Reggel a konyhából kiszűrődő hangos csörömpölésre keltem, nyafogva fordultam át a másik oldalamra, de ezúttal a zajok mellé egy halk káromkodás is társult. Durcásan fúrtam a fejemet a párna rengeteg közé és próbáltam újból álomba szenderülni, de nem sikerült.
Kimásztam az ágyból és a konyhába bandukoltam, ahol apám állt, egy vérző ujjal és egy darabokra tört pohárral a kezében. A szilánkok a bőrébe mélyedtek, a fáradtság kiszaladt a szememből és valami egészen újfajta aggodalom lett úrrá rajtam.
Egy csipeszért és fertőtlenítőért szaladva azonnal leültettem a sebes rokonomat egy bárszékre. Szavak nélkül megértette, hogy mit akarok. Vörös szemeit dörzsölgetve szisszent fel, mikor az egyik üvegszilánk egy halk cuppanás mellett elvált a húsától.
A vér, vörös cseppekben hullott a lábamra, undorodtam tőle, de nem tehettem mást.
Miután betekertem a kezét, szemeimmel az övéibe lestem, ugyanolyanok voltak. Halvány barnás színükben néhol zöldes foltok vibráltak, túlságosan hasonlítottunk egymásra.
- Köszönöm.
Ennyit mondott, majd felállt a helyéről és a szobájába ment, ahol magára kapkodta az öltönyét, egyet intett nekem. Visszaintegettem, és újból elhagyta a házat. Hatalmasat nyelve ráztam meg a fejemet, mindegy. Feltakarítottam az üvegszilánkokat, néhány az én tenyeremet is felsértette, képtelen voltam elképzelni, hogy mi késztette arra, hogy puszta kézzel összetörjön egy poharat. Igazán dühös lehetett valamire, vagy sokkal inkább valakire. Elképzelhetőnek tartottam, hogy anya újból zaklatni kezdte apámat.
Néha azért hiányzott, már évek óta hiányoltam az anyámat, bár ki ne tenné azt, ha életében úgymond meghalt az anya? Lehetetlen, hogy egy ember ne vágyjon egy olyan erős szeretetre. Részem is volt benne, kerek tíz év adatott arra, hogy kiélvezzem annak minden egyes percét. Akkor még nem fogtam fel a dolgok jelenőségét, akkor nem gondoltam bele, hogy talán eggyel többször kellett volna megölelnem anyámat, hogy egy kicsit többet kellett volna játszanom a barátnőimmel, kiélvezni az egész családos életet. De akkoriban a legnagyobb bajom az volt, hogy kifésülhessem a Barbie-m haját.
Kuncogva kontyoltam össze a hajamat, a fürdőbe sasszézva kihúztam egy fekete ujjatlant a szekrényemből és egy hozzá passzoló fekete csíkos gatyát. Szemeimet kihúztam és egy natúr színű rúzst felvittem az arcomra, táskámat a hátamra kapva el is indultam az edző terembe. Ott viszont koránt sem voltam egyedül, River az egyik futógépen kapkodta formás lábait. Ajkai elváltak egymástól, haja szanaszét szóródott a vállán. Egészen olyan képet mutatott magáról, mint egy fáradt angyal.
Nem szóltam neki, inkább besétáltam az öltözőbe, ami valamilyen ok folytán eléggé tömött volt. Kipakoltam a cuccaimat a padra és gyorsan átkapkodtam a ruháimat. A többiek felhőtlenül csacsogva álltak egy száll melltartóban, mondhatni mind modell alkattal rendelkeztek.
Ujjaim ekkor a combomon húzódó sebre csúsztak. Még minding éreztem azt a fájdalmat, amit anno. A rojtos seb azóta sem tűnt el. Örökre rajtam hagyta a nyomát.
- Hé, minden rendben? Eléggé lesápadtál.
Egyet pislantva az egész köd eltűnt a szemem elől. Egy barna hajú lány pillantott rám, lazán a falnak dőlt.
- Igen, jól vagyok.
Nem válaszolt, csupán bólintott egyet. Meghúzta a szoros lófarokba kötött haját és el is tűnt a vörösre meszelt ajtó mögött. Követtem őt, ezúttal viszont megálltam River mellett. Csukva voltak a szemei. Izzadság cseppek csordogáltak le az arcán, melyek magukban hordozták a fényeket. Lihegve szedegette lábait, melyek már remegtek a fáradtságtól.
Ekkor értettem meg, hogy mit is mondott Roxy. River mindig is más volt, magára vette a szavakat, mint egy szivacs. Szívta magába a rosszindulatú megjegyzéseket, és makacsul magában is tartotta. Érthetetlen volt, hogy mégis mit talált magán rossznak, de számat csukva tartva leállítottam a gépet, melyen a számok gyorsan váltogatták egymást.
Szemei felpattantak, elvesztette az egyensúlyát és hirtelen zúgott le a gépről. Hangosan felkiáltva zuttyant a földre, több fiú is felénk lesett, buzgott bennük kedvesség, vagy éppen másfajta gondolatok uralták az agyukat. Némelyik még meg is nyalta az ajkait, perverz állatok.
Megragadtam barátnőm karját, aki végre rám emelte ködös szemeit.
- Grace?
- Már azt hittem meg sem ismersz – forgattam meg a szemeimet egy üveg víz után kutatva, amit ezután már a tenyereimben is tudhattam. Lepattintottam a kupakot és River ajkai közé szorítottam.
Szürcsölve szívta magába az italt, haját összefogta. Zihálva hátra dőlt. Karjaimat összefontam magam előtt és kérdőn felvontam a szemöldökömet, válaszra vártam, de barátnőm elég szótlannak bizonyult. Harapófogóval kellett kihúzni belőle a szavakat.
- Mégis miért hiszed el azt, amit az a ribanc mond? Inkább hiszel neki, mint nekem és Roxynak? Clair egyszerűen irigykedik rád!
- Irigykedne a hatalmas combjaimra és a ronda fenekemre?
- Szerintem nincs ronda feneked – szólt közbe egy fiú, felmutattam felé a középső ujjamat, el is hallgatott.
- River, gyönyörű vagy! Még hányszor mondjam el neked ezt?
- Miért te elhiszed mikor ezt mondom neked?
Ajkamba harapva lesütöttem a szemeimet. Utáltam, ha olyan pontra tapintanak, ami teljesen szótlanná tesz. Gyűlöltem. Régről mardosott ez a seb. Anya tökéletesre csiszolta ezt a képességét, folytonosan csak nyaggatott a kinézetemmel és azzal, hogy nincsenek barátaim és ez tudni illik egy fájdalmas pont volt az életemben. Tudta ezt és én is tudtam.
- Az más.
- Miért lenne más? Szerintem pedig te vagy gyönyörű Grace, csak nézz magadra egy tökéletes alakú, különleges lány vagy!
Felnevettem és River mellé ülve megragadtam a kezét. Összekulcsoltam az ujjainkat, majd fejemet a vállára hajtottam.
- Megegyezünk abban, hogy mindketten közepesen szépek vagyunk?
Ajkai ezúttal már felfelé görbültek.
- Megegyeztünk!
Ezután a falnak dőlve bámult, hogy hogyan és miképp nyomom le a napi adag edzésemet. Szerettem sportolni, mert ezek után nem érzetem bűnnek azt, hogy eszem. Mert imádok enni, és ez néha azért meglátszik rajtam.
Miután végeztünk, nem csináltunk mást csak vettünk két gombóc fagyit és azt eszegetve csacsogtunk el mindenről. A nap ma is hétágra sütött, a házak ablakai nyitva vedelték magukba a forróságot. A szél csak néha lebegtette meg a fák leveleit, csönd volt eltekintve persze az autók szokásos zajától és az emberek halk duruzsolásától. River észrevétlenül terelt minket a házuk felé, persze ha tudtam volna, miben settenkedik messziről elkerültem volna a területet, de River áltátott rajtam. Hatalmas gombóccal a torkomban álltam az ajtó előtt.
- Miért hoztál ide? – susogtam rémülten.
- Mert ez a házam? Meghívlak, gyere.
Egyetlen mozdulattal tárta fel az ajtót és már bent is voltam abban az ominózus házban. Az akasztókon néhány kabát lógott, míg a cipős szekrényből egy fél pár sportcipő lógott ki, a szokásos rendezettség most eltűnt. A nappaliból halk zajok szűrődtek ki, Howl nézte a tévét. Egyszerű rövidgatya és egy kinyúlt sárga póló takarta a testét, széles vállaira rátapadt a póló, látni lehetett domború izmait.
Tekintetemet ezúttal kócos hajára vezettem, valamit rágcsált. Teljes odafigyeléssel bámulta a tévét, mintha az élete függött volna attól. Kissé elmosolyodtam a látványon. Egyszerű volt, mégis tökéletes. Nem volt rajta ellenszenv, újból az a fiú tárult elém, aki tegnap összekavarta a gondolataimat, vagyis az érzelmeimet. Már az első találkozás óta forrongott bennem valami, ami az utóbbi időben egyre csak ura lett a testemnek és ez nem tetszett, de River megmondta, hogy a szívnek senki sem szab határt, még a mindenre képes agy se tud.
Nevetségesnek hangzott az, hogy a megalázásom után én még kedvelni tudjam, de megszegve minden törvényt én mégis megkedveltem őt. Vonzott valami hozzá, valami különös erő taszigált engem a közelébe. Éreztem a bőröm alatt, én voltam a vas ő pedig a mágnes. Ellenállni akartam, de hogyan is lennék képes rá? Ahhoz túl kiszolgáltatott voltam.
Hirtelen foszlottak semmivé a gondolataim, mivel Howl megfordult és szemei az enyémekbe fúródtak. Mint egy futó homok. Kapálóztam, próbáltam menekülni, de az a mély sötétség még inkább magába szippantott. Megremegett a térdem, hirtelen lobbant fel bennem egy mennyei tűz, bőröm forrongott, torkom kiszáradt. Beszédre se lettem volna képes.
- Grace?
Bólintottam. River eltűnt, valamerre elkóborolt és itt hagyott engem az oroszlánnal. Egy megnyúzott hús darab voltam előtte.
- Mit keresel itt?
Szedd össze magadat! Gyerünk Grace menni fog, hisz ez csak Howl!
- Riverrel jöttem, de úgy látom ő távozott - húztam fel az orromat. Valami mosoly féle bujkált a szája sarkában.
- Ki gondolta volna, teljesen a fejébe vette, hogy összebarátkoztasson minket.
Feszélyezetten bólintottam. Gondolom megérezte a tehetetlenségemet, ő is zavarban volt.
- Betartom a szavamat, békén hagylak.
És ha én nem akarom, hogy békén hagyj? Ha titkon abban reménykedem, hogy magadhoz ölelsz és valamilyen ok folytán megcsókolsz? Mit mondanál akkor?
- Reménykedtem benne – szűrtem ki a fogaim közül a szavakat. Arca megvonaglott.
- Én is – röhögött fel gúnyosan. Felizzott bennem a düh.
- Tudod mit Howl? Akkora egy idióta vagy, épp hogy azt hiszem, hogy valami bekattant nálad és megváltozol, újból megcáfolod az állításomat, nem értem hogy képesek még melletted maradni, azt se értem miről beszélnek olyankor, mikor azt ecsetelik, hogy milyen kedves is vagy te valójában. Szerintem mindez hazugság, te nem vagy több egy seggfejnél!
Teste megfeszült. Ajkait összepréselte majd lassan rám vezette a tekintetét, valami furcsa tűz lobogott a szemében. Titkolt vágy lobbant fel benne. Kényszerítette magát, hogy ülve maradjon, cselekedetei helyett szemével falt fel. Megfordultam és szavakra sem méltatva felszaladtam barátnőm szobájába, csak egy dolgot hallottam lentről. Az ajtó csapódását, majd ezt követte a motor berregése, az ablakhoz sietve kibámultam rajta, de ekkorra már nem maradt belőle más csupán egy vastag, szürke füstfelhő. Ő már elment.
Egy valamiben nagyon hasonlítottunk egymásra, egy dologhoz értettünk mindketten. Az a dolog pedig a menekülés volt.
Kedves Olvasóim!
Ahogy ígértem itt is van az 500 követős plusz fejezet! Remélem tetszik nektek, mint mindig most is imádlak benneteket 🙈💕