ez árulja el, hogy Duggan és az elsőtisztje ugyancsak megjöttek.