sziréncsók ― 🧡

⚓️huszonnyolc.

Cronan nem így képzelte a szobája felfedezését. Istenigazából egy darabig nem lett volna rá ideje, de Sedge-et az újdonsült kapitány temérdek elintéznivalója nem hatja meg. Nagy tenyere a lapockájánál tolja előre, egészen a helyiség küszöbéig. Kis híján átzuhannak rajta, a barna, mert nem figyel, barátja meg egyszerűen a sietség miatt. A kabinról sokat lehetne mesélni, Cronan tetszését egyből elnyeri. Merőben eltér a Vérszomjétól, más kapitányoknál pedig sosem járt, így nincs viszonyítási alapja. Kék szín dominál mindenhol, habár kicsit merevnek és szervezettnek ítéli meg a kalózéletben töltött évek után. No, sebaj, ezen mindig lehet csiszolni, néz körbe elmélkedve. Épp az ágy és az ablakok egymáshoz való elhelyezését figyelné meg, de a kabinajtó csapódása kiszakítja.

― Azt magyarázd el nekem ― dörren rá a szőke ―, hogy mikor akartad ezt elmondani?

Megfagy a vére. Tudja. Sedge és a megtéveszthetetlen érzéke a gyengébb nemhez ezúttal sem bukott el, miből is gondolhatta, hogy sikerül átvernie? Szemlesütve fordul felé, hiszen eddig neki háttal méregette az új birodalmát. Megsemmisülve érzi magát, csupasznak, akár ha a leleplezéssel minden őt fedő réteg lekerült volna, ebbe beleértve a ruháit és titkait egyaránt. Szóhoz sem jut. Padlóra tapadó pillantását nem képes felvezetni cimborája arcára, nehogy olyasvalamivel szembesüljön, amire esetleg nem áll készen.

― Hát rájöttél? ― kérdi halkan.

A magas saját homlokára vág. ― Nem volt nehéz, az istenit! ― Kérdés nélkül battyog a hátsó sarokba, ahol az ágy terpeszkedik. Levetődve a födémre bámul. Mintha megnyugodni pihenne le. ― Mégis miért hitted, hogy nem jövök rá? Ott áll kint és a kormánykereket szorongatja!

A megkönnyebbülés átjárja az összes porcikáját. Örül neki, amiért Sedge felfelé fordítja az arcát, ugyanis most bizonyosan gyanús lenne neki a megnyugvó, hálás szemhunyás, amivel Cronan az idegességét űzi el. Összeszedi a lélekjelenlétét és közelebb húzódik a heverő alakhoz. Az asztal nem messze áll tőle. Kivon egy széket és leül rá, lábait könnyedén felvetve az ágykeretre. Sedge is méltóztat felvenni a szemkontaktust, azaz nem az ablakokkal kirakott hátsó falnak beszél.

― Az én keresztem kiválasztani az előőrsöt ― közli. Hiába barátok, muszáj lesz kihangsúlyoznia a döntései lényegességét. Átmentek egyen, s máson közösen, azonban a Szirén fedélzetén már Cronané az utolsó szó, akkor is, ha hallgat a társa tanácsaira. ― Úgy láttam, érdemes lehet megbízni benne. Rám szavazott. Tekintsd ezt egyfajta köszönetnyilvánításnak.

― A többieket sem jutalmaztad semmivel.

― A többiek nem vádoltak meg, majd kértek elnézést ilyesformán.

Sedge úgy egyenesedik ülőhelyzetbe, mintha puskából lőtték volna ki. ― Látod, itt rejlik a probléma gyökere! Megkegyelmezel neki, holott már a párbajnál át kellett volna vágd a torkát. ― Némán néznek farkasszemet egy teljes másodpercig. Ő előbb elégeli meg és kifakadásban adja ki a gondolatait. ― Dacára, hogy megvádolt, meg akart ölni, hazugságokat hintett el rólad, nyugodt szívvel bocsátasz meg neki és juttatod ranghoz? Az elejétől tudtam, hogy a bába fejre ejtett csecsemőkorodban, viszont ez...

Mindamellett, hogy atyai dorgáláshoz lehetne hasonlítani a légkört, Cronan nem érez megbánást vagy szégyenkezést, ahogyan az megszokott. Rezzenéstelenül tűri a szóáradatot. Még csak félbeszakítani sem próbálja. Hadd mondja, a végén úgyis elfogynak a gondolatai, és az akkor támadó csendben beszélni kezdhet. A mondatok amolyan szűrőn préselődnek át. Némelyiken akaratlanul is elmorfondírozik, de a legtöbbet elveti. Valóban különös fordulat elfeledni a kalóz ellene tett bűnét, de fontos a nyugalom ― ezt Sedge-nek is el kell fogadnia. Amint megjósolta, a szőke lassanként kimeríti a forrásait és ugyanazokat az érveket ismételgeti. Ezen a ponton tudja, hogy elér majd az agyáig az ő nézőpontja.