Életem mozaikja...

Írd ki magadból!

Pályázatra írt mű, pár kortárstól származó mondatot kellett felhasználni. :)

Egy rövid mesét akartam…

     Egyszer egy este lefekvéshez készülődve beszélgettem a húgaimmal valami új rajzfilmről, amit természetesen nem láttam. Nagyon beleélték magukat, szerették ezeket a pillanatokat. Ritkán nyitok feléjük, vagyis kevésbé, mint ahogy ők ezt igényelnék. Tehát ez is egy különleges alkalomnak bizonyult. Ismét arra kértek, hogy meséljek valamit nekik fejből. Régi szokásunkká vált  az ,,interaktív-mesélés”, azaz a hallgatóságom választja ki hogy folytatódjon a történet, melyik alternatíva alapján. De ez teszi színesebbé az életünket. Beleszáradunk a hétköznapokba, ha ezeket a morzsácskákat is ott hagyjuk az asztalon.
     ,,Szeretik, látod? Szeresd te is.” – hangzik olykor eme gondolat a fejemben. Ideje végre kezdeni a mesét. Az ablakot is bukóra nyitom, gyönyörű kilátástalanság! Nincs menekvés, megkérdezem tőlük miről szeretnének hallani. ,,Valami állatosat!” De hogy hívják főszereplőt, és ki legyen? ,,Gréti, és egy szuperhős cica legyen!” Jó. Legyen. Szokásos kérdések egy része letudva.
   ,,… hol a két szép járőr a tízből, akiket a múltkor küldtél? –kérdezte Gréti a rendőrparancsnoktól, aki mindig segítségére volt eddig. Nem is sejtette, hogy éppen az ellensége kezére akarta kijátszani, mivel irigy volt a szupererejére és sikereire.”
   Közben azon gondolkozom, vajon mikor fognak belefáradni a mesémbe. Elfog a bezárkózottság ingere. Világgá mennék, de nincs hova. Ráadásul még kétórás monológom alatt se merültek álomba. Nem tudom elhinni, hogy ennyire érdekes, amit mondok. Pedig itt van rá az élő példa. És nem egyszer éltem ezt át, sőt! A háromórás vonatúton is szinte végig én kötöttem le kistestvéreim figyelmét. Kihalt volt a vagon, este volt akkor is. Tökéletes alaphangulat. Nem mintha egy gyerekszobából nem lehet lehozni a Göncöl szekeret. A képzeletnek határa a csillagos ég.
   ,,… értük is küzd talán –mondta a bűzös borz a vandál egereknek. –Legbelül érzik. Érzik, hogy nem azért lett ő az erő tulajdonosa… Ahogy ti is tudjátok, ne is tagadjátok! Tiszta szívvel harcol értük, értetek, értünk… Mindannyiunkért, hát miért… - folytatta félig felháborodott, félig buzdító beszédét az árván maradt, keseredett állatoknak.  Kellett nekik ez a lélekre hatás. A borz beszéde után súlyos csend ült az ottaniakra. majd egy farkas megborzongott. Valamit morgott. Talpra állt, felvette az orvosi maszkot, majd nyeregbe pattant és megadta a jelet. ,,Grétiért, és a szabadságunkért! Egy mindenkiért, mindenki egyért!” –ezt a két mondatot mindenki utána ismételte, egységesen, ég felé emelt ököllel.
   Na, mit csináljanak? Az egyik opció, hogy egyből lerohanják az ellenség bázisát és belevágnak az eszeveszett ostromba. Vagy a másik lehetőség, hogy a borz kikiáltja a tervét, majd a szervezetten rohamoznak.”
   Miután már megtörtént Táncsics, vagyis Gréti kiszabadítása a márciusi ifjak, a felháborodott és összegyűlt állat horda a rendőrökkel együtt ünnepelték a győzelmet. Én pedig reménykedtem a mese végében. De nem. Követelik a folytatást.
   ,,A szívem 7-kor zár –jelentette ki az étterem tulajdonos, aki az elfáradt társaságot látta letelepedni az egyik asztal csoporthoz. Viszont megváltozott az arckifejezése, mikor tekintete a felszabadítók végig mérésekor a szuperhős cicára érkezett. –De szívesen túlórázok, sőt! a ház állja az enni- és innivalótokat. –odaszólt a szakácsnak, a rendelések felvétele után, hogy a lehető legfinomabban, igényesebben készítse el a kérteket. A pincéreket kedvességre intette. Nagy tisztelője volt Grétinek.
   -Az elmúlt évben már majdnem elkezdtem kiszínezni egy meditatív mandalát. –fűzte hozzá saját történetét a beszélgetéshez egy patkány, akinek zöld tüskékben állt a fejetetején a haja. –Aztán rájöttem, jobban szeretem apapírt enni, mint színezni. –őszinte kacaj volt erre a válasz, aztán Gréti vette magához a szót. –Egy éve lett volna 3 kívánságom. De sajnos az éhségem erősebb volt. Pedig utólag belegondolva, kérhettem volna egy tonna tonhalat. Ez viszont, sajna, de való, túlkésőn jutott eszembe. –vállat vont, jelezve a beszámolója végét. A többiek csodálták őt, ám még akkor sem érezte magát különlegesnek. Azt leszámítva, hogy nem élt normális életet.
   Később, a fiatalok pályaválasztás előtti állásukra való tekintettel a szakmákra terelődött a téma. Nos, kik mondják el, hogy mik szeretnének lenni, és mik legyenek? Rendben, de Alvin nem ebben a mesében van. Most már döntsétek el mit dolgozzanak, ha felnőnek! Jó, akkor legyen mindkettő. Egy mókus csoport adott hangot tervükről, akikről mind jól tudjuk már régebbről, hogy nagyon sokszor vacilláltak a megfelelő választásról. –Mind tűzoltók leszünk és katonák végül. –húzták ki magukat. a többiek erre elkezdtek tapsolni. –Gratulálok! –tette az egyikük vállára mancsát Gréti. –Végre megegyeztetek valamiben. Ilyen összhangot még soha se láttam köztetek az elmúlt négy évben, mióta ismeritek egymást. –mosolygott rájuk. Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi,járjon a végére!”
   A húgaim még mindig bírták volna még hallgatni. Félálomból ébredtek fel a mese végére kérvén engem, hogy ne hagyjam abba. ,,Ennyire tetszett?” –kérdeztem. ,,Igen. De, ha ma nem folytatod, akkor majd holnap este mesélj tovább!” –jött a válasz. Én csak szememet forgattam fújtatva, közben hátra dőlve. ,,Meglátom. Ha lesz hozzá kedvem. Meg erőm. De az nem lesz ilyen hosszú.” –szögeztem le nekik, aminek nem örültek.
     Végül az álomvilághatárán pörgettem vissza a bő két órán át tartó fejből kapott történetet, megint és megint. Elképzeltem, mintha filmként nézném. Olyan pompás, hogy ez ilyen könnyen változtatható. Ez, a mesélői szabadság tesz boldoggá. Mégis menekülök előle, valamiért nem szeretek túl sokat társaságban lenni. Legyen szó akármilyen társaságról. Viszont az ő ötleteiket, lelkivilágukat leginkább így ismerhetem meg. Ekkor mutatják meg, mi rejlik bennük. Boldog remény és derű.

Padu /2021. 04. 01./ 12. c