Apa csak másnap este ért haza. Tudtam jól, hogy Mirandánál volt, de bántott az, hogy még csak egy szóra se méltatott. Nem gondolt bele, hogy talán aggódtam miatta? Se szó beszéd lelépett, és csak este tűnt fel, nyúzottan, ám még ekkor sem gondolta úgy, hogy talán néhány szóval forduljon felém. A szobámban ücsörögtem egy könyvvel a kezembe, mikor a bejárati ajtó kulcs zörgések mellett újból bezárult. Apa megint elment.
Mintha én itt sem lennék.
A kezdeti próbálkozásai egyszerűen semmivé foszlottak, nem próbált társalgást csiszolni. Bejött, evett, aludt és elhúzott. Számára én nem is léteztem. Talán, amiatt viselkedett így, mert megszégyenítettem a barátnőjét? Teljesen logikus magyarázatnak tűnt, és a gondolat azonnal mély sebeket élezett bennem.
Hátrahajtott fejjel sóhajtottam fel. Kimásztam az ágyból és kíváncsian léptem be konyhába. Minden ugyanúgy nézett ki, csupán annyi változott, hogy apa táskája lazán a kanapé tövébe volt hajítva. Kipillantottam az ablakból. Láttam apát, a kormányra szorította a kezeit, homlokán még innen is látni lehetett a mély barázdákat. Fejét a kormányra hajtotta. Alig pár perc elteltével a kocsi felberregett és ő egy könnyet elmorzsolva ki is hajtott a felhajtóról. Engem pedig újból magamra hagyott.
Reszkető szívvel foglaltam helyet a kanapén, kezemben egy szénsavas vízzel töltött pohár volt. A buborékok sisteregve indultak meg az oxigén felé, de volt ott egyetlen egy, ami éppen lefelé igyekezett. Mélyen magamba szívtam a levegőt és lehunytam a szemeimet. Az az egyetlen buborék megtestesített engem.
Hirtelen heves csengésbe kezdett apa telefonja. Itt hagyta, már meg sem lepődtem. Lustán kúsztam a táskáért, kicsatoltam és a kezembe vettem a vadiúj telefonját. Hatalmas volt, alig fért a tenyeremben, de ez az információ azonnal eltörpült, mihelyst észrevettem a telefon kijelzőjén egy nevet. Abby.
Tehát a munkás mobilszámát adta meg neki? Gúnyosan elmosolyodtam, teljesen apára vallott.
A telefon izgett-mozgott a kezemben, kétségbeesve figyeltem a kijelzőjét, mégis mit kellett volna tennem? Vegyem fel vagy ne? Mit mondhatnék anyának? Egyáltalán miért hívta apát? A kérdéseimre sosem kaptam választ, mert alig egy másodperc elteltével a kijelző elsötétült és anyával kapcsolatos kérdéseimet velük együtt elnyelte a tudatlanság.
Reggel River csilingelő hangja ébresztett, szemeimet lassan nyitogatva eszméltem rá, hogy barátnőm egyáltalán nem egyedül érkezett. A szobám sarkában egy magas, vörös hajú srác szobrozott, szemei lassan emelkedtek rám. Hatalmas, zöld tekintete élénken csillant fel, egy percbe se telt, hogy kipattanjak az ágyamból és a fiúra vessem magamat.
- Ennyire hiányoztam?
- El sem hiszed mennyire – nevettem fel, mire egy kedves mosolyra húzta ajkait. Szeplős arcára egy szemtelen vigyor kenődött. Már most bántam a szavaimat. Tenyereit szemtelenül csapta a fenekemre, mire számból egy hangos sikkantás tört elő. River hahotázva esett az ágyamra, míg én próbáltam minél messzebb lökni magamtól a nevető fiút. – Utállak!
- Na, ne már Grace – bökött oldalba, nem tudtam lenyelni a mosolyomat. Telt ajkai lekonyultak, térdre ereszkedve emelte rám könyörgő szemeit. – Megígérem, ezúttal jófiú leszek!
- Jared, te és a jófiú két különböző fogalom! – szúrta közbe River.
- Csitt, ne mond el neki – játszotta túl magát a fiú.
Karba tett kézzel néztem rá, sehogy sem tudtam rá haragudni. Mégis ki lett volna képes erre? Az egész srác egy hatalmas jókedvből állt.
- Ennyire rossz voltam? – dőlt a sarkaira.
- Nem kifejezés!
- Na, ne már, Grace – pattant fel. Karjait körém fonta és egyetlen egy könnyed mozdulattal a testéhez rántott. Szívem üteme megduplázódott. Lenyeltem a torkomban növekvő feszültséget, nem gyengülhetek el!
- Eressz már el!
- Moss fogat, csajszi – kacsintott rám a vörös. Arcom akaratlanul pirult ki, ellöktem magamtól a vihorászó fiút és bemutattam neki, miközben utamat a fürdő felé vettem.
A tükörbe nézve egy viszonylag boldog lány tekintett vissza rám, eltekintve apámtól és Howl különös viselkedéséről, egészen jól éreztem magamat. Ám, ahogy egy mosoly előbújt az ajkaimon, a torkomon tekergő kígyó kegyetlenül fojtogatni kezdett. Howl szavai örök sebeket hagytak rajtam. Hogy is felejthettem volna el kegyetlen szavait? Nap, mint nap felderengenek bennem az események, és újra és újra átélem azokat a kínkeserves perceket.
Mind ezt Ő okozta.
Howl Kibaszott Rowland.
Elmosolyodva kezdtem sikálni a fogaimat. Teljes mértékben ez lenne a tökéletes név, de úgy látszik nem jár egyszerre az agyam a szüleiével.
Akaratlanul felmerültek bennem a strandon történt jelenetek. Ott más volt. Minden egyes találkozásunk alkalmakor ő más-és más oldalát mutatja fel előttem. Istenítik őt, de mégis miért? Mert képes az emberek jól kidolgozott maszkja alá férkőzni, majd ezt kihasználva jó mélyen a földbe döngölni? Mert számomra csak ezt az oldalát hangsúlyozta, mikor ezermillió másban is gazdagodott, valami jóban.
Én is részese akartam válni az életüknek, teljes tagja lenni a társaságuknak, de amíg Howl semmibe vesz, ez egy elég nehéz feladat lesz.
- Grace jól vagy? – kopogott be River.
- Remélem nem előlem bujkálsz, mert tényleg csak vicc volt! – kurjantotta Jared.
Sóhajtva mosolyodtam el, a hajamba túrtam és újult erővel vágtam neki a napnak.
- Nyugi, Jared immunis vagyok a megjegyzéseidre.
A vörös vigyorogva borzolta össze a hajamat, a kezeire csaptam.
- Nekem ez nem így tűnt, Édes.
Elpirultam az utolsó szó hallatán.
- Na, látod, mégsem vagy annyira immunis a szavaimra!
- Fogd már be! Miért hoztad el ezt? – intettem River felé, aki jót szórakozott rajtunk, én már kevésbé. Tényleg aranyos fiú, de egy nap vele és az egész életeden át tartalékolt idegeid a kukában végzik.
- Alig pár perce még rajtam csimpaszkodtál!
- Jared – sóhajtottam fel fáradtan.
Karjait a derekam köré fonta és nevetve fúrta fejét a nyakamba. Lustán elmosolyodva néztem rá barátnőmre, aki bőszen vigyorogva tartotta fel a hüvelykujját.
- Nem lenne kedved valamikor átjönni hozzám?
- Hozzád?
Eleresztett és maga felé fordított. – Ja, a nővérem szörnyen kíváncsi rád.
- Pff...
- Szerintem ez egy fantasztikus ötlet – robogott közénk River. Eligazgatta szőke tincseit, melyek heves mozgása során az arcába hullottak, majd újból ránk szegezte, túlontúl ismerős sötét szemeit. – De most öltözz, Grace! Sietünk!
- Hova is?
- Bulira rucit venni – kacsintott egyet. Sóhajtva bandukoltam a szekrényem elé, már most ki voltam fáradva, mikor a napomat alig félórája kezdtem meg, de képtelen voltam nem mosolyogni, mert mellettük csak is boldog lehetett az ember.
Kilépve a szobámból észrevettem apát, aki egy nagy bögrét emelt a szájához. Tekintetét ránk kapta. Intett nekünk majd újból az újságba temetkezett. Elnyomtam magamba az érzést és mosolyogva léptem ki a házból.A hajamat rendezgetve huppantam be a vörös kocsijába. A rozoga ülések megreccsentek alattam, a vezető rosszallóan megcsóválta a fejét. River mellém ugrott és már száguldottunk is az úton.
Ahogy egyre csak haladtunk, a kertes házakat az egyre magasabbra nyújtózkodó égmeszelők váltották fel. Vigyorogva kémleltem őket, máig extázisba kerülök, egy-egy ilyen látványára. Gyönyörű, amikor a déli, hevesen sütkérező nap sugarai visszacsillannak a tükörfelszínéről. Az ég kékje tovább kúszott az ablakokra, mámorba ejtően szép volt.
Nemsokára egy monumentális építmény elé parkoltunk, Jared egy sóhaj kíséretében kipattant, azonnal célba vett engem. Hosszú karjait körém fonta és csontos ujjaival bordáimat szurkálta.
Mikor a kocsiból az utolsó személy is kimászott együtt indultunk neki. Több ezer ember parádézott a boltok rengetege között. Földbegyökerezett lábakkal emésztgettem a látottakat.
- Most hova?
- Boltokba?
- Fehérnemű boltokba? – kontrázott rá Jared mellettünk állva. Nevetve bokszoltam vállba. – Miért? Én szívesen elmondom nektek, hogy jól áll-e!
- Mi is eltudjuk majd mondani rólad – vigyorodott el River és vihorászva csapott a tenyerembe. Jared percekig állt egy helyben, majd egy pajzán vigyor mellett utánunk is eredt.
Fogalmam sem volt, hogy mégis miért sétál utánunk boltról-boltra, ám ahogy kiderült, Jared az olyan fiúk seregét erősítette, akik valamilyen okból kifolyólag szeretnek vásárolni, tehát bírta a strapát, én már annál kevésbé. Unottan pásztáztam az újabb bolt kirakatát.
River tökéletes alakjára, már az első üzletben ráleltünk egy piros kis minire, ami mindent hangsúlyozott, amit kell. Jared halkan füttyentve jelentette, ki hogy imádja a szettet.
A sokadik butik után feladtam a reményt, de River határozottan megragadta a kezemet és bevezetett egy újabb boltba, ahol temérdek mennyiségben voltak a különböző fajtájú ruhák. Életemben nem voltam még buliban és ezen nem is akartam változtatni, de River szerette volna, hogy ott legyek. Nem volt más választásom.
A vörös helyet foglalt az egyik kényelmes bőrfotelben és széttárta a karját biztatás céljából. Grimasszal válaszoltam neki.
Amint egy lépést tettem River elém ugrott és egy gyönyörű ruhát tartott fel. Mellkasi része apró, vörös flitterekkel volt kirakva, egyáltalán nem tűnt csicsásnak, míg a szoknyarésze lágy hullámokban omlott a combjaimra. Azonnal beleszerettem, és amint felhúztam magamra, elcsodálkoztam.
Valamiért egy egészen más lány nézett vissza rám, arcát igazi mosoly díszítette. Szépnek éreztem magamat.
- Na? – sipákolt a függöny túloldaláról barátnőm. Az anyag mozogni kezdett és nemsokára River kobakja jelent meg előttem. Szemei elkerekedtek, majd visongva vetette magát rám. – Istenem ez gyönyörű! Pont olyan graces.
- Hagy nézzem azt a „graces" ruhát! – egy pillanattal később a függöny elmozdult. – Szent szar! Gyönyörű vagy – susogta Jared rám emelve füstös zöld szemeit. Arcom pírba borult, egészen olyan bíbor lettem, mint a testemet fedő ruha.
- Én is ezt mondtam, Grace ezt a ruhát muszáj megvenned! – csapta össze tenyereit River. – Imádom!
Szemeimet a tükörre vezettem.
- Én is imádom.
Kedves Olvasóim!
Ahogy láthatjátok újból itt vagyok egy újabb fejezettel, ami szerintem nem a legjobb, de azért remélem valakinek elnyeri a tetszését.
Ahogy azt megszokhattátok megköszönnék úgy mindent, de komolyan. Nem szeretném felsorolni az érdemeket, de mind tudjátok miről beszélek. Egyik nap feljöttem és mi fogad? Több mint 100 pipa az elmúlt fejezetre, hááááát csak abban bírok reménykedni, hogy ez a fajta lelkesedésetek, sosem fog lankadni!
Egy szó mint száz: Imdádlak benneteket! :)