- És most mi lesz? - kérdezte Dia, mikor indulni készültünk.
- Először is elmegyünk anyád kocsijáért, amit nálam hagytál - felelte Mariann.
- Jézusom, tényleg - kapta a szája elé a kezét. - Anyáék meg fognak ölni - szörnyülködött.
- Nyugi, szerintem elsősorban örülni fognak, hogy élsz - tettem a vállára a kezem megnyugtatólag.
- Igen. És csak azután fognak lebaszni - lépett mellé Mark.
- Kösz, ezzel nagyon megnyugtatsz - röhögte el magát kínjában Dia.
Mielőtt beszálltunk volna a kocsiba, én még gyorsan visszafordultam, és a homokba hajított tőrt elraktam.
Mikor beszálltam a kocsiba, az anyósülésen foglaltam helyet, amit Mariann lefoglalt nekem. A többiek pedig hátul nyomorogtak négyen. De a lényeg, hogy mindenki befért az autóba.
És így el is indultunk, Marian házához, ahol volt egy kis dilemma.
- Nyugodtan maradj itthon Marian, nem kell még hat órát vezetned hozzánk, aztán újból hat órát vissza - szólt Dia.
- Nem, nem, épp elég baj, hogy idáig vezettél jogsi nélkül, szerencséd hogy nem kaptak el. Haza már én foglak vinni titeket. Úgyis magyarázhatom ki magam a szüleiteknek - érvelt Marian.
- De akkor hogy jössz haza, ha Diáék kocsijával megyünk? Mert azt ugye ott kell hagyni majd - értetlenkedett Márk.
- Hjajj fiam, majd megoldom azt is - sóhajtott, azzal beült Dia kocsijába, a volán mögé. - Na, itt akartok maradni? - sürgetett minket, mire mind megindultunk a kocsi felé. - Dia, te ülj ide előre. Elvégre a te anyád kocsija - azzal Dia beszállt az anyósülésre, mi pedig hátulra tömörültünk. Én Shawn és Ruka között ültem, de az egyetlen kényelmes dolog a barátom válla volt, aminek fáradtan dőltem neki.
- Ha rendőrt láttok, valaki vetődjön a padlóra - adta ki az utasítást Marian.
- De én szerintem be fogok aludni - ásított Ruka.
- Szerintem mindenki - motyogta Mark.
- Jól van, akkor majd hátra nyúlok és lerántok valakit - vágta rá a sofőr.
- Mariann, megijesztesz - szólt félve Ruka.
- Addig örülj amíg csak én ijesztelek meg - motyogta az említett.
Ezután mindenki elcsendesült, én pedig pár perc múlva elaludtam, miközben Shawn átkarolt.
-----------------
Mikor felébredtem, már a város szélén jártunk. Én pedig egyszerre ébredeztem Shawnnal, akinek a mellkasára időközben rádőltem, a karommal pedig átöleltem.
- Mindenki fent van? - szólt hátra Marian. Válaszul kapott négy artikulálatlan morgást. - Akkor jó. Először Markot tesszük ki.
Nos, utóbbi arca pont elárulta, mennyire is várja a hazatérést. Semmennyire.
Mikor a házuk elé értünk, Shawn már szállt volna ki, mikor Marian visszaszólt nekünk.
- Ti jobb ha a kocsiban maradtok. Elég ha csak Dia jön még - mondta, azzal kiszállt az autóból, a két kamasszal a nyomában. Miután Mark becsöngetett a házba, nem telt el két perc, az anyja máris kirontott az ajtón, és a nyakába vetette magát. Aztán dühösen faggatni kezdte, hogy hol a fenébe is volt. Legalábbis biztos ez történt, ugyanis hallani nem hallottuk, akármilyen halkak is voltunk a kocsiban.
A ház küszöbén nemsokára megjelent az egész família, és jól kérdőre fogták az érkezőket. Mondjuk szerencsére eljutott a tudatukig a sztori, mivel Mark anyja pár perc múlva Diat is megölelte. Néha-néha ránk mutogatott Marian, ami így kicsit kínos volt, tekintve, hogy mi meg csak pislogtunk mint hal a szatyorban, azt se tudván miről van szó. Mondjuk nem volt nehéz kitalálni: "Az ott feltámasztotta, a másik kettő meg csak eljött mer' mé' ne.".
Miután még pár percig magyaráztak valamit, Mark elbúcsúzott Diatól, és bevonult a házba. Mikor vissza ültek a kocsiba, mind kíváncsian néztünk rá.
- Na, hogy ment? - szólaltam meg végül én.
- Egész jól. Legalábbis jobban, mint amire számítottam - erre mindenki megnyugodva dőlt hátra. - Veletek ellentétben. Biztos vagyok benne, hogy nálatok viszont nem fog simán menni - tette hozzá.
- Kösz, mindig annyira megnyugtatsz - válaszoltam idegesen vigyorogva.
- Én csak őszinte vagyok - vont vállat, azzal beletaposott a gázba.
Legközelebb Rukaék házánál álltunk meg.
Itt csak Marian, Dia, és Ruka szállt ki, mi megint az autóban maradtunk. Amit pár perc múlva már nem is bántam. Ugyanis néhány csengetés után Ruka anyja rontott ki a házból. A kezdeti meglepődés után rögtön fel is ocsúdott, és japánul kezdett ordítozni a lányával.
Erre Shawnnal egymásra néztünk, aztán újra a jelenetre, afféle értetlen tekintettel. Gyorsan letekertem az ablakot, mert muszáj volt tisztán hallanom, mi sül ki ebből. Nem értettem belőle semmit, de szerintem jobb is, mivel Ruka arckifejezéséből ítélve nem lehettek valami kedves szavak.
Ekkor viszont megszólalt Marian. Japánul.
Egyre feszültebb lett a hangulat, Marian és Ruka anyja heves vitába kezdett, Dia és Ruka pedig csak állt ott, egyre szerencsétlenebb ábrázattal. Ekkor viszont Ruka öt öccse futott az ajtóhoz, és szórakozottan figyelték az eseményeket. Mögöttük pedig az apjuk jelent meg.
- Tud ám angolul is, csak japánul jobban szeret káromkodni - jegyezte meg, teljes lelki nyugalommal, miközben az ajtófélfának dőlt.
- Te nem is vagy mérges? - fordult a férje felé, immár angolul beszélve.
- Még nem is hallottam a sztorit, mire legyek mérges? - kérdezte szórakozottan. Mire Marian belefogott a történetbe, mostmár a két megszeppent tinilányt is bevonva a társalgásba.
Beletelt egy kis időbe, de itt is lerendeztük a dolgokat, vagyis Marian lerendezte. Így hát indulhattunk is tovább.
Shawnék házához.