sziréncsók ― 🧡

⚓️ harmincöt.

Sedge a napsütést élvezi a hajófedélzet korlátján ücsörögve és a szívét átjárja egy kellemes, megszokott érzelem, az otthonra talált ember elégedettsége. Talpa alatt ringatózik a Szirén teste, a hullámok lágyan dobálják. Ilyen lehetett csecsemőként szülőanyja karjaiban heverészni is. Belemerül az emlékeibe, miközben a Nap gyönyörűen ragyogó, arany sugarait mustrálja. Amennyire az emlékezete még látni engedi, az anyja szőke volt fiatal korában. Épp olyan árnyalatú tincsekkel, mint az mennyboltot uraló égitest, és a szeme esőfelhő-kéken vigyázta. Kicsit hasonlított a számára legszebb délutánokra. Fényes, ám kissé borongós volt. Arcát felfelé fordítva ott látja maga fölött minden fellegben, amit a szél előrehajt és elképzeli, hogy amott üldögél, hosszú ujjaival a bodros, fehér anyagot birizgálva.

Ekkor talpak dörrenését hallja. Oda sem bagózik, a suhanckorából agyában ragadt emlékek jobban lekötik annál. Idővel viszont kénytelen oldalra pillantani, ugyanis a dokkra vezető pallón feltűnik egy alak. Szebbnek képzellek, anyám, fordul meg az elméjében, s csintalan gondolatára vigyor szökik az ajkaira. A figura széles vállú, a bőre olajbarna, haja pedig kócos, sodrott fonatokban vergődik a hátán. Egyből elűzi anyja képét lelki szemei elől.

Scully gyalogol fel a vastag deszkán. Barázdált arcáról nem olvashatók le konkrét emóciók, a mindennapi közönyt viseli vonásaiban. Felcaplatva egy oldalpillantással illeti Sedge-et, majd körbenéz, hátha talál mást is a fedélzeten. Néptelenségbe ütközik, csak az elsőtiszt múlatja fent idejét. Nem titok, hogy nem szívelik a másikat ― kérdést sem akaródzik feltenni neki. Ettől függetlenül odafordul hozzá és magát megerőltetve kinyitja a száját.

― Sedge ― szólítja meg. A hangja meglepően nyugodt, pedig a szőke megszokta már, hogy szünet nélkül zsörtölődik vele. ― Tudod, hol van a kapitány?

― Tulajdonképpen ― gondolkozik el ―, nem. Azazhogy fél órával és tíz perccel ezelőtt is tudtam volna, ha akkor kérdezed, de azóta eltelt az idő és akárhol járhat.

A kormányos idegzetét borzolni nem veszély, hanem játék számára; noha kevesen osztoznak még ebben a hiszemben. Sosem örvendtek jó barátságnak, a hajó feladatainak ellátásában is legfeljebb megtűrték egymást, de amennyire lehetett, távol maradtak. Több összeszólalkozás a bizonyítója, hogy nem ― vagy csak nehezen ― képesek együttműködésre. Viszont mióta új legénységbe tartoznak és más bárkához, más kapitányhoz hűek, ráfanyalodtak a kényszeres beszélgetésre. Hiába az ellenszenv, ha a kalózok csuklóját gúzsba kötő kódex előrébb valónak tekinti a kötelességet.

Scully láthatóan megembereli magát és igyekszik nem most tesztelni a kardot, ami a vállán pihen. Különös, mert Sedge nem emlékszik rá, hogy forgatta volna már ezt a fegyvert, ám nem érdekli annyira, hogy rá is kérdezzen. Csak azt figyeli, ahogyan növekvő idegességében a férfi erős ujjai rászorítanak a kardmarkolatra.

― Sedge ― mondja dörmögő hangszínen ―, ne szórakozz velem. Hol láttad utoljára?

― Fegyvert tisztított.

― Mondom hol? ― csattan fel. Hirtelenharagú jellemében most gyullad fel a tűz és a lángok egyenesen az elsőtisztre csapódnak. Miért nem képes egy kérdést értelmesen megválaszolni?

― Megleplek, a saját kabinjában.

Sedge leugrik a korlátról és mint aki jól végezte a dolgát, összedörzsöli két tenyerét. Pengeélen táncol, tisztában van vele, hiszen nincs nála kard vagy pisztoly, ellenben Scully kezében ott nyugszik. Nem most kéne a bolondját járatnia vele. Alapvető utálatukra rátesz egy lapáttal a mostani viselkedése, Scully-ból pedig kinézhető, hogy egy mozdulattal hasba szúrja, ha elborul az agya. Valamiben azonban biztos, és ez megvédi minden következménytől: mikor Cronan a párbajban legyőzte őt, a rasztázott megalázkodott előtte. Elfogadta a vereséget, és szinte behódolt neki, maradéktalanul megteszi, amit a kapitánya parancsol. Ha bántaná őt, szembekerülne Cronannel ― ebbe a helyzetbe nem akar belesodródni.