A saját történetemet írom le. Inkább magamnak, mint másnak, de Miki alkalmából megosztom.
Lesznek benne fura történések, megfogalmazások- és olyanok, amiket nemigazán tűr el a nyomda papír... talán.
Úgy olvashatod, ahogy épp eszembe jut. Mintha pon...
2021.05.06. csütörtök Az angol érettségit is letudtam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ez a kép pedig leírja hogy is vagyok. Nem biztos, hogy látod, de tényleg megviselt a zsinorban négy vizsga. És csak azért mosolygok, mert örülök, hogy vége... Ennek a résznek... Kajak. Kenu. Csónak. XD Jajj, az agyamra ment a fáradtság! Sebaj, az énekig, jövő hét péntekig, talán kipihenem magam... Vagy sem. LoL
Tök boldogan ültem be minden egyes vizsgámra, hogy ez most baromi jól fog sikerülni.
DE!
Mind magyar emelt előtt, mind matek előtt, mind töri és angol előtt is átfutott rajtam a néhány perces enyhe pánik, hogy ,,Fel vagyok én erre készülve?" Erre a felnőtt énem, egészen komolyan úgy válaszolt, hogy ,,Nem, Padu, de soha nem fogod magad eléggé felkészültnek érezni. Amíg élsz fejlődj!" És valóban, mindig az a sunyi stressz szorongatott (és nyomaszt, még mindig ritka hullámokban...), ami érettségi írás előtti órákban, napokban elkerült, sőt írás közben sokszor örülve és reményteljesen írtam, de azért néhol nagyot néztem vagy megriadtam, aztán mindent beleadtam. ( ꈍᴗꈍ)
A szívemet is beleírtam a magyarba. Az agyam felforrt a matekon. A legjobb elképzelések és logikus következtetések a maradék tudással karon öltve került a történelembe, legalábbis egy része... Mert, ugye kell a fantázia az angol levélíráshoz is... Ráadásul oda ment minden maradék erőm.
Minden. Egyes. Érettségi. Vizsga. Után. Aludtam. De tényleg, legalább egy órát, az első két napon csak félálomba merülve, a töri és az angol után olyan mélyen elaludtam, hogy ha nem riadtam volna fel mindkétszer (töri után valami random rémálom miatt, angol után meg a tesóim hangos beszédére... Kösz, én is szeretlek titeket :-* ♥️ *kis irónia*), talán másnapig alszom. De úgy, hogy azt se tudtam melyik világban voltam, mikor felkeltem... Mintha fejbe vágtak volna...
Az írásbelik után viszont hazafelé menet Minden Egyes Nap azt éreztem, hogy ,,Basszus, lehet nagyon elrontottam! >.< (+_+)". És, ahogy olvastam egy-egy feladat megoldását, ami a legnehezebb feladatok egyike-másika volt, láttam, hogy rosszul csináltam meg és azokra a feladatokra szinte semmilyen pontot nem fogok kapni.
Szóval ez a borzasztó érzés fogott el a héven, ezért szerdán már odáig süllyedtem a kétségbeesébe és a keserűségbe, hogy anyunak kellett megvígasztalnia. Komolyan attól fél...ek/tem, nem, még mindig tartok tőle, hogy mi van, ha...?
Mi van, ha annyira rossz lett, hogy felelnem kell?? Én nem készültem és olyan lenne nekem ez, mintha reggel leöntenének egy vödör jéghideg vízzel.
Vagy mi van, ha nem érem el a minimum százalékot és megubukok?! Akkor lőttek a szeptemberi egyetem kezdésnek, mert ahova én akarok menni, oda kell az érettségi, szóval... Stresszfaktor az egekben...
[Ráadásul az itthoni légkör is puskaporos, aztán vihar előtti csend, utána lelombozódási zápor, végül egymást töltjük fel, hogy ne menjen el végleg az életkedvünk. Na jó, egy picit túl dramatizáltam, de ettől vagyok én én. Írásban nem érzed át úgy a súlyát, mint amikor átéled. Viszont enyhén árnyékolva érzékelhetőbb, hogy ez nagyon nem esik jól ez a kicsitsem tökéletes, ám viszonylag jó (a mélypontoktól eltekintve) helyzet, állapot.]
