sziréncsók ― 🧡

⚓️ nyolc.

Morene feje zsong a tegnapi forgatagtól. Egy kocsmában csöppent a közepébe. A kikötő egyik legjobb vendéglőjében italozott néhány bajtársával együtt, ebben még biztos, de a pirkadat vörös mosolya már a Vérszomj fedélzetén érte. Felébredve a kabinja plafonját látta meg először, nem sokkal később betért hozzá Sedge is. Megbizonyosodni jött, hogy jól van-e.

― Sosem itta le magát ennyire, milady ― osztja meg vele. Érkeztével együtt levágódott egy székre az ágytól nem messze, ahonnan azóta el sem mozdult. ― Csónakban eveztem önnel vissza a hajóhoz, miközben szirénekről hablatyolt.

― Micsoda szerencse, hogy az embereim mind ugyanilyen állapotban lehettek ― dörzsöli meg homlokát a fiatal nő.

A vízen töltött napokhoz képest ritka alkalom, ha szárazföldön járhatnak, ilyenkor rendesen ki is használják az időt. Mielőtt szétszóródtak volna a város utcáin, szigorúan intette az embereit, mindössze egy napjuk van, s aki reggelig nem tér vissza, bizony Port Royal partjain marad. Sedge elhúzza a száját.

― Az az újonc, Cronan segített önt feljuttatni ide.

Lehetne rosszabb is, nyugtatja magát azonnal. Nem, mintha a legénység róla alkotott véleménye miatt idegeskedne annyira, csupán nem szereti elveszteni a méltóságát. Fontos a tisztelet. Megengedhető az italozás, de a kapitány és a tisztek számára csak bizonyos keretek között. Vállat vonva bólint. Már úgysem tehet semmit az ügy érdekében.

― Mindenki visszatért mostanra? ― Ekkor Sedge bólogat.

A mézszín hajú férfi a térképészük. Morene beszélni óhajt vele az útirányokról, mielőtt véglegesen kifutnának az öbölből. Általában nem céltalanul barangolnak az óceánon, ez csak az utóbbi hónapok szokása. Mindig meghatározott cél felé haladnak, de nem a kitűzött pontot, hanem az utazást tartják izgalmasnak; ebben közrejátszik, hogy mindannyiuk elsődleges szerelme a tenger, annak minden szeszélyével együtt. Megvitatják, merre vitorlázzanak innentől ― Sedge azt javasolja, tekintettel arra, hogy a nyár hamarosan véget ér, maradjanak a meleg éghajlat ölelésében. Nem tartják lényegesnek a messzire utazást, ezért mintegy félórányi tanácskozást követően úgy határoznak, a környező szigetvilágban barangolnak tovább, Haiti partja felé.

― Megyek, megkeresem Hawkot ― áll fel a szőke a kormányossal való megbeszélés szándékával. Betolja maga után a széket és a kijárathoz lépdel.

Morene hirtelen kéri még valamire. ― Ha találkozol Cronannel, mondd meg neki, hogy látni kívánom!

A szokásos, tömör bólintást kapja válaszul, s egyedül marad a kabinban. Sedge behúzza maga után annak ajtaját és jókedvű léptekkel indul felkeresni a barnát. Cronan és ő egészen jó kapcsolatba kerültek egymással. Eleinte érdekesnek vélte, hogy a fiú másokkal nem igazán beszél őt leszámítva, azonban az idő múlásával elsiklott efelett. Sejti, hogy nem a tömeg közepén ― azaz valószínűleg az étkezőhelyiségben ―, hanem egy csendesebb zugban lel rá, így habozás nélkül lódul meg a lépcsőn lefelé, hogy a hajógyomorban ringatózó függőágyakhoz siessen.

A keresett tényleg benne fekszik az egyikben. Lazán himbálja benne a hullámok játéka, miközben ő a hátán heverve pihen, egyik karjával letakarva a szemeit. Sedge odaugrik a fekhely mellé és hatalmas tenyerével megállítja a mozgásban. Cronan meglepetten pillant fel rá.

― A kapitány lánya hívat magához ― továbbítja.

Borostás arcán elterülő vigyora alapján Cronan érzi, mi járhat az eszében. Megingatja a fejét és kikeveredik a kényelmes ágyból. Nagyot nyújtózva egyenesedik ki, kis híján beverve csuklóját egy számára rossz helyen lévő gerendába. Sedge még azelőtt elkapja a kezét, hogy a baj megtörténne, amiért hálás biccentés a jutalma. Kékes szemeit félreértelmezhetetlen csillanással függeszti a barnára, aki komótosan ered útnak. Lerázza magáról ezt a kétes tekintetet, s még épp hallótávolságon belül odalöki a szőkének, hogy az biztosan elcsípje: