H O W L
Grace a percek elteltével lehunyta szemeit, egyenletes légzése hallatán bizonyosodtam meg arról, hogy elaludt. Apró termete, kis gömbbé formálódott az ölembe, vöröses haja szétterült a vállamon, kicsi szeplők borították selymes bőrét, kedvem lett volna az összesre egy apró, szűzies csókot lehelni. Izzott a testem ott, ahol csupasz bőrünk egymáshoz ért, éreztem a testemben a lehetetlen mennyiségű vágyat, felgyülemlett bennem, robbanni készült, ám ilyenkor eszembe jutott Roxy.
Az a lány, akivel már évek óta együtt vagyok, akibe szerelmes vagyok, de ahogy egyre közelebb jutok Grace-hez, egyszerűen gondolkodni sem tudok, elmémet elborítja valami. El akartam űzni mellőlem, de makacs volt, és szörnyen erős. Képtelenségnek tartottam azt, hogy egy hónap után valaki kirakná őt a bandánkból. Mindenki szerette őt, és lassan kezdtem én is beleesni egy hatalmas hibába.
Egy vékony peremen álltam, láttam magam alatt a mélységes sötétséget és ahelyett, hogy megfordulva folytattam volna a napjaimat, inkább belevetettem magamat. Már akkor tönkre ment az eddigi nyugodt életem, amikor Grace megjelent azon az úszás meccsen. Fel sem fogtam először, hogy ki ő. Egy egyszerű lánynak tűnt, aki a húgom és barátnőm mellett ül, ám mikor River kézen fogva húzta le a lelátóról bekattantam.
Először tényleg csak a húgomat akartam védeni, de az idő múlásával az érzéseim felfordultak, lehetetlen kalamajkába olvadtak össze, máig nem tudtam őket kibogozni.
Egy valami viszont zaklat, még pedig az, hogy Grace kezd egyre jobban a szívembe férkőzni. Túlságosan gyenge lettem ahhoz, hogy kitépjem onnan.
Telefonom csörgése szakított ki a gondolataimból. Még mindig az esőben álltam, ölemben egy nyugvó angyallal. Órákig, napokig elültem volna itt, de nem tehettem. Nem engedhettem a vágyaimnak, józan eszemre kellett hallgatnom.
Kikaptam a zsebemből a telefont és a fülemhez illesztve válaszoltam a zaklatott vörösnek.
- Hol a faszomba vagy Rowland? Már fél órája hívlak, te idióta! – üvöltötte a telefonba.
- Nyugi Jared – sóhajtottam. Grace megmozdult, hangomat lejjebb vettem. – Itt vagyok vele...
- Ugye nem a zuhogó esőben álltok? – dünnyögött közbe a vörös, egy leheletnyivel nyugodtabb hangon.
- Eltaláltad – szorítottam még inkább magamhoz a lassan átfagyó lányt. – Kérlek, siessetek, meg fog fázni!
- Howl! – szólt bele Roxy. Szívem megvonaglott, összeszedtem magamat. – Jól vagytok? Hogy találtál rá? – a háttérből hallottam, hogy Jared indítja az autót. Püfögő morgását méterekről is lehetett hallani. – Egyáltalán hol vagytok?
Kérdésére nem válaszoltam azonnal, szemeimmel végig néztem, ahogy egy kacsa végigevickél a tavon. Szótlan voltam, életemben először nem jutottam szavakhoz. Mit mondjak neki, mi lenne a helyes válasz?
- Roxy menjünk, majd beszéltek! – mentett ki a kérdések alól Nick sürgető hangja, a távolból Lewis mormolását is kiszúrtam.
Lassan kifújtam a levegőt, és visszadugtam a zsebembe a telefont. Háttal egy fának dőlve húztam magamhoz a lányt. Bőre jéghideg volt, pulóveremet ráterítve próbáltam felmelegíteni őt, persze sikertelenül... nos egy vizes pulóver sosem szolgál túl sok melegséggel. Már majdnem el is nevettem magamat, mikor Grace megmoccant.
Lassan nyitotta fel szemeit, dideregve kucorodott össze. Egy vizes tincset kisimítottam az arcából. Ajkai kéken virítottak, eszembe jutott a múltja. Az a rengeteg fájdalom, amit átélt, szívesen átvettem volna tőle, mert nem akartam, hogy fájjon neki. Ezt pont én mondom, aki hatalmas szenvedéseket okozott Grace-nek.
- H-Howl?
- Shh – fúrtam fejemet a nyakába. – Nyugi nem sokára jönnek értünk.
Halványan bólintott. Fogalmam sincs miért próbáltam mindenáron megérinteni, folytonosan nyúlkáltam utána, azt akartam, hogy egymáshoz simuljon a bőrünk. Hogy halljam azokat a lehetetlenül halk vibrálásokat. Szusszantva nevetett fel, felüdülés volt ezt hallani tőle.
- Miért vagy itt?
Elhallgattam. Egy gond volt ezzel a kérdéssel, hogy magam sem tudtam rá a választ.
A hideg szél apró pöttyöket csinált Grace egész testén, borzongva temette arcát a mellkasomba.
- Hmm?
Végig simítottam a haján, majd szemeimet a betonútra tereltem.
- Nem tudom – sóhajtottam egyet. Pici mosolyra görbítette ajkait.
Az út felől hangos dörmögést hallottunk, Jared romos kocsija lassan pöfékelt elénk, azonnal kipattantak. Lewis hatalmas lépések mellett rohant oda hozzánk. Eleresztettem a lányt, aki mentövként tapadt a fiúra. Lewis szorosan tartotta, már-már túlságosan is. Fellobbant bennem a féltékenység apró szikrája, de elaltattam azt. Itt volt nekem Roxy.
Amint, hogy eszembe jutott a lány, máris a testemhez csapódott egy apró termet. Fekete haját kócos kontyba tekerte, sötét szemeit rám emelte és felpipiskedve, kitúrta vizes tincseimet az arcomból, ujjai elvesztek bennük. Lassan fújta ki a bent tartott levegőt és ajkait az enyémekre tapasztotta. Furcsa tűz parázslott bennem, ajkaim kissé forróak voltak. Jó érzés volt ismerős ajkakat csókolnom, mégsem tudtam nem észrevenni Grace érzelemmentes arcát.
Majdnem megcsókoltam.
Rohadtul szarul éreztem magamat, egy mosott rongynak. Kételkedtem abban, hogy valaha eszembe jut megcsalni Roxyt, végül is felötlött bennem a talány. Átkoztam magamat érte, utáltam a szívemet, ami azért a másik lány csókjaira is vágyott.
A lány elszakadt tőlem, összevonta szemöldökét és kissé elhátrált.
- Minden rendben? – ajkait fogai közé csippentette. Lassan bólintottam.
- Persze, minden rendben – válaszoltam halkan. River mellém tipegett és egy meleg takarót borított a vállamra. Jared vette át Lewis helyét.
- Baszki, Grace máskor ne tedd ezt, a szívbajt hoztad rám – csippentette meg a lány arcát. – Mi történt?
Lewis elhallgatott, tudott valamiről. Roxy derekát megfogva tereltem el gondolataimat barátomról.
- Szerintem menjünk, mert kezdek fázni – szólt közbe Nick. Hatalmas szájának most az egyszer hálát mondtam.
Roxy a mellkasomra hajtotta a fejét és néha-néha megszorította Grace kezét. Mind itt voltak neki, segíteni akartak, de egyikőjük sem sejtett semmit a múltjából.
Grace aznap nem ment haza, még csak a házuk közelébe sem tette be a lábát. Nem evett és nem tett semmit, némán gubbasztott húgom szobájában. Néha felbámult és elmosolyodott, de napjai monoton rengetegbe vesztek.
Az utolsó szem húst is magamba tömve érdeklődően lestem lefelé menetelő húgomra. Napok óta szerettem volna felmenni a lányhoz, de sehogy sem jött ki volna jól. Nem tehettem semmit, ezzel neki és magamnak is kedveztem.
River szomorúan huppant le mellém, anya a pultnak dőlve forgatta meg a szemeit.
- Mégis meddig akarjátok itt tartani azt a lányt? Etessem és itassam, mikor semmivel nem szolgál arra, hogy eltartsam?
River torkán megakadt a falat, bennem is felparázslót a düh első lángja. Türtőztettem magamat. Lenyeltem rosszindulatú szavaimat és lazán hátradőltem.
- Végig akarod még egyszer játszani az egészet? – halk hangomra megrezzent. Rendezte vonásait majd kissé kihúzta magát.
- Fiam...
- Igen? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet. Ajkam megremegett, tudtam, hogy valami egészen kényes témába fogja beleütni az orrát.
- Ez a lány megbolondít téged!
River ajkai szétnyíltak, álla hangosan koppant a padlón. Izmaim megfeszültek, éreztem a nyakamban lüktető ereket.
- Látom, amit látok Howl! Ez annyira egyszerű, ez a lány egy kígyó! Egész végig ez volt a célja, vagy talán elfelejtetted Clairt? Teszi a szépet és a jót, miközben egyszerre fog mindenkit összeroppantani! – csapott az asztalra. Vonásai megremegtek, apró ráncokba tömörült a bőre. – Én tudom, felnőtt vagyok Howl! A húgodat is csak átveri, mi tetszik egyáltalán benne? – kifújtam a levegőt, majd sziszegve beszívtam. – Hmm? Ott van neked Roxy, egy gyönyörű és okos lány, egy ilyen kis kígyó mit tehetne érted? Semmit sem ér!
River dühösen pattant fel, szemei megteltek könnyel. Utáltam őt sírni látni, kegyetlen undor tört elő belőlem anyám szavai után. Nem ilyennek ismertem meg.
- Tudod anyu elgondolkozhatnál azon, hogy ki is a kígyó! – üvöltötte hisztérikusan River. Anya megdermedt.
- Komolyan ezt mondod, River? Egy ilyen útonálló fontosabb számodra, mint a tulajdon anyád? Lám-lám, kiderülnek itt az turpisságok! – nevetett fel gúnyosan, a dráma kedvéért még tapsolt is kettőt. River sírni kezdett.
- River ülj le és beszéljük meg! – utasítottam, de hasztalanul.
- Látod, fiam még ránk se hallgat, ez a lány maga az ördög!
Vádló hangját hallva River felpisszent, neki fájtak a szavak. Ekkor már nekem is nehezemre esett elrejteni a haragomat, hisz már így is pengeélen táncoltam. Anyám felpattant, lábával toppantott egyet.
- Mitől olyan fontos ő nektek?
- Csak féltékeny vagy! – szipogott River. Anya gúnyosan felkacagott, haja a szemébe hullott, megigazította ingjét és nadrágját.
- Igazán? Mégis mire, egy ilyen csitrire?
- Mi a fasz bajod van? – keltem húgom és Grace védelmére. Anya megrökönyödött, próbáltam otthon korlátozottan káromkodást használni, de a szavak előtörtek belőlem. – Mi van, klimaxod van? – röhögtem fel gúnyosan, arca megvonaglott.
- Szemtelen kölyök...
- Mégis miért lennék én a rossz? Hmm? Te, aki mindig arra tanított, hogy legyek ítélkezés mentes, hogy merészelsz így beszélni valakiről, akit egy cseppnyire sem ismersz?
- Ha a helyemben lennél, ugyanezt tennéd! Miért lenne jobb a gyerek, mint a szülő?
- Most már a szüleire is rászállsz?
Anyám kuncogva rázta meg a fejét.
- Ismerem az apját, jobban, mint hinnétek! Tudom milyen ember és a gyereke is ugyanolyan romlott, mint ő maga! – húzta ki hátát, szemeivel végig mért minket és kecsesen odébb állt. – Tudom, milyen érzés ha összetörik a szívedet, Howl. Csak ezt nem akarom neked.
River értetlenül meredt rám, háta mögött egy görnyedt alakot láttam. Ekkor a házunk előtt megjelent egy kocsi. Az apja szállt ki belőle, Grace lesápadt. A falhoz lapulva kezdett el újból sírni. A tehetetlenség kínzott, eltekintettem róla, de végül lábaim megindultak felé. Sietve kaptam a karjaim közé és nem foglalkozva River halk sóhajával felvittem a szobámba. Reszketve meredt rám hatalmas barna szemeivel, ritkaságnak tűnt, hogy valaki ennyire szép legyen.
Az anyámmal folytatott vita gondolata elpárolgott belőlem. Őt néztem, az ajkait. Azokat a dús vörös ajkakat, melyek remegve tátogtak halk szavakat. Szívem megperdült, torkomban dobogott. Egy furcsa hullám tépte végig a testemet, hullámzott a mellkasom, lassan hajoltam fölé, édes lehelete a számba áramlott, duruzsló hangon dorombolt fel.
Érzékszerveim kiéleződtek, nem foglalkoztam az apával, aki a házunk előtt parkolt, semmivel sem. Hozzám sem ért, de farkam már kőkeményen állt, fájdalmasan szorított. Annyira, de annyira meg akartam csókolni! Elveszni ajkai között, elveszni benne. Suttogva simította tenyereit a mellkasomra, homályos szemei felvillantak.
Eltolt magától.
- Egy dolgot nem tehetünk meg, Howl. El kell kerülnünk, egy dolgot, méghozzá egymást!
Szemeim kikerekedtek. Testem megfeszült, ordítani akartam, de nem tettem. Gúnyos mosolyra húztam az ajkaimat.
- Igen?
- Ne nézz így rám! Tudod, hogy mindenkinek jobb lesz így! Nem akarom, hogy miattam legyél rosszban anyukáddal, plusz barátnőd is van! Szégyen egyáltalán egymásra gondolnunk! – fakadt ki. – És én nekem is el kell mennem egy időre – susogta halkan. -, vagy talán örökre?
- Miről beszélsz Grace?
- Nem akarok itt maradni.
Fejét lehajtotta, egy könnycsepp gördült ki a szemeiből. Haragomat és büszkeségemet félre téve, leguggoltam elé. Lenyeltem vágyamat és egy barátként emeltem fel az állát. Harmatos íriszei összeszorították a bensőmet.
- De itt akarsz maradni, Grace. Ez csak egy átmeneti időszak, higgy nekem, az idő gyógyít, és nem leszel egyedül. Itt leszünk neked mind, érted?
Sóhajtva temette arcát a nyakamba. Forró lehelete megrészegített.
- Köszönöm.
Apró csókot leheltem az arcára, ajkunk széle összeért. Felnyögött. Vigyorogva keltem fel az ágy mellől. Egy baj volt, nem csak őt bénította meg a „csók", én is elvesztettem a fejemet.
Kedves Olvasóim!
Itt is lennék az új fejezettel, ami nagyon-de nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek! Már megint nem bírok semmi értelmeset mondani azon kívül, hogy élek-halok értetek! Nagyon sok visszajelzést kapok, ami mindig hatalmas löketet ad, hogy folytassam! Szóval köszönöm :)
Puszi Kira!