Kevesebb, mint 15 perc múlva, leparkoltam a motorommal. Levettem a sisakom, majd mozdulatlanul a feljárón maradtam.
Talán mégsem volt ez olyan káprázatos ötlet, mint ahogy én azt először gondoltam.
Már éppen vettem vissza a sisakom, hogy visszainduljak, mikor kinyílt az ajtó.
-Meg akarsz futamodni?
Lebuktam. Ezt nem így terveztem.
Lassan megfordultam. Ash egy laza tréningnadrágban, egy fehér pólóban és kócos hajjal állt az ajtóban.
-Dehogyis-közelebb mentem hozzá és megálltam előtte-Most keltél fel vagy mi?
-Az igazat megvallva, igen-vigyorgott rám, mielőtt arrébb állt, hogy beengedjen. A sisakom leraktam az övé mellé.
-Szerencséd van. Egyedül vagyunk itthon-hallottam meg hirtelen hangját közel a fülemhez. Megfordultam, mire majdnem hátra is estem, mert olyan közel volt hozzám.
-Akkor legalább nem fognak zavarni a munkánál-válaszoltam közömbösen, nem figyelve a kétértelmű beszólására-Hol van a laptopod?
Ash úgy nézett rám, mintha egy földönkívüli lettem volna.
-Ma vasárnap van-állapította meg.
-Oh, leesett?-kérdeztem tőle vékony hangon, mint egy óvodástól.
-Normális emberek nem dolgoznak vasárnap.
-Mi nem vagyunk normális emberek, hanem írók. Legalább is én. És te mindenképp részt akartál venni benne, úgyhogy ne panaszkodj-Anélkül, hogy megvártam volna, felmentem. Majdnem elfelejtettem levegőt venni, mikor megláttam a lépcső melletti falon lógó képeket, mert annyi emlék jött elő bennem.
-Sadie gyere, mutatni akarok neked valamit-Ash megfogta a kezem és felvitt a szobájába. Ott büszkén mutatta meg nekem a távirányítós motorát.
-Azta, ez nagyon szép!-teljesen oda voltam érte. Már régóta szerettem volna egy ilyet.
-Ha nagyok leszünk, mindketten veszünk egyet és majd mindig együtt motorozunk a környéken!
A kis Ash szélesen vigyorgott rám, mire megláttam a foghíját, de ezután visszajöttem a jelenbe és kinyitottam az ajtaját.
Itt sem változott valami sok minden. Mielőtt elment, átrendezte a szobáját.
Mindketten az ágyán feküdtünk. Én törökülésben, ő pedig előttem, egyik lábát kinyújtva, a másikat pedig magához húzva. Lassan elkezdett közeledni felém és egyre közelebb és közelebb jött...
-Ébresztő álomszuszék!-Ash vadul hadonászott a kezével előttem. Először csak bámultam őt, majd az asztalára pillantottam, ahol a laptopja pihent. A megkérdezése nélkül elvettem onnan és céltudatosan leültem az ágyra. Miután ez megtörtént, kicsit haboztam, hogy ott maradjak-e, de látszólag Ashnek is leesett. A tekintete először az ágyat figyelte, majd rám nézett.
Ő is azokra az időkre gondolt.
-Nem, itt nem dugtam meg a nővéred-szólalt meg, miközben megforgatta a szemeit. Iiiii, mégsem azokra az időkre gondolt!
Fúj.
Fúj fúj fúj!
Megráztam a fejem, majd nem mondtam erre inkább semmit, hanem felnyitottam a laptopját.
-Oh, nincs jelszó? Jó tudni-ugrattam őt, hogy ne legyen annyira feszült a hangulat.
Már olyan régen volt minden. És a nővéremről és Ashről nem akartam eeennyit tudni.
Ash leült mellém és újra lecsukta a gépét, majd úgy nézett rám, mintha a fejembe szeretne látni.
-Miért vagy itt igazából?
Öhm.
-Meeeert... unatkoztam?-próbáltam ártatlannak tűnni.
-Sadie?-a kék szemei az enyémbe fúródtak és így teljesen átláthatónak éreztem magam.
-Őszintén? Én sem tudom-a kezeimre néztem, amik az ölemben pihentek.
-Én tudom miért vagy itt-jelentette ki, mintha ez teljesen egyértelmű lenne. Én csak összeráncoltam a homlokomat.
-És miért?
-Azért, mert egyszerűen vágyakoztál utánam és nem bírtad ki nélkülem!-Ash önimádóan mosolygott, mire legszívesebben arcon köptem volna.
-Nem. Az igazság az, hogy Brooke savanyú hangulatát már nem lehetett kibírni! És képzeld, ez mind te miattad van!-Tulajdonképpen mit csináltam itt? Ash mindent tönkretett nekem: A randimat Chasel, az otthonom és a munkámat az iskolaújságnál!-Mégcsak nem is érdeklődtél a nővérem után, hogy megkérdezted volna, hogy hogy van vagy valami-erre csak vállat vont.
-Miért kellett volna? Elvégre szakított velem-megint igaza volt-Te is megkérdezhetted volna tőlem, hogy hogy vagyok.
Ohh.
Egy ideig vizsgáltam őt. Nem úgy nézett ki, mint akinek össze lett volna törve a szíve.
-Te nem is lehetnél jobban, nem igaz?-kérdeztem és egy megmagyarázhatatlan okból nem tudtam elrejteni egy vigyort. Erre csak elmosolyodott kicsit, de nem mondott semmit.
-És Chase?-kérdezte óvatosan. Nem tudtam, hogy mennyit meséljek el neki.
-Legyen elég annyi, hogy ma nem ért rá.
Hálás voltam, hogy nem beszélt tovább erről a témáról.
-Mattet és Anat is megkérdezhetted volna, hogy van-e ideük. Szóval akkor miért pont hozzám jöttél?
Miért is? Egy hirtelen ötlet volt, hogy idevezessek. Hogy Brookenak megmutassam az igazságot? Vagy Chaset féltékennyé tenni? Vagy csak egyszerűen megírni a cikkünket?
-Nem tudom-motyogtam, mert bizonytalan lettem. Nem tudtam mit kéne mondanom-Talán a régi idők akaratából.
Egy időre csend telepedett ránk.
-Akkor még jobban nem értem-mondta, miközben felállt-Éhes vagyok, te nem?
Oké, szóval nem akart erről beszélni.
-Öhm de, egy kicsit, azt hiszem-nehezen felkeltem az ágyról, majd követtem Asht le a konyhába. Valamiért a miénkre hasonlított, csak annyi, hogy a hűtőn nem képek voltak, hanem képeslapok és egy családi naptár. Ash megfordult és várakozva nézett rám.
-Szóval mit szeretnél főzni nekem?-kérdezte és már megint előjött az igazi énje. A provokáló Ash.
-Viselkedj férfiként Ash-fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt. Kissé megeresztette a fejét és erőteljesen nézett rám. Aztán egy lépéssel közelebb jött hozzám. Majd még eggyel. És még eggyel. Én hátráltam egy lépést, de ő még mindig közeledett felém. Amikor lépett egyet felém, én akkor léptem hátra egyet. Hirtelen a hűtőnek csapódtam és nem tudtam tovább hátrálni.
Márcsak fél méterre volt tőlem, de még mindig jött közelebb. Kikerekedett szemekkel bámultam rá és nem tudtam, hogy most mit fog tenni. El akartam tűnni innen, de közben maradni is.
Egy-két centivel megállt előttem és csak bámult rám. Nem tudtam leolvasni semmit a tekintetéről, esetleg csak annyit, hogy jól szórakozott?
Kedvem támadt kinyújtani a kezem és végigsimítani az arcán. Beletúrni a hajába. Magamhoz húzni, hogy beszívhassam az illatát.
Abban a pillanatban rájöttem, hogy hiányzott nekem. Szörnyen hiányzott nekem ebben a három évben. És amióta visszajött, hiányzik a régi Ash. De most, megcsillant benne a régi, kedves és szeretnivaló Ash. A barátom.
Majdnem egy percen keresztül csak bámultuk egymást. Mit akart?
Nem tudtam, hogy kövessem-e a szívem és adjak-e neki egy ölelést.
A végén csak sóhajtott egyet, majd halkan megszólalt.
-Szóval Sadie, most vagy elmondod, hogy pontosan min gondolkozol és miért nézel ilyen különösen rám, vagy szépen megemeled a segged és arrébb állsz, hogy odaférhessek a hűtőhöz.
Mégsem a régi Ash. Lassan kezdett idegesíteni ez az ide-oda ugrálás a személyiségei közt. Levettem a tekintetem róla, majd arrébb álltam.
-Miért?-nézett rám felbosszantva.