Howl az ujjaimat szorongatta és bíztatóan apró csókokat lehelt a nyakamra, míg én remegő kezekkel nyitottam ki új lakásunk ajtaját.
Minden álmom teljesült akkor, mikor megkaptam a Yale-ről a levelemet, miszerint felvettek. Először csak nevetve megráztam a fejemet és próbáltam meggyőzni magamat, hogy biztos csak félre gépelték a nevemet és igazából valaki másnak címezték a levelet. De ahogy minden nap elolvastam a sorokat, hirtelen rádöbbentem, hogy ezt igenis nekem címezték. Hogy engem vettek fel és nem valami más lányt. Mást se kívánhattam volna azokban a percekben.
Howlt alapjárton felvételt nyert, hisz minden egyetemnek szüksége volt sportolókra, és Howl még mindig szárnyalt az úszásban, és én imádtam a barátnője lenni. Minden egyes nap boldogsággal töltött el, hisz tudva, hogy ezentúl a barátommal egy közös lakásunk van... igazából már szavakba se bírtam foglalni az érzéseimet.
Szétnéztem a kétszobás lakásban és éreztem, hogy szívem vágtázik. Aprócska volt, nekünk mégis tökéletes.
A konyha és a nappali egyben volt olvadva, tágas és jól ellehetett benne férni, a hálószoba pedig magáért beszélt. Egy széles franciaágy húzódott a szoba közepén, tökéletes rálátást nyújtva a vele szemben lévő ablakra. A napfény huncut sugarai bekúsztak és szétterültek a gyönyörű fehér lepedőn.
Egy sötétbarna gardrób mellett egy megegyező színű komód húzódott, egy kicsi, de takaros TV és a hálószobából nyíló fürdő. Imádtam magamba szívni a friss, új lakás illatát.
Mosolyogva markoltam meg Howl kezét, aki vigyorogva mart a csípőmbe.
- Az apukád meglátogat minket este, addig is pakolj ki – nyomott egy csókot az ajkaimra és ellépett tőlem. Máris éreztem a hiányát, de boldogságom nem apadt. Kiszaladtam a nappaliba, ami ugyanúgy fehérszínekbe pompázott, egy sötét kanapé és egy gyönyörűen berendezett konyha.
Nem tűnt valóságosnak, de apa segített az anyagiakban, persze Howllal minden spórolt pénzünket a lakásba fektettük és reménykedünk benne, hogy valahol eltudunk helyezkedni. Egyikünk sem akart a szülőkre támaszkodni, de apa ragaszkodott ahhoz, hogy havonta küldjön nekünk egy kis összeget, amit félre téve vészhelyzet esetén elővehessük.
A bőröndömhöz pattantam, mikor telefonom megszólalt. River volt az. Vigyorogva nyomtam a zöld ikonra és próbáltam palástolni a hangomban megbúvó lelkesedést. Óvatosan az ajtóra pillantottam, ahol Howl vastag dobozokat cipelt be a lakásba, fehér pólója teljesen ráfeszült széles vállaira. Hullámosan kunkorodó haját hagyta megnőni, így képes volt egyszerű mozdulattal hátrafésülni a csintalan tincseket.
Lenyeltem a mosolyomat.
- Grace – sziszegte izgatottan barátnőm és képzeletem csak úgy szárnyalt, láttam magam előtt vörös ajkait, melyek egy széles mosolyba kunkorodnak. – Már alig várom, hogy elmehessek hozzátok! Milyen a lakás?
- Azt hittem voltál már itt.
- Voltam is, de na, én még mindig a szülőházamban poshadok, te pedig már költözöl is!
Éreztem a hangjában egy kis keserűséget, de ez a cseppnyi csalódott hangsúly azonnal el is szárnyalt a hangjából. River szingli volt.
Hosszú kapcsolata volt a vörössel, de a fiú egy idő után kezdett eltávolodni Rivertől, ami mindenkinek feltűnt. Sokáig arra gyanakodtam, hogy talán összeszűrte a levet Roxy-val. Viszont nem ez történt.
Tisztán emlékszem arra a napra, mikor River a szobámban ült és éppen a laptopomon lógott, mikor Jared benyitott és sóhajtva beletúrt kócos fürtjeibe. River arca azonnal kivirult és már pattant is fel, de a fiú lemondóan megrázta a fejét. Ajkai lekonyultak és bezárta maga mögött az ajtót. Zaklatottnak tűnt, feszes volt a tartása és azonnal leszűrtem, hogy valamire készül.
River megszeppent arcot vágva visszahuppant az ágyamra és ijedten összehúzta magát. Jared sosem volt ilyen komoly és látva elszánt arcát és megfontolt szavait, hirtelen mindketten elbizonytalanodtunk.
- Figyeljetek, Grace...
- Megyek!
River összeszorította a szemeit, majd védekezően melle alatt összefonta a karjait. Mindketten tudtuk, hogy mi fog történni. Mikor kiléptem, a résnyire nyitva maradt ajtóból mindent hallottam. Jared eltökélt, de szomorkás hangját, ahogy belekezd a beszédébe, és akármennyire is volt rossz szokás a hallgatózás, képtelen voltam elmozdulni onnan.
- River, beszélnünk kell – sóhajtotta halkan a vörös. River felnyüszített.
- Miért itt? Miért pont Grace előtt, nem bírtál volna máskor véget venni ennek az egésznek?
- Kibaszottul elegem van tudod? – kiáltotta elfojtott hangon Jared. – Hogy nem mondhatom el az érzéseimet, hogy rohadtul el kell titkolnom azt, hogy nem akarom ezt a kurva kapcsolatot!
Megfeszültem és halk imát mormoltam el arról, hogy ez ne történjen meg köztük, hogy hagy éljék tovább az életüket boldogan. De Jared ideges hangja egészen másról árulkodott.
Valaki szipogott.
- River...
- Tudod mit akartam mind végig elérni azzal, hogy marasztaltalak? – suttogta halkan, alig lehetett érteni motyorászó szavait. – Szeretlek, Jared... gondoltam ez is csak egy hullámvölgy és az idő elteltével újból belém szeretsz – felzokogott.
- River!
- Csitt! – elcsuklott a hangja. – Kérlek, csak fordulj meg és menj innen!
- Én...
- Nem haragszom, csak kérlek menj most innen!
Így történt, hogy ők ketten különváltak. Howl pipa volt a vörösre, de az idő elteltével megemésztette, ám sosem oldott fel teljesen Jared társaságában. River egészen jól tartotta magát, de az utóbbi pár hétben azért elkaptam, hogy üresen bámulja a plafont, miközben azt a vékony, ezüst karkötőt markolássza, amit még a fiútól kapott.
Lehunytam a szemeimet és megszólaltam.
- Hiányzol, minek költöztetek Connecticut-ba? Tudod milyen messze vagy Floridától? Ennyi erővel már Alaszkába is mehettetek volna – zsörtölődött.
- Te is hiányzol – mosolyodtam el és kinéztem a csodásan sütkérező napra. – De, hidd el pár hónap és látjuk egymást!
- Grace – hangja komollyá változott. – Ígérd meg, hogy nem fogsz elfelejteni – susogta halkan. Megszakadt a szívem, elmosolyodtam és Howlra néztem, aki összevont szemöldökkel figyelte könnyektől átázott tekintetemet.
- Sose, te hülye!
Sírdogálva felnevetett, majd egy halk köszönés mellett lerakta. Azokban a pillanatokban úgy éreztem, mintha valaki a szívemet tépte volna ki. Megtöröltem a szemeimet és széttárt karokkal Howl ölelésébe omlottam. Nem akartam mást csak vigasztaló szavakat és apró csókokat, melyek talán elűzik azt az ürességet, amit River hiánya szaggatott belém.
Mind változtunk, mind kezdtünk elszakadni a régi életünkről, a gimis évektől. Eszembe jutott Lewis. A fiú, aki minden erejét összevetve az utóbbi hónapban elköltözött Kanadába. Senki sem értette, hogy hirtelen miért döntött így, de akkor, mikor a reptéren szorosan a karjaiba vonva ölelt egy apró könnycsepp mellett a tekintetembe veszett.
- Tudod miért megyek el, Grace? – susogta. Tekintetünk egy vonalban volt, mivel a fiú lehajolt hozzám. Éreztem a leheletét. – Mert akármennyi év telt el, én képtelen voltalak elengedni. Szeretlek. – puha ujjbegyeivel az arcomat cirógatta. Talán én is szerelmes voltam belé egy kicsit. Talán nem. Az ajkaimra nyomta az ő ajkait. Lassan megcsókolt.
Egyedül voltunk a reptéren. És én gyenge voltam elszakadni tőle.
- Lewis! – szuszogtam. A fiú mosolyogva megrázta a fejét.
- Nem akarom, hogy rosszul érezd magad miatta, sose fogja megtudni Howl – lenézett rám.
- Ugye találkozunk még? – szipogtam a pólóját markolva. Éreztem ízét az ajkaimon.
- Viccelsz? – kacagott fel. – Sosem lennék képes elereszteni titeket, csupán egy kis változás kell, el akarom felejteni a szerelmet. Egy kicsit téged – nevetett fel édesen. Elmosolyodtam. – De pár hónap múlva felhívlak majd és találkozunk, oké?
Csak bólintottam. Ujjaim leomlottak a pólójáról és figyeltem, ahogy magas termete elveszik az ajtók mögött. Tudtam, hogy szívem egy darabkáját magával viszi.
Azóta nem beszéltem vele.
Újból csak feledni akartam.
Jaredet, aki még mindig Floridában tanult, de összetörte River szívét.
Barátnőmet, aki összetört szíve összeroncsolja az enyémet is.
Lewist, hisz önző módon itt hagyott és nem keresett.
Csak Howlt nem akartam elfeledni.
Felnéztem rá és mosolyogva végig húztam az ujjaimat a nyakán.
Howl finoman kisöpörte a szemeimből a tincseimet és vigyorogva lehajolt hozzám. Éreztem mentolos leheletét, tökéletes fogsorát kivillantva, végigsimított az arcomon. Ujjai sebtében az ajkaimhoz pattantak, szívem feldorombolt, testem forrón lüktetett, csupán egy apró érintéstől.
Nem akartam tovább várni, de még egy csomó doboz állt a lakás előtt, de Howl barna szemei, melyek tekintetemtől egyre csak sötétebbé váltak, vágyat lobbantottak fel bennem. Át sem bírtam gondolni, egyszerűen felcsimpaszkodtam rá és lehúztam őt magamhoz.
Sosem akartam mást, csak őt magát meg magamat, egy üres világban. Együtt.
El sem hiszem, hogy itt vagyunk.
Fáj a tudat, hogy egy újabb történettől kell elbúcsúznom, de így van ez rendjén nem?
Egy dolgot szeretnék kérni tőletek! Ha eddig velem tartottatok és tetszett is a sztori KÉRLEK IDE írjátok le a véleményeteket a sztoriról. És ahányan vagytok kérlek hagyjatok egy kis nyomot magatok után. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk:)
Köszönöm mindenkinek, hogy velem volt.
Ami még várható:
~Q&A
~ Írói utószó
Még egyszer köszönöm, hogy vagytok nekem és remélem hagytok magatok után nyomot!