Életem mozaikja...

ez még nem tudom mi lesz...

   Amikor töri érettségi előtt, reggel otthon a készülődés közben rádöbbenek, hogy milyen jó, hogy láttam az István a király című operát.

Ne kérdezd miért írtam, már én se emlékszem rá... Túl régen volt.

Na mindeeegy.

  Szóval: sikeresen teljesítettem az érettségi vizsga követelményeket;
ráadásul a Károli alkalmassági vizsgáján is átmentem (éppenhogy, de ez már részletkérdés...); SŐT! felvettek az ELTE-re!!!

Úgyhogy mostmár csak a nyári meló van hátra meg a beiratkozás lezavarása és a lakhatás miatti stressz. De jó! :)

Ha TÓK-osok megtalálnának, vagy ismersz valakit, aki oda megy/ott tanul és lehetnék a társaságában, akkor légy oly kedves és szólj! Szükségem van sorstársakraaa!

De egyébként tervben van még egy röpke siófokozás, a fiúmmal pár tali és kezdődik az egyetem.

Huhh! Pfuuuuj szerelmes lét!
  Minden rózsaszín, és cukizás, és ölelés, és ajándék ajándék hátán... Bleee! (>0<；) A kajálásról nem is beszélve...

  De most komolyan... XD Egyik részem undorodik, másik odavan, hogy ,,na végre! átélhetem a már várva várt pillangós, vattacukros édesálmot, amiről aaaannyit olvastam és láttam róla filmet, sorozatot, mÁs Emberek beszámolóját... Oh! Hányszor hallgattam már végig csöpögve a sárga irígységtől?! Jah! Nem is. Én örültem nekik. Most is örülök. :D", a harmadik meg... csak szimplán menni akara a saját feje után és tolerálja a pasit. És néha jön a ,,hamár itt van kihasználom: te veszed a kajám!"-című történet... Ahj! Milyen köcsög tudok lenni.

  De egyébként a dramatizálás és színészkedést félretéve... szeretem Cicafiút, akármennyire is bugyuta ez a becenév. Attól én még szeretem a fiúm.

De az fix, hogy én nem akarok református esküvőt! Na azt már nem!!

Voltam már egyen, kilencedikben, elkaptam a mennyaszonyi csokrot, erre mindig kérdik, hogy ,,mikor lesz az esküvő?".
  Erre a válaszom egyik alkalommal ez volt: ,,Ahhoz vőlegény is kell."
  És ennyiben maradt. Mert az utána lévő bepasizásra ösztönző mondatokat bőszen elengedtem a fülem mellett.

Mint mikor édesapám mondta, hogy menjek IsMeRkEdNi a kadétokkal, olyan jóképűek...
  Kérdem én: miért nem ment ő ismerkedni velük, ha már úgyis olyan JóKéPűNeK találja őket?

Kissé. Fel. Vagyok. Háborodva.

Nevelőapám, mikor pár hónapig nem mutatok érdeklődést fiúk után -mert amúgyis szakítás után van önrehabilitációs időszakom (akkor minden srácot legalább háromszor végig mérek és gyűjtöm az indokokat, hogy miért szóljak egyáltalán hozzá.)

   Mit is akartam ezzel a mondattal tulajdonképpen mondani neked?

  Ja!

  Hogy megkérdezi tőlem, azt mondja, hogy: ,,talán a lányokhoz vonzódsz?".

  Na ehhez had nem fűzzek hirtelen felforrt agyvizem miatt semmit!

Előtte, ugyebár megkérdezte ,,ki tetszik?", ,,Komolyan egyik fiúhoz se vonzódsz?".
  Már nem azért..., De nincsenek a környezetemben (szerencsére) olyan srácok, akik miatt egyszerre többe lennék szerelmes.

  Öhm... Ez érthető, ugye?

  Ezért inkább elmerülök a lányregényekben, képzelet világomban, ahol korántsem minden tökéletes -viszont alkalom adtán annyira szürreális, hogy örülök, hogy csak a fejemben van és a képzeletem szüleménye.
   Mindemellett nagyon jól elvagyok.

Mármint adott társaságban is, nem csak egy fiktív buborékban, mint oly sok hasonszőrű zárkózott ember, mint szerény, néha beképzel és egoista személyem. :)

Egyenlőre ennyi.

Ha eszembejut még szólok. De köszönöm, hogy meghallgattál. Nagyon jól esik. Még így is, hogy sokszor passzívan vagy csak jelen.

   Legyen szép napszakod! Vigyázz magadra és sikerekben gazdag életet kívánok! (Ezek a jókívánságok azért, mert nekem jólesnek, mikor más írónál olvasom, úgyhogy gondoltam én is kívánok szépeket meg mindent.)

( /^ω^)/♪♪ Tschüss! (｡•̀ᴗ-)✧

(UI.: A képet, mint láthatod instáról szedtem, és én is nagyon szeretem a pandákat. :D)