- Végre! Igyekezhettél volna! -üdvözölt Ash, miközben egy szétszórt mozdulattal beletúrt a hajába, ami már így is kócos volt.
- A te megmentőd sem tud sajnos egyszerre két helyen lenni. - válaszoltam neki. - Hol van?
- Még mindig a nappaliban. Nem hagyja abba a sírást és ha meg akarom nyugtatni, akkor rögtön megőrül. - magyarázta, miközben beengedett. A kabátom valahol ledobtam, a cipőimet pedig le sem vettem, mielőtt céltudatosan bementem volna a nappaliba.
Ott ült. Teljesen kisírva, szívszórítóan zokogva és teljesen lefolyt sminkkel. Leguggoltam elé.
- Brooke? - szólaltam meg lágyan, mire rám nézett.
- Mit keresel itt? Tűnj el! - ordított rám, majd elkezdett még jobban bőgni. Ennyit a nyugtató hatásról, amivel Brookera hatottam. De még nem adtam fel.
- Brooke, kérlek nyugodj meg. Beszélj velem. - mondtam gyengéden, de nyomatékosan. - Adj ki magadból mindent. Tudom, hogy nagyon megbántottalak és ezt szörnyen sajnálom. De én még mindig a húgod vagyok és szeretlek. Itt vagyok neked. - lassan csillapodni kezdett zokogása.
- Átvertél. Mindketten átvertetek!
- Nem, mi soha nem tettünk semmit, esküszöm! Csak az az egy csók volt, miután már szakítottatok. - Úgy látszott bejött neki, amit mondtam, mert kikerekedtek a szemei.
- Egész biztos? - kérdezte lihegve.
- Egész biztos. - erősítettem meg, majd a kezébe adtam a zsepis dobozt, ami szerencsére ott pihent az asztalon. Erősen kifújta az orrát, utána pedig összegyűrte a kezében a zsebkendőt.
- De... - már megint el kezdett potyogni pár könnycseppje. Leültem mellé és átöleltem.
- Tudom Brooke, tudom. - tényeg tudtam. El tudtam képzelni, hogy érezte magát. Miközben hagytam, hogy kisírja magát a vállamon, Ashre néztem. Háttal a falnak volt dőlve, a kezei a zsebében voltak és mozdulatlanul figyelt engem. Egész idő alatt meg sem szólalt. És most némán bámultunk egymás szemébe, miközben a nővérem miatta és miattam kapott sírógörcsöt.
Mégis hogyan tudtunk ekkora szart csinálni?
***
Ash becsukta az ajtót, majd csukott szemmel, háttal neki dőlt és beletúrt a hajába. Brooke épp az előbb ment el és még mindig sírt, de már nem volt dühös. A mostani csend a házban szinte félelmetes volt.
- Ash - suttogtam, mire lassan kinyitotta szemeit és rám nézett. - Ez soha többé nem történhet meg.
Néhány másodpercig nem szólalt meg, csak bámult rám.
- Miért hiszed, hogy ez még egyszer megtörténne? - kérdezte végül.
Irritálva elnéztem róla. Semmit sem hittem, csak reméltem. De erre mostmár kettővel kevesebb ok van.
- Nem akarok félreértéseket. - néztem rá sokatmondóan, majd visszamentem a nappaliba a motorom kulcsáért. Mikor megfordultam, Ash az ajtófélfának volt dőlve. Fáradtnak tűnt. Egymást bámultuk, de semelyikünk nem mondott semmit.
A végén kipréseltem magam mellette, mivel nem ment arrébb. Így akartam ott hagyni őt. Úgy éreztem, hogy a dolgok köztünk még nem voltak lezárva. Pont elértem az ajtóhoz, mikor Ash megszólalt.
- Sadie. - nyúlt a kezem után. Észre sem vettem, hogy utánam jött. Felnéztem rá és vártam a valószínűleg hülye megjegyzését. - Szóval... Egy sör most tényleg jól esne. Mit szólsz hozzá?
Ezt tök nyugodtan mondta és nyugodtan is nézett rám közben. Ténlyeg el akart tölteni velem még pár órát? Vagy csak játszadozott velem? Észrevette már, hogy mindig eltűnik az önuralmam, ha ilyen közel volt hozzám? Szándékosan csinálta? Élvezte a jelenlétem? Vagy azt a hatást élvezte, amit kiváltott belőlem?
Annyi gondolat járta át a fejem és annyi érzelem volt a hasamban. De a szám mintha magától mozgott volna, szélesen elvigyorodott, majd halkan ennyit mondott:
- Nekem is.
Ash elvigyorodott, majd elvette a sisakom és felakasztotta a fogasra. Ezután felvette a kabátját és kinyitotta nekem az ajtót.
- Ma motor nélkül? - kérdeztem megdöbbenve.
- Hát ha te megelégszel egy kis pohár sörrel, akkor mehetünk a motoroddal.
- Vagy úgy. Szóval azt mondod, hogy nem fogunk megállni egy kis pohár sörnél? - egy rövid időre elképzeltem, milyen lenne Ashel egy motoron.
- Jóhogy. - vigyorgott, miközben felkapta a sapkáját. Imádtam a sapkáit.
- Akkor gyerünk! - mentem ki az ajtón.
***
Nemrég nyílt a közelben egy bár és úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk. Úgy értem ki tudna nemet mondta egy Guinnessnek?
Mikor beléptünk, máris meghallottuk a hangos zenét. Minden asztal foglalt volt már, ezért néhányan a helység közepén álldogáltak a söreikkel. Végülis péntek este volt.
Elindultunk a pult felé, ahol Ash mindkettőnknek rendelt. Odaadta a kezembe az üveget, majd ivott egy kortyot a sajátjából és elégedetten vigyorgott.
- Pontosan erre volt most szükségem!
Nekem még mindig a fejembe volt a Brookeal kapcsolatos téma, így még nem tudtam teljesen ellazulni. De Ash már megint úgy tűnt, hogy elfelejtette az egészet.
- Brooke mindegy neked, nem? - kérdeztem, miközben minden mozdulatát figyeltem, hogy nehogy elszalasszam a reakcióját. Az arckifejezése gondolkodóvá vált.
- Brooke... speciális. Mindig is az volt. Szereti a drámát és szerintem figyelemre vágyik. Mindenek előtt pedig jól akar mutatni, amit most pont nem tesz. Szerintem nem utánam, hanem az imidzse után siránkodik. - mondta ki véleményét.
Nem tudtam megszólalni. Ezzel szöget ütött a fejembe. Aztán rátett még egyel.
- És be kell vallani, hogy az eléggé jót tett az imidzsének, hogy együtt volt velem.
Ezt bizonyára félrehallottam.
Anélkül, hogy válaszoltam volna neki, megfordultam és eljöttem a pulttól. Abban a pillanatban üres lett egy álló asztal, így odamentem ahhoz. Ash követett engem, majd gondolkozva figyelt.
- Már megint valami rosszat mondtam. - szólalt meg sóhajtva, amitől kellemesen csalódtam, mert most legalább feltűnt neki. Márcsak a silány magatartásán kell dolgoznunk.
Vagyis neki, nem nekünk.
- Nem kell mindent olyan komolyan venned, amit mondok. Ezt te is tudod. - próbált kiengesztelni.
- Igen? És akkor mikor tudjam, hogy mit gondolsz komolyan és mit nem? - szép lassan kezdtem ideges lenni. Mit képzelt? - Ha csak hülyeségeket habogsz, akkor inkább fogd be.
- Azt hittem elég jól ismersz ahhoz, hogy tudd, mikor hülyéskedek.
- Elég jól ismerlek?? Ash, csak úgy elmentél három évre! Csak négy hete beszélünk újra. És őszintén, eléggé megváltoztál. - kibaszottul frusztrált voltam.
- És ezzel most mit akarsz mondani? - kérdezte, amivel kissé megfogott.
Haboztam a válaszommal.
- Azt, hogy nem ismersz engem?
Francba. Pont ezt nem akartam neki mondani. Ez hihetetlenül keményen hangzott. Ash észrevette a hezitálásom, ezért egy vigyor került az arcára.
- Nem tudtam, hogy te olyan vagy, aki idegenekkel smárolgat.
Basszus.
Ráharaptam az ajkamra. Miért kellett Ashnek ilyen hülye megjegyzésekkel jönnie, amik teljesen kizökkentettek engem?
- Én meg nem tudtam, hogy ilyen könnyen elcsábítható vagy. - jött ki hirtelen magától a számon.
- Könnyen elcsábítható? - kérdezte szórakozottan, miközben közelebb hajolt hozzám.
- Csak egy kis táncot kellett mutatnom és máris az ujjaim köré csavartalak. - idegesítettem . Ez az érzés leírhatatlan volt.
- Éreztem, hogy nem tudtál volna még egy elutasítást elfogadni. - vigyorgott gonoszul.
Ekkora egy szemetet! Azt hitte, hogy Chase elutasított! Ahhh, sikítani akartam!
- Igaz, két srácot egy estén elutasítani tényleg túl sok lett volna a jóból. - fordítottam meg az állást. Olyan közel álltunk egymáshoz, hogy a vállaink surolták egymást.
- Milyen egy szerencse, hogy ott voltam másodiknak. - suttogta olyan halkan, hogy alig értettem. Még közelebb hajolt hozzám és a tekintete miatt mindent elfelejtettem magam körül.