A szél lágyan fújt és csapkodta a hajamat a vállamon. Csak magam elé bámultam és próbáltam összeszedni a gondolataimat, ami nem éppen volt valami könnyű, ha a főszereplő az egész slamasszikámnak mellettem állt.
Nem kellett ránéznem, mert így is tudtam és éreztem, hogy csak fél méterre állt tőlem. És azt is éreztem, hogy most legszívesebben inkább valahol máshol lenne.
A tévétorony kilátóján álltunk, 170 méterrel a talajtól, a korlátnak dőlve és meg sem szólalva. Röviden, de kifejezően üzent nekem ma délben.
17 óra, tévétorony
Az egyetlen ok, amiért itt voltam, az a cikksorozatunk volt. Ash különben SOHA többé nem szólt volna hozzám. Tegnap este csak úgy ellógott. Nem csak tőlem, mert az egész bulit otthagyta. A nővérem bezárkózott a szobájába, mikor este megérkeztem és beszélni akartam vele. Chase csak annyit mondott, hogy ezt majd máskor megbeszéljük. Csalódottnak tűnt, de nem feltétlen szomorúnak. Matt és Ana pedig rám szálltak, hogy mi van velem.
Valójában mi az ördög is volt velem?
Az alkoholt sajna nem hibáztathattam, mivel teljesen józan voltam.
Chasenek a hibája volt? Mert bosszút akartam állni rajta, amiért látszólag ezt a Janet érdekesebbnek találta nálam?
Nem, ez sem.
Hisz mégcsak féltékeny sem voltam Janere. Csalódott voltam, mert azt hittem, vagyis reméltem, hogy Chase és köztem alakulóban volt valami. Az ő részéről nyilvánvalóan nem. És az én részemről?
Halvány gőzöm sem volt.
De ettől még miért kellett nekem két perc elteltével rögtön egy másik sráchoz futnom? Ha Chase nekem the one and only volt?
Pont ez az.
Mélyen belül tudtam, hogy a szikra Chase és köztem csak rövid idejű volt. Csak szórakozás. Egy kis izgalom az én unalmas életemben. Egy teszt a határainknak. Egy testi vonzalom és egy barátság. De nem szerelem.
Titokban Ashre néztem, aki kifejezéstelen arccal szemlélte a kilátást. De mégis mi volt vele? Hisz megcsókolt.
Azután, hogy én többé-kevésbé rávettem.
De ő is akarta.
Legalábbis tegnap este úgy tűnt. Hogy miért tűnt el hirtelen vagy mit értett félre, azt még mindig nem tudtam.
Nem beszélt a tegnapról és igazából egyáltalán meg sem szólalt, sőt még köszönni sem köszönt nekem. Mikor megérkeztem, már a jegyekkel a kezében várt rám. Napszemüveget viselt, amit még a liftben sem vett le.
Talán furdalta a lelkiismerete? Megbánta azt, ami tegnap történt?
Én megbántam?
Klikk.
Oldalra fordultam, ahol Ash az ő profi kamerájával állt és rám célzott. Na kössz. Biztos egy remek kép lett, amin mérgesen nézek magam elé.
Néhány lépéssel arrébb ment tőlem, hogy lefotózhassa a kilátást, majd az emelvényt és újra a kilátást. Utána visszajött mellém, de még mindig meg sem mukkant.
-Hihetetlenül izgalmas itt fent-szólaltam meg unottan. Ritkán próbáltam ki ilyen érdektelenségeket, mint itt fent állni.
-Innen ellátsz a tóig-mondta halkan, majd egy csillogó felületre mutatott jó pár kilométerrel tőlünk. A tekintetemmel követtem ujjait, mire megdobbant a szívem. Arra a tóra gondolt, ahol múlt hétvégen voltunk. Ahol megpróbált megcsókolni. Ahol elutasítottam őt.
Tegnap hogyhogy nem utasítottam el?
Mi történt időközben? Hogy tudtam így megbántani a nővérem?
-Akkor is dögunalom-nem voltam meggyőzve ettől az "attrakciótól". Egyáltalán nem.
-Talán a kaja megváltoztatja az összbenyomást-motyogta Ash, mire ránéztem.
-Kaja?-ugye nem gondolta komolyan, hogy velem itt most enni fog? A hangulat már ígyis tök fura volt és ez egy egymás szemben üléssel és hallgatással nem lesz jobb!
Ash rám sem nézve bólintott. Az ő nem érdeklődő és elutasító viselkedése szíven szúrt. De nem tudtam megmagyarázni miért. Végülis nem volt a pasim. Nem is akartam, hogy egyszer az legyen. Csak azt akartam, hogy... Ahh, fogalmam sincs.
-Foglaltam asztalt-mondta, miközben elvált a korláttól.
Kérdőn felhúztam egy szemöldököm és felé fordultam. Mindig kerülte, hogy rámnézzen. Mármint úgy igazán rámnézzen.
-Oké?-én is elváltam a korláttól, majd kissé remegő lábakkal az ajtókhoz sétáltam, amiken bementünk. A tériszonyomat valamennyire le tudtam győzni.
Az étterem egy szinttel feljebb volt. A tévétorony egy üvegkupolából állt a kilátótól, így az étteremből is csodás kilátásunk volt.
Ash előre ment, majd arra várt, hogy egy pincér a helyünkre kísérjen minket.
-Hamilton névre foglaltam-mondta nyugodtan egy sötéthajú pincérlánynak, aki kedvesen mosolygott ránk és megkért minket, hogy kövessük. Egy kétszemélyes asztalt kaptunk, rögtön az ablak mellett. Ash kihúzta nekem a széket, de inkább csak azért, hogy a többi vendég előtt egy úriembernek tűnjön.
Ahogy leült elém, rögtön az étlapnak szentelte magát.
Nem, ez itt nem lesz a felejthetetlen vacsora ever. Semmi esetre sem.
Halkan sóhajtva az étlap után nyúltam és kinyitottam azt. Már az előételek drágák voltak nekem. De ja, ha ezek tényleg olyan finomak, mint azt mondják, akkor biztos megéri.
-Mit szeretnél?-kérdezte Ash, mire felnéztem rá. Még mindig csak az étlapot bámulta.
-Beszélni-válaszoltam, mire végre rámnézett.
-És miről?-baszki, a srác tényleg nem könnyített a dolgon.
-A tegnapról.
-Nem hiszem, hogy arról bármit is kéne beszélnünk-próbálta elhessegetni a témát és újra az étlapra figyelt.
-Ash, kérlek...-könyörögtem neki. Sóhajtva eltette az étlapot és rámnézett.
-Akkor gyerünk. Beszélj.
Még gyors vettem egy mély levegőt és megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. Pontosan mit is akartam neki mondani?
-A tegnap egy hiba volt-úristen, ezt tisztára úgy hangzott, mint valami érzelgős dal és Ash is valahogy így nézett rám: bosszúsan felvonta egyik szemöldökét-Nem szabadott volna nekünk...NEKEM ezt Brookeal megtennem.
-Szóval neked ez csak Brookeról szól?-kérdezte, miközben előrébb hajolt. Kissé zavarodottan pillantottam rá.
-Természetesen. Hisz senki másról nem szól.
-Azt hittem, hogy te még valakin gondolkodtál-újra hátradőlt és összefonta a karjait a mellkasa előtt. Védekezés. Oké...
-Kiről beszélsz?
-Mondjuk Chaseről? A te legnagyobb imádottadról?-mondta szarkasztikusan.
Szóval idegesítette. A szájszélem rángatózott.
-Ezzel azt akarod mondani, hogy féltékeny vagy?
Ash felhúzta egy szemöldökét.
-Babe, nekem nem kell féltékenynek lennem. Mindenkit megkapok, akit akarok-lesz ebből a gyerekből valaha okos ember? Tegnap tényleg mindent csak megjátszott?-Semmi gond, ha féltékennyé akartad tenni Chaset. Nekem igazából tök nyolc, hisz eleve csak egy kis szórakozás volt-vont vállat. Épp mikor válaszolni akartam, megjelent a pincérnő, mire Ash megrendelte az ételét, de én fel sem fogtam belőle semmit, mert csak azon godolkodtam, hogy a tegnapi már megint többet jelentett nekem, mint neki. Mi a baj az életemmel?
Tegnap, mikor vele voltam, egy másodpercre sem gondoltam Chasere.
De ezt nem fogom elmondani neki.
A tegnapi csak egy egyszeri dolog volt. Valami, ami többször nem fog előfordulni.
-Sadie, a hölgy vár!-szakította félbe Ash a gondolatmenetemet. A pincér várakozva állt az asztalunknál. Egyáltalán rendelnem kellett volna, vagy egyszerűen csak felállni és lelépni?