- Ez meg mi volt? - talán még ish megtudom. Komolyan meg akarta magyarázni, mi volt ez a szemkontaktusflört? - Miért kezdtél el úgy toporzékolni? - vagy úgy. Szóval erre volt kíváncsi.
- A hajamban volt egy óriási, dagadt, undorító pók. - Ashnek először csak leesett az álla, mielőtt elkezdett volna nevetni.
- Hihetetlen vagy! Gyere, szárítsuk meg magunkat. - úgy tűnt nem volt mérges, mert mikor kiszállt a medencéből, kezet nyújtott nekem, hogy kisegítsen. - Legalább a színes golyókon túljutottál.
- A vízen is túljutottam volna, ha nem lett volna ott az a pók! - védtem meg magam.
- Mhm. - vigyorgott. - És most hol is van a pók? - kérdezte, mintha bizonyítékra lett volna szüksége ahhoz, hogy elhiggye, tényleg volt ott egy pók.
- Remélhetőleg megfulladt és a medence mélyén fekszik valahol! - nem hagytam, hogy elrontsa a kedvem, ezért csak odamentem a túlméretezett szárítókhoz. Mikor mindketten beléptünk a szélbe, meglepődtünk az erejétől.
A hajam az arcom körül repkedett, így alig láttam valamit. Hirtelen Ash megfogta a kezem.
- Nyújtsd ki a kezeidet! Olyan, mintha repülnénk! - kiabálta, én pedig szót fogadtam. Egy pillanatra súlytalannak éreztem magam.
Ashre kandikált a szemem, aki csukott szemmel csak állt ott és élvezte a szelet. A nedves pólója a mellkasára tapadt és nem tudtam levenni róla a szemem. Csak bámultam őt. Au elégedett arckifejezését, a... Mellbimbóját?!
A pólója pont a jó, vagyis a rossz helyen volt átlátszó.
- Kellett volna egy mellbimbópiercinget csináltatnom? - kérdezte hirtelen és sokat tudóan vigyorgott rám.
Basszus, mennyi ideig bámulhattam a melkasát?
Kínosan visszafordultam a szárító felé úgy, hogy a hajam hátra legyen fújva. Váratlanul megint megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat. Rá néztem, ő pedig rám mosolygott.
Minden jó volt köztünk.
Több mint jó.
De most, csak pár percig meg akartam engedni magamnak, hogy élvezzem.
***
Körülbelül tíz perc elteltével újra szárazak voltunk és mosolyogva hagytuk el a terepet.
- Idenézzetek kedves gyerekek! - szólalt meg egy hang, mire egy majomjelmezben lévő férfi felé fordultam. A kabala. Egy kamerát tartott felénk, amire kíváncsian bámultunk. Csinált rólunk egy képet, ahogyan "repülve" álltunk a szélben. Ashel egymásra néztünk és vigyorogva bólintottunk egyet. Ez tökéletes volt az iskolaújságnak. Ezt mindenképp meg kellett vennünk.
Megvártuk, míg kinyomtatták a képünket, majd céltalanul sétáltunk tovább.
- Várj csak! - szólt Ash hirtelen. A zsebébe nyúlt és kivette a fülbevalót. - Még el kell mennünk a talált tárgyakhoz. - egy pillanatra rám mosolygott, majd körülnézett és elindult az ellenkező irányba.
Szóval egy nagy gyerek, egy nagy szívvel.
Követtem Asht, aki egy idősebb nővel beszélt a talált tárgyaknál, majd átadta az ékszert neki úgy, mintha valami szent dolog lett volna az. Nem bírtam visszatartani egy vigyort. Mikor újra felém fordult, egy elégedett kifejezés volt az arcán.
- A nap jó tette. - dörzsölte meg a kezeit.
- Neked valószínűleg az életed jó tette. - idegesítettem.
- Erről te semmit nem tudsz. - vigyorgott rám és gyengéden meglökött.
- Hé, éhes vagyok. Te hogy vagy vele? -kérdeztem.
- Én mindig éhes vagyok. - mosolygott, majd bekanyarodtunk a büfékocsikhoz. Mikor megnéztük az étlapot, Ash pimaszul rám nézett. - Na, mennyit eszel ma?
- Annyit, amennyit akarok. - feleltem mosolyogva és már rendeltem is a hamburgerem dupla hússal, extra sajttal és extra baconnal. És egy nagy menüben természetesen. Ash csak vigyorogva megrázta a fejét és rendelt valami mexikói hambit. Vártunk pár percet, majd leültünk távol a gyerekektől, hogy nehogy valami veszély érjen minket. Mi voltunk a legidősebbek, ha nem számoljuk bele a szülőket, akik amúgy is csak a gyerekeikre figyeltek.
Kicsomagoltam a szendvicsem és beleharaptam egy nagyot.
- Mhm, meghalok. - motyogtam élvezettel és már haraptam is egy másikat. Ash csak a kezében fogta a hamburgerét és engem nézett. Miért figyelt mindig evés közben? Emiatt tök ideges és bizonytalan lettem.
- Mi az? - kérdeztem.
- Sadie, te... Te rosszabbul eszel, mint egy srác. - mondta széles vigyorral, mire én sem bírtam visszafogni egy kis mosolyt. Megfogtam egy sült krumplit, belemártottam a barbecue szószómba és megettem. Ekkor megláttam Ash édes-savanyú szószát.
- Ember, miért van édes-savanyúd? - kérdeztem sértetten, majd elvettem tőle. Feltéptem a tetejét és abba is belemártottam egy újabb krumplit.
- Hé, nem vehetsz csak úgy el valamit, ami nem a tied! - idegeskedett Ash mosolyogva, de aztán, ahogy kimondta a szavakat, mindketten értettük a kétértelműséget a mondatban.
- Öhm, igaz... - motyogtam és vissza akartam adni neki a szószt. Asht sem vehettem el.
- Én inkább barbecuet akarok, abban több íz van. - mondta, majd elvette a szószóm, mielőtt az övét vissza adhattam volna neki. Hálásan rá mosolyogtam és újra beleettem. Farkaséhes voltam!
Negyed óra múlva már mindent elfogyasztottunk, ezért elégedetten hátradőltünk. Ittam a kólámból és beleharaptam a szívószálamba, miközben a pohár szélén keresztül Asht figyeltem, ahogy elgondolkodva a játszó gyerekeket nézte. Aztán felém fordult, összepakolta a szemetünket és közelebb hajolt hozzám úgy, hogy a kezeivel támasztotta magát az asztalon. Én még mindig a szívószálamat nyalogattam.
- Sadie, sajnálom, hogy az utolsó cikket csak úgy megírtam nélküled. És mindent, ami azután történt. - felnézett és a szeme kékje úgy hatott rám, mint egy villám.
Minden alkalommal, mikor Ash bocsánatot kért - nem, mintha ez olyan gyakran fordult volna elő - nagyon megérintett.
A szemébe néztem, a szétnyomorított szívószállal még mindig a számban.
Fel lehetett ismerni, hogy komolyan gondolta.
- Nem tudnál mondani valamit? - mondta a pár perc csend után. Sóhajtottam.
- Ash, nem keverhetünk szart és engesztelhetjük ki a másikat csak azért, hogy utána újra szart keverhessünk és újra bocsánatot kérjünk. - már feleselni akart, de én folytattam. - De be kell vallanom, hogy az én viselkedésem sem volt megfelelő. Szóval bocsánatkérés elfogadva. - mosolyogtam vonakodva.
- Kösz. - mondta megkönnyebbülve. Tényleg úgy tűnt, mintha egy kő esett volna le a szívéről, mert hirtelen felindulásból az asztalon lévő kezemre helyezte az övét.
Egy kicsit lesokkolva az érintésétől, bámultam a kezeinket. Éreztem, ahogy melegem lett, valószínűleg az elvörösödésemnek köszönhetően.
Miért váltott ki belőlem egy ilyen kis érintés, ilyen nagy érzést?
Mivel Ash nem akarta elvenni a kezét, sőt elkezdett simogatni a hüvelykujjával, ezért gyorsan elhúztam én a kezem.
- Volt egy megállapodásunk, Ash. - elég rossz volt, hogy ezt mindig meg kellett ismételnem. Nem tudta összeszedni magát? Akkor talán nem játszanának ilyen őrülten az érzéseim.
Mielőtt Brooke nem nyugodott le, addig mi soha... Egy pillanat! Mindegy mi történne, hisz ő a nővérem exe, szóval ez SOHA...
Emellett pedig még mindig kételkedtem abban, hogy Ash ezt tényleg komolyan gondolta vagy csak játszott velem.
- Megértettem. - ő is visszahúzta a kezét. - De Sadie? Te is tudod jól, hogy mi soha nem lehetünk "csak" barátok.
Nem volt értelme erről vitatkozni. Ő is tudta ezt és én is. Túl sok történetünk volt egymással. Valahogyan vonzódtuk egymást. De ez csak azért volt, mert olyan jól ismertük egymást? Mert már olyan régen nem láttuk egymást? Mert tiltott volt nekem, mivel járt a nővéremmel?
- Hol voltál az elmúlt három évben? - nem akartam arról veszekedni vele, hogy hogyan állunk egymással vagy hogy hogyan fogunk majd.
- Egy kollégiumban voltam. - rázta meg a vállait, mintha ez a világ legnormálisabb dolga lenne, hogy hirtelen a megszokott környezetből eltűnj egy kollégiumba anélkül, hogy elköszönnél a barátaidtól.
- Egy kollégium? - akartam pontosabban tudni.
- Igen, egy sportkollégium teniszoktatásra.
- Szóval azért mentél el, hogy többet sportolj? - teljesen meg voltam zavarodva, mert ennek semmi értelme nem volt. Ezt miért nem tudta volna elmondani nekünk? Ezenkívül pedig Ash nem beszélt valami sokat a sportról korábban. Azt sem tudtam, hogy szívesen játszana teniszt.
Megint megrázta a vállait.
- Mondhatni. - erre felállt figyelmeztetés nélkül. - Gyere, menjünk. Még sok minden vár ránk itt. - mosolygott rám egy kicsit fájdalmasan. Tudtam, hogy csak témát akart váltani.
Mostmár talán nem fogok tudni semmit kiszedni belőle. De egyszer tudni fogom az egész igazságot.