Lilith
Csendben mozogtam és Cassian is meglepően halkan haladt mögöttem.
A kanyarok egyre ismerősebbek lettek, de a léptek még mindig végigkísérték az utunkat.
Nem erősödtek, de nem is halkultak.
Cassian szorosan fogta a kezemet, éreztem a szíve dobogását és benne végig futó szorongást.
Neki nem voltak ismerősek ezek az utak. Tudta, hogy nem arra megyünk amerről jöttünk.
Nem sejthette hogy hova viszem, de nem kérdezett, ezt pedig nagyra becsültem.
Most nem volt időnk ilyenekre.
Nem kezdhettem magyarázatba.
Az utolsó kanyar után megláttam az ismerős zsákutcát. Ez volt a kedvencem benne, nem látszott hogy egy tükör háta van az út végén, mivel olyan sötét színt vett fel amivel teljesen beleolvadt a falba. Senki sem nézné meg közelebbről, hogy el lehet e tolni.
A tükröm pedig hangszigetelt, biztosra mentem hogy ne hallgathassanak ki, kipróbáltam mindent.
Óvatosan eltoltam a tükröt és kiléptem mögüle. A herceg is követett és csak azután szólalt meg, miután a tükör teljesen bezárult.
-Hol vagyunk? - nézett szét zavartan.
A fürdőszobám díszes volt, inkább egy káddal és tükrökkel felszerelt terem, minthogy egy fürdőszoba lett volna.
Itt mindenre a legtöbbet adták.
-A szobámban, vagyis a fürdőben. Nem kockáztathattam meg hogy elkapjanak, és ezt az útat nem nagyon használja senki sem.
-Khmm... Értem, és mégis hogy jutok majd vissza? - a szemembe nézett, de én nem álltam a tekintetét.
Bajban voltunk.
Ugyanis csak itt mehetünk vissza, de meg kell várnunk amíg az idegen elhagyja az alagutat. Azonban ha túl sokat várunk, Freya elengedi az őröket, akik visszatérnek a helyükre.
Így megint nem mehetünk vissza.
-Várunk egy kicsit, és csak utána indulunk. Itt biztonságban vagyunk, de nincs sok időnk.
Észrevettem egy pókhálót Cassian hajában. Belelógott az arcába és szinte az egész haját befedte. Sokkal magasabb volt mint én, így az alagútban mindent összeszedett.
-Apám valószínűleg meglátogat majd a megbeszélés után.
Csak hümmögtem, nem figyeltem oda mit mond. Ösztönösen a haja felé nyúltam hogy leszedjem a pókhálót.
Nem is figyeltem oda mit csinálok.
Lábujjhegyre állva a bal kezemmel beletúrtam a hajába.
Lemerevedett és csak miután leszedtem, jöttem rá hogy milyen közel is vagyok hozzá.
Az arcom centikre volt az övétől, fekete szemeivel engem vizsgált, nem értette mit csinálok.
-Csak egy pókháló volt a hajadba - elkaptam a kezemet, és természetesen próbáltam viselkedni.
Ekkor a szobából egy puffanás hallatszott.
Összenéztünk Cassiannal.
Ő nem tudta hogy mások is vannak a szobámban, én pedig nem tudtam hogyan reagálna rájuk.
Nem akartam kideríteni...
-Maradj itt! Ez az én szobám, nem láthatnak meg itt. Elintézem - fogtam rövidre és indulni készültem az ajtó felé.
Ekkor megragadta a kezemet, és maga felé fordított.
-Vigyázz magadra! Nem akarom hogy megtámadjanak, amíg én itt bujkálok a fürdőben.
-Sértené az egódat hogy nem tudsz az elesett királylány segítségére sietni? - barátságosan mosolyogtam rá, próbáltam viccel elütni a dolgot hiszen tudtam hogy csak Novalin lehet a zaj kiadója.
A szemeiben azonban olyan komolyság tükröződött hogy lefagyott a mosoly az arcomról.
Nem is ismer még, akkor miért ilyen közvetlen? Miért törődik ennyit velem? Mindig összezavar.
Megráztam a fejemet.
Persze hogy fontos vagyok neki, olyan információkat tudok amik segíthetnek neki. Nem szabad túlgondolnom a dolgokat.
A szobából kilépve az ágyamban felülve találtam Novalint.
Elgyötört tekintettel nézett rám, mégis mosolygott amint megpillantott.
Az arca most még jobban beesett volt mint általában, és a kezei remegtek a fáradtságtól.
-Annyira sajnálom hogy itt hagytalak egyedül. Soha többé nem kell felvenned az alakomat, megígérem. Nagyon sokat köszönhetek neked, megmentettél - az ágyhoz léptem és a kezemet a homlokára raktam.
A láza lejjebb ment kicsit.
-Ne butáskodj, ez semmiség. Tudom hogy csak így tudok neked segíteni, ezért megteszek minden tőlem telhetőt - mondta fáradt hangon.
Ők a csapatom, és ilyenkor mindennél jobban szeretem és tisztelem őket. Mindennap bebizonyítják hogy milyen hűségesek és elszántak.
-Pihenj egy kicsit, alhatsz nyugodtan az ágyamban én megleszek majd a kanapén. Reggel pedig azonnal kiviszlek erről a helyről és többé nem kell visszatérned ide - leguggoltam mellé hogy egy magasságba legyünk.
Azt akartam hogy tudja milyen komolyan gondolom amit mondok.
-Köszönöm - suttogta. Olyan fáradt volt, hogy nem utasította vissza.
-Hozok neked valamit enni, aztán el kell mennem egy kicsit, de ne aggódj visszajövök. Már nem fog senki zavarni téged - az ájulás szélén volt, nem tudom mióta nem ehetett.
-Nem kell, Ginora beugrott és hamarosan megérkezik. Azt mondta hoz valami maradékot a konyháról - intett nekem.
Ez meglepett. Ginora itt járt?
Azt hittem visszament a többiekkel a szállásra. Megbeszéltük hogy együtt maradnak, ha apám kerestetné őket az ítélet miatt.
Biztos beszélni akart velem.
Ekkor végszóra nyílt az ajtó és egy vörös hajzuhatag jelent meg tálcával a kezében.
-Meghoztam a rendelést! - kiáltotta miközben a lábával becsukta az ajtót.
Amint megfordult észrevett engem is.
-Csak nem a mi nagyszerű hercegnőnk méltóztatott hazatérni? - gúnyosan pukedlizett előttem.
Mindig ugrattuk egymást, a csapatból Ginora volt a legőszintébb és legvadabb.
-Gondoltam benézek mi folyik errefelé - néztem szét nem törődöm módra. A szám azonban boldog mosolyra húzódott.
Ginora letette a tálca szendvicset Novalin elé, aki azonnal enni kezdett.
-Merre jártál? - fordult most már komolyan felém.
A többiek sosem kérdezték meg, mit csináltam, merre jártam vagy mit tervezek éppen. Mindig csak annyiba avatom be őket, amennyit feltétlenül tudniuk kell.
Nem mintha nem bíznék meg bennük.
Az egyetlen azonban akivel mindent megosztok, az Ginora. Ő bármikor képes kivallatni és mindig megmondja az őszinte véleményét.
-Dolgom volt - biccentettem Novalin felé aki éppen most kezdett neki a szendvicseknek. Most nem beszélhetek, üzentem neki diszkréten. Csak forgatta a szemeit.
-Szólni akartam hogy egy puffanást hallottam a szekrényből. Lehet hogy van egy egered - szólt teli szájjal Novalin az ágyból. Szabad kezével afelé a bizonyos szekrény felé mutatott.
-Én inkább két nagyobb fajta patkányra tippelnék - nevettem el magam. A két lány nem értette min szórakozok olyan jól.
Elég volt elképzelnem ahogy a két őr felébred a szekrényembe, mindenféle fordos báli ruha és csizma közt.
-Tényleg Gina, később hoznál fel még kétfőnyi ételt? Éhen halok - fogtam meg a hasamat éhséget imitálva. Könyörgésem megtette a hatását, mérgesen bólintott.
-Remélem tudod hogy nem vagyok a szolgád - morogta halkan.
Máskor nem utasítottam volna erre, most viszont két emberről kell gondoskodnom még két hétig. Nem örülnék ha meghalnának.
Bár két hullát könnyebb elrejteni mint folyton etetni őket és figyelni rájuk...
A két lány hirtelen a fürdő felé kapták a tekintetüket, ijedséggel és meglepettséggel vegyülve figyelték ahogy kinyílik az ajtó...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Hoztam pár képet nektek Novalinről