Miközben vártunk az út szélén sunyiban odasúgtam Shawnnak.
– Pszt... Shawn. Te tudod, hogy hova megyünk? – kérdeztem halkan, abban reménykedve, hogy Black nem veszi észre.
– Ötletem sincs és őszintén, reménykedtem benne, hogy te majd tudsz egy kis infoval szólgálni. Semmit se tudok – válaszolta halkan hozzám hajolva.
– Hát ez remek – fúztam el a számat. Már iszonyúan égetett a kiváncsiság de tudtam, hogy fölösleges lenne Blacket tovább nyúzni a kérdéseimmel, hiszen mindössze percek kérdése volt, hogy fény derüljön a tervére.
Várakozásunk közepette megállt egy autó pontosan előttünk, majd mikor az ablak is leereszkedett, megpillantottuk Samet a kormány mögött.
– Szálljatok be Csodabogarak! – köszönt vigyorogva. Shawn ült legelőre, én pedig hátra Blackkel.
– Hova megyünk Sam? – kérdeztem előre hajolva, megkisérelve az utolsó kérdésemet. Ha ezek után se mondanak semmi, végleg feladom.
– Közel húsz perc múlva megtudod – kacsintott rám, majd összenézett Blackkel és egymásra vigyorogtak.
Hátravetettem magam, keresztefontam a karomat magam előtt és bevágva a mű durcit, nem szóltam senkihez az út alatt.
– Naa – lökdösött Black élvezve a helyzetet. Bizots szórakoztatónak találta, hogy mennyire akartam tudni a tervét, mégse sikerült kiderítenem semmit.
– Nincs „naa" – feleltem mire felnevetett. Rajtam és Shawnon kívül mindenki tudta, hogy mit tervez, még a saját apám is!
Végül Black odabújt hozzám, a hátam mögött átkarolt és megcsókolta, majd kicsit megharapta a nyakamat, mire egy kisebb nevetésféle tört ki belőlem. Játékosan el akartam tőlni magamtól, de túl makacsnak bizonyult, nem eresztett a karjai közül egészen addig, míg meg nem érkeztünk.
– Fák. Fák mindenütt... Elhoztál minket egy erdőbe? – kérdeztem hunyorogva. Nagyon sok variáció megfordult a fejemben, és esküszöm még az idősek otthonára is felkészültem, de erre nem.
– Nem csak egy erdő. Menjün beljebb – felelte, majd kisegített az autóból és tologatni kezdtett befelé az ösvényen.
– Tisztázzunk valamit. Nem azért hoztál ide, hogy elásd a hullámat igaz? – kérdeztem poénkodva.
– Dehogy, de most, hogy mondod – nevetett velem együtt. Hátra fordultam, majd megnéztem, hogy Sam és Shawn mennyire vannak lemaradva. Közel két méter különbség volt köztünk, viszont nem úgy tűnt, mintha zavarná őket a lemaradás. Beszélgettek, eléggé elmerülve a témában.
Mikor visszafordultam Black a szemeimet eltakarva vezetett kicsit lassabban.
– Gyökér – szólt, mire akaratom ellenére is elnevettem magam.
– Mármint lépd át – nevetett, mikor igyekeztem átlépni egy olyan dolgot, amit nem is láttam. Mikor tovább szerencsétlenkedtem és idétlenül emelgettem a lábaimat minden lépésnél Black megunta és a fülembe suttogta, hogy hagyjam csukva a szememet, majd csípőmnél megemelve közel egy méter távolságott tett meg velem. Utána visszahelyezte a kezét a szemeim elé és tovább terelgetett.
– Ott vagyunk már? – kérdeztem néhány perccel később az után, hogy majdnem elestem egy kiálló valamiben.
– Mindjárt – nevetett Black és nyomott egy puszit az arcomra. Kicsit türelmetlen voltam, de türtőztettem magam, mikor hangokat keztem el hallani. Feltételeztem Black is hallotta, mert elkáromkodta magát az orra alatt bár nem volt bosszakodó, tovább vezetett. A hangok egyre erőteljesebbek lettek, majd rájöttem, hogy ez csakis Luke és Hunter lehet.
– Add vissza! Azt én találtam! – ez határozottan Hunter volt. Messziről is képes vagyok megismerni a hangját.
– Nem érdekel, hogy te találtad! Én hoztam ide, vagyis engem illet! – hallottuk a választ, majd Black levette kezeit a szemem elől és megpillantottam egy kempingre kijelölt helyet. Messzebb voltak más sátrak és kunyhók is, a mi helyünk azonban egy kicsit eldugottabb helyen volt.
– Kempingezni hoztál? – kérdeztem és szembe fordultam vele.
– Igen - válaszolta bizonytalan mosollyal az arcán -, örülsz neki? – kérdezte.
– Hogy örülök-e? Az nem kifejezés – feleltem, majd a nyakába ugrottam és megköszöntem neki. Sokkal régebben, mikor még általános iskolás voltam, sokszor jártuk apuékkal túrázni és mindig ilyen helyeken álltunk meg pihenni. Nagyon sokat jelentett ez nekem, hiszen mától kezdte hivatalosan is megváltozott az életem, apukám feleségül vette Karent és eszméletlenül boldoggá tett a tény, hogy a régi szokásaink ennek ellenére se felejtődnek el, mégha nem anyuval és apuval üdülök ilyen helyeken.
– Igyekeztem valami nagyon jót kitalálni – mondta kellemes mosollyal az arcán. Mielőtt még válaszolhattam volna, Hunter és Luke odakiáltott nekünk.
– Most akkor segítetek felállítani a sátrakat, vagy nem?
Erre mindnégyen felnevettünk, majd Shawn és Sam átlépve néhány gallyat, odaigyekezett hozzájuk és elkezdték az alvóhelyek felállítását.
– De Black, nem hoztam ruhákat. Ha tudtam volna... - kezdtem, de belém fojtotta a szót.
– Szerinted, Samék nem hoztak, mikor Shawn váltóruhájáért mentek? Mindenre gondoltunk – nevetett, mire megkönnyebbültem.
– Na várj... a fehérneműim között is turkált? – jutott hirtelen eszembe, mire felnevetett.
– Mintha az megengedném bárkinek is – felelte most már csak mosolyogva -, természetesen Karen készítette össze őket, míg te nálam voltál. Ők csak felkapták a ruhákat és már jöttek is – adott választ.
– Akkor rendben – bólinottam, majd mi is beálltunk a sátorépítésbe.
A sátrakat a kis tűzrakó hely köré állítottuk. Shawnnak, Samnek, Hunternek és Luke-nak saját, egyszemélyes sátruk volt, míg mi ketten osztoztunk egy kétszemélyesen. Nem volt ellenemre, hogy együtt aludjunk, mert tudtam, hogy Black alváson kívül nem fog semmi mást csinálni.
Miután sikeresen felállítottuk az össze sátrat elmentünk a kijelölt helyre, hogy tűzi fát hozhassunk az esti fűzeléshez. Mindenki hozott két nagyot, így nem kellett aggódnunk, hogy esetleg kevés lesz majd.
Az idő lassan kezdett besötétedni, mi azonban nem törődtünk vele, tovább sétáltunk az erdőben.
– Hoztatok mályvacukrot? – kérdeztem felnézve a félhomályban Blackre. Ő csak vigyorgott egyet, amiből arra mertem következtetni, hogy igen.
– Már vártam ezt a kérdést – nevetett fel végül.
– Ti aztán mindenre gondoltatok – mosolyogtam.
Mikor visszaértünk az üdülő helyünkre, már teljesen sötét volt, így nem sokkal rá Sam meggyújtotta a tábortűzet, miközben Hunter és Luke a mályvacukros zacskón veszekedtek.
– Nem, az enyémet, nem bontjuk fel – rángatta Luke.
– Dehogy nem, az enyém sokkal jobb, van benne rózsaszín is. Azt kell a végére hagyni – erősködött Hunter.
– Elég ebből fiúk, adjátok ide – szólt Sam és kikapta a kezükből Luke csomagját és felbontotta. Luke erre úgy nézett rá, mint akiben egy világ tört össze, Hunter viszon csak kárörvendően nevetett.
Mindannyian helyet foglaltunk a tűz körül, nyársra tűztlük a cukorpárnákat, majd a tűz fölé emelve vártuk, hogy megolvadjon.
– Egyébként ez tényleg nagyon jó ötlet volt, Black – törte meg a csendet Sam, majd a többiek is helyeselni kezdték -, mondjuk Luke szerintem annyira nem élvezi, hogy az ő édességét esszük – nevetett, mire mindenki az említett személyre kapta a tekintetét. Luke morcos arcot vágott, legyezett egyet a kezével, majd így szólt:
– Hagyjatok és tömjétek a fejetekbe a mályvacukromat. Viszont Hunter. Légy éber. Nem tudhatod, mikor jelenek meg este a sátradnál és ki tudja, mi vár a pillecukraidra. Gondoltam csak figyelmeztetlek – felelte hunyorogva.
– Most fenyegetsz? – kérdezte hitetlenkedve.
– Miért, fenyegetve érzed magad? – kérdezte elgondolkodó tekintettel. Mi csak csendben figyeltük a fejleményeket. Persze igyekeztük elfojtani a nevetésünket, mert a fiúk szerint ez halálosan komoly helyzet volt, így türtöztettük magunkat.
– Hát... ja! – vágta rá Hunter.
– Akkor, igen, vedd fenyegetésnek – válaszolta majd egy ravasz mosolyt villantott legjobb barátjára.
– Befejeztétek? – kérdezte Sam nevetve, mire rá kapták a tekintetüket.
– Teee – mutatott Hunter Samre -, miattad akar merényletet tenni a mályvacukraim ellen, amiért felbontottad az övét! Tartozol nekem egy csomaggal Sam – felelte, mire mindenkiből kitört a nevetés. Hunter persze nem nevetett, ő tényleg komolyan gondolta, ami még inkább nevetségesebbé tette a kialakult helyzetet.
Mikor lecsillapodtak a kedélyek, átváltottunk egy másik témára. Mivel korábban Black említette, hogy ez neki nagyon fontos, kiváncsivá tett, hogy melyik részére értette.
– Black, miért jelent ez számodta olyan sokat? – kérdeztem felé nézve, miközben leharaptam a nyársról a megolvadt cukrot.
– Azért szerettem volna együtt tölteni ezt az éjszakát veletek, mert ez az utolsló, hogy így össze tudunk ülni. Holnap, ha elalszunk, ti arra keltek, hogy suliba kell mennetek, Sam, Hunter, Luke és Shawn ... ti készülhettek az érettségire, te pedig tizenegyedikes leszel. Rám pedig a munka vár. Ezután már semmi se lesz olyan, mint régen. Nem fogjuk olyan gyakran látni egymást, nem fogunk tudni kiülni a pályára, hogy elüssük a felesleges időnket. Lassan mindannyian felnövünk, és ezzel az jár, hogy le kell mondanunk néhány dologról – vallotta be Black, mire teljesen meghatódtam. Vállára hajtottam a fejem és igyekeztem nem bele gondolni szavainak súlyába.
Teljesen igaza van, ez az utolsó olyan éjszakánk mikor a csapat – amibe immáron Shawn is beletartozott -, össze tud ülni. Nem lesz több ilyen, mert, ahogy egyre idősödünk, több és több felelösség hárul ránk.
– De ez az este viszont a miénk – kezdte Sam -, szóval élvezzük ki. Ne gyászoljuk már előre a jövőt, nem tudjuk, hogy még mi vár ránk. Meg amúgy is, a jövő a mi kezünkben van, úgy alakítjuk, ahogy mi akarjuk – felelte elszántan.
– Ha rajtam múlik Black, nem kell aggódnod, tőlem nem szabadulsz. A nyakadra fogok járni az érettségi télelek miatt – szólalt meg hirtelen Hunter, mire mindenki a melankólikus hangulatból kizökkenve felnevetett.
Együtt nevettünk, mint a régi szép időkben. Mintha gondtalan, önfeledt tinik lennénk, akik nem tudják, hogy mi vár még rájuk. A pillanatnak éltünk, nem törődtünk azzal, hogy egy nap múlva mindennek vége. Mert mi most itt voltunk, együtt és ezt semmi se ronthatta el.
VÉGE
Kedves olvasó!❤
Ha idáig eljutottál, kérlek, most utoljára írd le nekem, hogy tetszett a rész🥺❤