Berobbant a házba, haja a homlokába lógott, miközben sötét szemei homályosan mérték fel az arcomat, citrusos illatába egy kis alkohol is belerondított, de még így is mindennél jobb illata volt. Ajkaimba haraptam. Howl először rám majd a húgára sandított, aki megszeppenve bámulta az eseményeket. Nem sokáig maradtunk csendben, a fiú felém fordult.
- Igen én voltam – susogta halkan, jellegzetes mély hangján. Szívem meglódult, azonnal értelmeztem a szavait, míg társaságunk harmadik tagja értetlenül kapkodta a fejét. – Fogalmam sem volt arról, hogy akkor mit teszek, egyszerűen vonzottál magadhoz, mint egy mágnes, veled akartam lenni a közeledben! Tudom, hogy gyáva dolog volt ezek után elhallgatni az ügyet, de mégis mit tehettem volna? Grace, saját magammal sem voltam tisztába, nem hogy az érzéseimmel! És tudom, hogy annyi mindent tettem és vágtam hozzád, de kérlek bocsáss meg!
Ha pár nappal ezelőtt valaki azt mondta volna nekem, hogy Howl Rowland bocsánatot kér tőlem, hangosan kinevettem volna, ám ebben a pillanatban nem tűnt abszurdnak. Nem csak ő volt zavaros abban az időben, én sem tudtam mit kezdeni magammal és a kialakult helyzettel. Bevallom valamivel jobb lelki világgal érkeztem ide, de hogy is bánthatnám meg a tettemet? Miután ilyen csodás barátokra tettem szert? Mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy valamennyivel jobb oldalát lássam az életemnek, és ezért sosem leszek elég hálás nekik.
Lustán elmosolyodtam, már egészen megszokottnak tartottam a szerelem tüneteit. Mert, igen szerelmes voltam, mégpedig visszavonhatatlanul. Tagadhattam volna, talán évekig, vagy évszázadokig, de úgy sem lett volna másképp. Eltekintve attól, hogy az elején gyűlöltük egymást, mégis egymás mellé sodort minket a sors. És nekem ezt el kell, hogy fogadjam. Ajkaimba haraptam.
- Tudom, hogy nem hiszel nekem, de kérlek, higgy!
Torkomon akadtak a szavak, apró könny gördült le az arcomon, ezúttal már nem akartam elűzni magam mellől, már nem érdekelt, hogy milyen ribancnak gondol majd a nép, csakis az, hogy Howl végre magához öleljen és soha, de soha többé ne eresszen a karmai közül.
River bukdácsolva menekült egy szobába és szórakozott hangon szólt ki.
- Csak vegyétek figyelembe, hogy a falak igencsak vékonyak!
Mindketten felnevettünk, de egy csókkal belém is fojtotta a szavakat. Mentőövként kapaszkodtam belé, ajkai selymesen puhák voltak, túlságosan tökéletes volt nekem ez a fiú. Mosolyogva csúsztatta karjait a derekamra.
- Na felugrasz, vagy megint csak lecsúszol rólam? – motyogta a szavakat a nyakamba, csiklandós tincsei hatására felkacagtam. Lábaimat karcsú dereka köré kulcsolva megcsókoltam.
- Próbálok ezúttal fenn maradni.
Boldogan rázta meg a fejét és a karjaiban tartva elvesztünk egymásban, talán nem kellett volna, talán igen, de tetteimet nem bántam meg. Az ágyamra fektetett, óvatosan csókolt tovább, mézédes ajkai újból és újból a mennyeikig repítettek, szorosan tartotta magát fölöttem, ám csípőjét kissé leeresztette, tüdőmben akadt a levegő, kuncogva nyomott egy puszit a nyakamba.
Zavartan fészkelődtem alatta, megijedtem. A mai napig még életemben nem is csókolóztam, nemhogy lefeküdjek valakivel. Arcom forrongott, a fölöttem terpeszkedő fiú pedig jót derült zavaromon, ujjait a combomra simította, érezte, hogy testem megfeszül.
- Nyugi, nem csinálok semmi rosszat – lehelte a szemeimbe bámulva, hatalmasat nyelve bólintottam, a rémületet mégsem tudtam elrejteni az arcomról. – Shh.
Lassan csókolta végig a nyakamat, majd nyelvét kidugva vékony, nedves csíkot húzott végig a dekoltázsomon, halk szisszenés szökött elő belőlem. Éreztem valami keményet a combjaim között, ami még inkább zavarra kényszerített. Senki sem bánt így velem, soha.
Izzott a bőröm, élveztem azt, amit csinál, de képtelen voltam eltekinteni attól, hogy én még semmi ehhez hasonlót nem tettem. Viszonoznom kéne tetteit, de mégis hogyan? Tudásom kimerült a csókoknál, feszültségemet azonnal kiszúrta a fiú és arcát az enyémhez simította. Lustán elmosolyodott és egy tincset kitúrva az arcomból, egy kis csókot nyomott az ajkaimra.
- Komolyan olyan fejet vágsz, akit még sosem érintettek meg – nevetett fel felülve.
Szemeim még kissé csíptek a sok sírástól, de mégis elmosolyodtam és kellő távolságra tőle helyet foglaltam az ágyamon. Bele se akartam gondolni, hogy mutathatok. Megigazítottam a ruhámat, majd lehajtottam a fejemet. Ujjait csuklóm köré fonva magához húzott, furcsának találtam, hogy közeledik felém, hogy vágyik az érintésemre, mind-mind új felfedezésként ért. Eddig csak fantáziám szüleményeként élt az együttlét fogalma, sosem tudtam, milyen érzés valójában egy másik emberrel egy kapcsolatban élni. Az előző percek arról tanúskodtak, hogy csodálatos.
Gombóccal a torkomba, dőltem a mellkasának. A fiú a derekamat simogatta, miközben másik karjával a hajamat birizgálta.
- Volt már barátod? – susogta a fülembe, kissé eltorzult hangon. Meglepett a kérdése, egyáltalán nem is értettem miért tette fel, szerintem kilométerekről is meglátszott, hogy nem.
- Szerinted? – nevettem fel gúnyosan. – Dehogy volt – ráztam meg a fejemet. – Nem is igen voltak barátaim, nem hogy pasim.
Mintha kissé megnyugodott volna, majd egy halk kuncogást megejtve felemelte az államat. Furcsán ragyogtak az íriszei, szőke pilláin megcsillant a fény.
- Akkor én?
- Mi te? – vontam fel a szemöldökömet.
- Én leszek az első? – vigyorodott el, arcom azonnal kipirult, és mérgesen löktem el magamtól. Túl biztos volt saját magában.
- Ne legyél elszállva magadtól! – fröcsögtem sértetten, de nem vett túlságosan komolyan. – És ki tudja, lehet nem is te leszel az első!
Megrázta a fejét és az ölébe húzva egy csókot nyomott a homlokomra, belesimultam az érintésébe.
- Tudom.
Valahogyan végül elragadott minket az álom, az ágyamon elterülve feküdtünk. Arra ébredtem, hogy apa zajosan nyitotta ki az ajtót, szemei fennakadtak rajtunk. Howl arca a mellkasomon pihent, miközben karjait szorosan körém tekerte, lábaink kusza rengeteget alkottak. Zavarom felülkerekedett a testemben tomboló forróságon. Főleg a tudat miatt, hogy pólóm alatt nem volt melltartó. Tudom, a leglényegesebb dolgokat ragadom meg.
Apám szemei kikerekedtek. Először rám, majd a békésen szunyókáló barátomra nézett, arca elkomorult, próbáltam leszedni magamról a karjait, de tetteim hatására még inkább behálózott.
- Grace? – apa unottan fordult meg. – Majd beszélünk még erről, és kérlek csinálj valamit a kanapén fetrengő lánnyal, meg azzal ott – mutatott Howlra.
Eddig észre sem vettem, hogy mennyire boldog vagyok. Talán szánalmasnak hatott, de mindennél boldogabb voltam, a tudat, hogy Howl az enyém, felforrósította a szerveimet. Hetek óta először éreztem magamat teljesnek. Nevetve löktem le magamról a karok tulajdonosát, apró mosolyra görbültek telt ajkai, majd a nyakamba temette az arcát. Citromos mennyország vett körül, bódultan fordultam meg a karjaiban.
- Jó reggelt! – kuncogtam csillogó tekintettel meredve a fiúra.
- Nem is lehetne ennél jobb – nyitotta fel pilláit, ezáltal betekintést adva sötét csodáira. Kisimított egy tarka tincset a szememből és végre megajándékozott egy új csókkal, ami egészen olyan tüneteket váltott ki belőlem, mint a legeslegelső. A nap melengető sugara pont ránk esett, meleg karjaival simogatott minket. Csókjait megtöbbszörözte, nevetve kapkodtam karjaimat a nyakára, hajába túrva cirógattam végig arcélét, lehunyta a szemeit. Orrát végig húzta a nyakamon, levegőért kaptam. Nevetve hajtotta hátra a fejét, aminek hatására puha tincsei az arcába hanyatlottak. Az a sok kusza arany fonál ragyogott a fényben, vakítóan szép volt. Karjaira támaszkodott és felnyomta magát. Izmai megfeszültek pólója alatt, karjai után kapva lehúztam magamhoz még egy utolsó csókra, mely bearanyozta a napjaimat.
Tudtam, hogy nem sokáig lesz ennyire idillikus a reggelem, egy napom van addig, pontosítva este már indulunk Arizonába, tehát egyáltalán nincs időm kiélvezni a boldogság harmatos cseppjeit.
Anyám gondolatára elkomorodtam, eddig boldogan álltam az úthoz, de a történtek után, semmi kedvem sem volt elhagyni őket, de nem tehettem mást, szükség volt ott rám, és nekem is rá. Lehunytam a szemeimet.
- Valami baj van? – suttogta a fülembe.
- Mikor nincs? – nevettem fel már most fáradtan. Összevonta a szemöldökét.
- Min gondolkozol? Hmm?
- Ma este már indulunk vissza Arizonába, szóval már nincs sok időnk, apa szándékosan hamarabb akar odaérni, szóval akár már délután is indulhatunk.
- Ne menjek veled? – piszkálta meg az orromat, a gondolatra felvillámlott bennem az öröm, de nekem kellett ezt végig csinálnom. Amit összekuszáltam, nekem is kellett kibogoznom.
- Jobb lenne ezt egyedül végig csinálnom – ráztam meg a fejemet, ám nem hagyta ennyiben a témát, hajamba túrva felemelte az arcomat, szemei pontosan az enyémekbe tekintettek.
- Már így is túl sok dolgot csináltál egyedül, Grace. Segíteni akarok!
Aggodalmas hangja felébresztette a gyomromban pihengető pillangók ezreit, nevetve öleltem magamhoz a fiút, akit mostantól barátomnak nevezhetek. Életemben nem hittem volna el azt, hogy egy ilyen tökéletes fiú lesz a pasim, már abban sem voltam biztos, hogy valaki szeretni fog engem, de úgy látszik, az élet tényleg tartogat meglepetéseket.
A folyosóról hallottam River álmos hangját, ami újból mosolygásra késztetett. Lelöktem magamról a fiút, majd a fürdőbe gyalogolva megindítottam a csapot. A tükörből valaki egészen más nézett vissza rám. Boldognak tűntem és ez már nem csak egy borító volt, ez voltam belül is, egy örömteli lány.
Amikor kiléptem a szobámból szemeim megakadtak Mirandán, kecsesen foglalt helyet az asztalon, míg vörösre mázolt ajkain keresztül próbálta felszívni a kávéját, vékony hangon nevetett fel egy-egy viccen, amit apám elejtett. Kedvem megcsappant, fogalmam sem volt arról, hogy magával hozza ezt a boszorkát, akinek már a kinézete is felpatkolta az idegeimet. Szőke hajába túrva meredt ezúttal rám, szemei elkerekedtek és elejtette a kezében tartott bögrét. A benne lévő fekete kávé, új fehér blúzára ömlött, míg maga a bögre szilánkosra tört a bézs csempén. Gúnyos mosolyra húztam az ajkaimat, tudta, hogy nem kedvelem és ez örömmel töltött el. A nő azonnal bocsánatért esedezett, de rá se hederítve felkaptam egy pohár kávét és barátnőmhöz sietve próbáltam minél távolabb kerülni attól a bestiától.
Szemem sarkából még pontosan láttam, hogy apa kuncogva egy csókot lehel az ajkaira, kirázott a hideg. River a tenyeremre simította az övét és egy gyengéd ölelésbe zárt.
- Grace – apa hangja kijózanított a cseppnyi nyugalmamból. Érdeklődve fordultam felé, Howl ezúttal kilépett a szobámból és egy szolid bólintással köszöntötte Mirandát. – Beszélni szeretnék veled az útról – köhintett és ujjait a nő tenyerére kulcsolta, undorodó grimaszba torzult az arcom. – Négyszemközt.
- Persze, megyek.
A nappaliban hagyva őket már siettem is apám után, aki öles léptekkel haladt előre, nem hallva se látva semmit maga előtt.
- Grace egy fontos ügyről szeretnék beszélni veled – állt meg hirtelen a dolgozószobájának küszöbén, betolt a szobába, majd a hajába túrva leültetett az egyik székre. A szoba ma is makulátlanul tiszta volt, a könyvek és a különböző papírok rendezett sorokba tömörítve, az asztalon méret szerint helyezkedtek el a tollak és a ceruzák, mindig rendet tartott maga körül, erről árulkodott a rendezett kertünk is. A levegőben egy drága parfüm keveredett a fák érdekes illatával, otthonos volt, mégis szolid.
Apa megigazította a pólóját, majd neki is kezdett.
- Tudom, hogy egyáltalán nem kedvelitek egymást Mirandával, de ezen változtatni szeretnék...
- Meg akarod kérni a kezét? – vágtam közbe összehúzott szemekkel, de apa csak legyintett egyet, próbált elhallgattatni.
- Nem erről van szó, Grace, csak szeretném ha nem ölnéd meg csupán a tekinteteddel, ezért is jön velünk az útra.
A düh fellobbant bennem, gúnyosan felröhögtem, és a dráma kedvéért még kettőt tapsoltam is, nem ez voltam én, de egyszerűen megalázónak találtam a szavait.
- Ó, hogy útnak nevezed? Akkor mi most egy ilyen cuki ki nyaralásra megyünk? De jó, hogy egy útnak fogod fel a volt feleséged temetését! – kiáltottam mérgesen.
- Grace én nem úgy értettem – kezdett azonnal mentegetőzésbe, de most én hallgatattam el egy legyintéssel.
- Már régóta gyűlölöd őt, pontosan tudom, meg sem érint a halála...
- Mégis miért kellene megérintenie? Számomra már így is halott volt – dörmögte idegesen, ekkor már nem csak nekem volt pengeélen táncoló önuralmam.
- Ha jót akarsz, itt hagyod a nőcskédet, mert garantálom, hogy nem éli túl! – szisszentem fel, és eltekintettem a mérhetetlen mennyiségű megalázástól.
- Grace!
- Téma lezárva – intettem felé egyet és apró könnycseppel a szememben kirobbantam az irodából. Még hallottam, ahogyan elkáromkodja magát mögöttem, de nem nagyon tudtam értékelni a szavait. Elveszettek voltak.
Howl összevont szemöldökkel meredt rám, míg engem elárulva boldogan trécselt azzal a nővel. Arcom kipirult és mit sem törődve azzal, hogy szólongatnak kiszaladtam a házból, ám egy erős kéz nem eresztett el. Derekamat megragadva megállított, kiabálhattam is, de nem eresztett.
- Miért beszéltél vele? – dörrentem a fiúra.
- Grace.,. elvakít a gyűlölet, adnod kéne neki egy esélyt! – simította az arcomra a tenyerét.
Könnyezve ráztam meg a fejemet, egyedül érzetem magamat. Összeszorított ajkakkal, hajtottam le a fejemet.
- Te ezt nem értheted Howl.
Kedves Olvasóim!
Kis késéssel, de meghoztam a következő részt:) Nagyon szépen köszönöm a 90K megtekintést! Uramatyám ezek már nem kis számok:)
Imádlak benneteket, nehogy elfeledjétek ezt!