Kényelmetlenül fészkelődtem a helyemen, a többiek már réges rég legurítottak pár felest, egyedül én ücsörögtem a szőnyegen teljes józanságban. River és Roxy hangosan hahotázott Nick egyik viccén, amit én nyilvánvalóan nem értettem. Beletúrtam a hajamba. Mit kéne tennem? Kóstoljam meg az italt, vagy maradjak itt és vigyázzak rájuk?
Howl viszont megválaszolta a fel nem tett kérdésemet. Sötét tekintete apró homályos foltokat ragadtak magukkal. Látszott, hogy ivott már, ám mégsem volt teljesen részeg. Arany pilláin megcsillant a vörös fényáradat, amit az otthoni lámpájuk tört fénye árasztott magából. Csupa tökéletesség egy testben. Vörös és telt ajkai megmozdultak. Homályosan hallottam mélyen duruzsló hangját, és az a vörös száj nekem képzett szavakat. A levegőbe szippantottam, az alkohol csípős szagától volt terhes és én csupán a szagtól megrészegedtem.
Amilyen hamar találtak rám a szemei, olyan gyorsan siklottak is tovább. Roxy felé fordult és kacagva húzta az ölébe, a lány belecsimpaszkodott a nyakába és egy éhes csókot váltottak. Keserűen mosolyogva néztem a műanyag poharamra, melyben ott lötyögött az italom. Gondolkodás nélkül húztam le.
Az alkohol lassan marta végig a torkomat, kedvem lett volna visszaköpni. Senki sem volt szemtanúja az alig ár pillanatig tartó "kapcsolatunknak", senki sem tudta, hogy ilyen könnyedén kiakadtam.
Az alkoholt először meg sem éreztem, de pár perc leforgása alatt lassacskán a fejembe szállt. Azt hittem, hogy le fogok részegedni egy pohár akármitől is, de egyáltalán nem ez történt. Hirtelen már nem éreztem magamat rosszul, eltűnt belőlem a kétség, a csalódottság a fájdalom. Már nem foglalkoztam magammal. Arcomon egy mélyről jövő mosollyal végre a többiekkel együtt tudtam nevetni.
Barátnőm mellém mászva kacagott. Belekarolt a vállamba és a nyakamba fúrva az arcát könnyeit kiserkentve nevetgélt. Ekkor döntöttek úgy, hogy ideje lelépni a partra. Nick egy vodkás üveget a hóna alá csapva indult ki az ajtón. River belém csimpaszkodva szédelgett ki az utcára, ahol a hűvös levegő mindannyiunkat kijózanított egy kicsit.
- River, jól vagy? – néztem a lányra, akinek arca teljesen elfehéredett.
- Nem.
Öklendezve fordult ki az ölelésemből. Ajkai elnyíltak és utat tört magának a vacsorája. A többiek undorodva nevették ki, és nagy meglepetésemre maga River is nevetett. Azonnal segítségére siettem és kihalásztam Howl markából a vizet. Az arcára fröcskölve itattam fel vele az egészet.
Roxy vihogva menetelt tovább senkinek nem volt újdonság az, hogy valaki behányt. Howl maradt egyedül mellettem.
- Jól vagy? – pillantott rám fekete íriszeivel. Furcsa melegség árasztott el.
- Ezt nem húgodtól kéne kérdezned?
- Még nem annyira bírja a piát, de már egészen fejlődött a múltkori esethez képest - mosolyodott el féloldalasan. Talán jóképűek találtam volna a mosolyát, ha nem tudtam volna, hogy miről van szó.
- És nincs szándékodban kicsit jobban ügyelni arra, hogy mennyit iszik?
Grimaszolva heveredett mellém. Az alkohol igazán jó oldalát hozta ki Howlból. Tekintetével figyelte, ahogy River csatlakozik a messze haladó csapathoz.
- Majd megtapasztalja, hogy mennyi alkoholt bír el a szervezete. Nem akarom, hogy egy ketrecben éljen. Anno én is így kezdtem, de az évek alatt kitapasztaltam, hogy mennyit bírok el és mennyitől számít a mennyiség soknak.
- Igazán? Akkor engem miért is gyűlölsz, ha már nem akarod, hogy egy ketrecben éljen! – csúszott ki a számon.
Szemei felvillantak. Percekig burkolóztunk csendbe végül ő felállt és egy szó nélkül elindult a többiek után. Itt hagyott egyedül a sötétben.
Lehunytam a szemeimet, inni akartam, de nagyon. Részeg akartam lenni, hogy elfelejtsem a szavait! Hogy ne villanjon fel csakúgy az elmémben az a mélysötét szempár. Miért gyűlöl ennyire? Mit tettem ellene?
Az eddig hatalmasra nőtt lufi egyszerűen kipukkadt, az apró elrejtett darabkáim felszínre törtek. Éreztem anyámból származó bűntudatot, a sok fájdalmat és szenvedést, mind-mind apró tűket markolva szúrtak szét. Minden egyes döfés a húsomba vájt. Gyötrelmesen éreztem magamat, fuldokoltam. Sírásom nem csillapodott. Ordítani akartam!
Hirtelen egy kar fonódott körém. Citrusos illat ölelt körbe, izmos mellkasára hajtottam a fejemet és sírtam tovább, akár egy újszülött csecsemő. Védtelennek tűnhettem, egy elveszett árvának.
Halk szavakat mormoltak a fülembe, édes ajkak értek a bőrömhöz. Hallottam testünk közt szikrázó apró áramköröket. Arcát az enyémnek dörgölte, bőr hangja a bőrömön. Ittasan kúszott fel karom a nyaka köré, ujjaim selyempuhaságú tincsekbe olvadtak, ajka nyakamat szántotta fel. Részegítő gyönyör tört rám, kókadozva simultam még inkább a forróságot adó testhez. Ujjaim feszes izmaiba gabalyodtak, rekedtes lélegzet vételei apró hullámzást indítottak el bennem. És én feszültem, olyan voltam, mint egy megfeszített húr. Harmatos gyönyörben lubickolva élveztem, hogy valaki engem ölel, gyengéd szavaival pedig álomba ringat. Szemeimet képtelen voltam felnyitni, reszketeg szavak mellett ragadott el az álom.
. . .
Ami tegnap este történt, igazából meg sem történt. Reggel senki sem hevert az ágyam mellett. Megkérdeztem apát, hogy ki hozott haza, de a válasza egy sértődött nem tudom volt. Álmodtam volna az édes szavakat? A puha érintéseket és lopott puszikat? Nagy valószínűséggel igen. Kissé szabadabbak éreztem magamat a törésem után, nem lógott rajtam tonnás súly. Lelkem egy része felszabadult.
De az esti érzések nem hagytak nyugodni. Talán Jared volt az? De mégis milyen okból tért volna vissza, ésszerű magyarázatnak tűnt, maga Howl, de szerintem ő előbb úszná át a Csendes-óceánt, minthogy vigasztaljon engem. Végül egy szende álomnak elkönyvelve másztam ki az utcára.
A nap megint hétágra sütött, a tegnapi felhők szó szerint eltűntek. Az ég tökéletes kék palástját felvéve parádézott felettünk. Madarak érdekes csicsergése mellett pattantam biciklimre. Nem volt semmi tervem a mai napra, de nem volt kedvem otthon ülni egy könyv felett. Éreztem, hogy kezdek elhízni, amit nem engedhettem meg magamnak. Turbó tempóra kapcsolva száguldottam az úton, fene se tudja merre haladtam és ez igen nagy bajnak bizonyult, mivel a város még mindig idegen volt számomra.
Végül egy kisseb tó partja mellé heveredtem le, a húsos, zamatos fű belesimult a talpamba, az egész hely tengett az energiában. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, de ebben a percben nem is érdekelt.
A víz azúrkékjén apró zöld foltok úszkáltak, tündérliliomok tömkelege táncolt a felszínen, rózsás szirmukon megpihent a sokat utazó napfény, arany leplet borított a tájra. A sás morajlása mellett békák brekegése is hallatszott, a szerenádot a víz hullámzása kísérte.
A lágy szellő belekapott nádasba, sistergése felkeltette a bennük szunyókáló madarakat. Hanyatt dőlve hunytam le a szemeimet, és előttem újra meg újra lejátszódott a tegnapi jelenet.
Annyira valóságosnak tűnt! Szó szerint éreztem a bőrömön puha ujjainak érintését, és újból vágytam rá, de ez az egész nem lehetett más, mint egy szende álom. Az emlékeim hazudtak, hisz ittam! Bármit gondolhattam valóságosnak, ami nem is volt az valójában. Kissé csalódottan sóhajtottam fel, persze minden következmény ebből eredt.
Buja gondolataimból egy halk dudorászás szakított ki, ami a zsebemből szólt. Azonnal előhalásztam a reszkető készüléket, melyen ott virított Roxy neve. Kérdőn nyomtam a fogadás gombra.
- Grace?
- Aha, én vagyok az – téptem ki egy fűszálat a földből.
- Ki hitte volna? – fűzte hozzá gúnyosan, megforgattam a szemeimet. – Na, jó nem ezért hívtalak, mégis hol vagy? Itt állunk a házad előtt, de senki sem nyit ajtót.
- Állunk?
- Jared és én.
- Szia, Grace! – hallottam meg a vörös vidáman csengő hangját. Azonnal egy vigyor kenődött az arcomra.
- Várom a választ!
Megvakartam a tarkómat. Köhécselve húztam az időt, de be kellett vallanom nekik, hogy fogalmam sem volt arról, hogy merre kóboroltam el. Roxy felvisítva kezdett kioktatásba.
- Valami segítség, hogy merre keressünk? - sürgetett aggodalmasan.
- Egy tó mellett vagyok...
- Hmm, Grace ez igen nagy segítséggel szolgált. Basszus millió tó van Orlandóban! – ordította a készülékbe. El kellett tartanom a fülemtől, mivel lehetségesnek találtam a süketülés veszélyét.
- Nem tudom, van itt egy út – merengtem el.
- Egyre jobb, Grace, egyre csak jobb! Na, akkor vessük össze mit tudunk: te egy tó közelében vagy, ahova egy út mentén jutottál el – hangja csöpögött a gúnytól. Miután elismételte az instrukciómat akaratlanul pirult el az arcom, tényleg hülyén hangzott.
- Grace – szólalt meg Jared óvatosan. – menj az útra és olvasd el az utca nevét, vagy valami. Oké? Utánad megyünk.
Hangjára a testemben otthont ütő pánik szerte foszlott. Gyengéden formálta a szavakat. Sóhajtva vezettem ujjaimat a hajamba, megfogattam a tanácsát és bringámat fogva megkerestem a legközelebbi utcát. Ahogy elhaladtam a hatalmas, spanyolmohától súlyos fák mellett szívembe furcsa bizsergés költözött. A történtek ellenére boldog voltam, nem aggódtam amiatt, hogy hol vagyok, egyszerűen magamba szívtam a mocsaras levegőt és egy hatalmas mosollyal az arcomon, végig vontattam a szemeimet a gyönyörű természeten.
- Alabama Drive.
Hangom örömtelien csengett a telefonban. Roxy szóvá is tette, de válaszom egy vigyorgós nem tudom volt, Jared jót nevetett rajtam és én sem tettem másként. Szívtam magamba a látványt, egy olyat amit nem minden nap lát az ember. Fél óra múlva egy reszketeg lábakon álló Ford kanyarodott be. Jared rozsdás autóját bárhonnét kiszúrtam volna.
Roxy azonnal kipattant és a karjaimba vetette magát, nevetve öleltem vissza. Jól esett, hogy aggódtak értem, mikor okuk sem volt rá. Jared jó erősen megszorongatott és egy puszi mellett engedett el. Arcom rózsapiros árnyalatban úszott, minden érintése így hatott rám.
- Megmondanád, hogy miképp keveredtél te ide? – tette csípőre a kezeit Roxy.
- Bicikliztem.
- Akkor elég jól bírod, mert már el is hagytuk a várost – bökött a bordámba Jared. Mérgesen puffogva simítottam tenyeremet a sajgó pontra, Roxy csak felnevetett.
- Leszokhatnál erről, komolyan feljelentelek testi bántalmazásért!
- Az nem hiszem, hogy bántalmazás lenne – bökött újból a húsomba. Röhögve löktem el magam mellől. Semmi szükségem nem volt a hülye megjegyzéseire. – Na, pakoljuk be a bringádat és húzzunk Howlékhoz.
- Én inkább otthon maradok – hátráltam el azonnal. Roxy rosszallóan megrázta a fejét, ruganyos tincsei követték a mozgását.
- Azt már nem! Grace te is hozzánk tartozol, hidd el a fiúk is hiányolnak már – kacsintott, majd arca értetlenségbe futott át. – Amúgy hova tűntél tegnap este? Vártunk rád, de te sehol sem voltál!
A gátak elszakadtak, az emlékek örvényekként ragadtak magukba. A titokzatos álom, ami olyan valóságosnak tűnt. A puha érintések és a becézgető puszik. Belepirultam a gondolatba.
- Nem éreztem jól magamat – vontam vállat. Nem faggattak tovább.
Betuszkolták a biciklimet a csomagtartóba és kézen ragadva ültettek a hátsó ülésre, mellém Roxy pattant be.
- Ne is foglalkozz Howllal! Mindenkivel ilyen az elején, nem éppen az a barátkozós típus...
- Ezt azért nem mondanám – nézett a visszapillantó tükörbe a vörös.
- Jó, oké igaz, nem mindenkivel barátkozós típus.
- Szóval én azokhoz tartozom, jó tudni – dünnyögtem kilesve az ablakon. – Valaki meg tudná mondani, hogy miért gyűlöl ennyire? Tudhatná, hogy nem hajtok rá a húgán keresztül!
- Még jó, hogy nem – röhögött fel mellettem Roxy. Elmosolyodva ráztam meg a fejemet.
A visszafelé tartó út merőben hosszabbnak bizonyult, mint az odafelé vezető. Sokat hülyéskedtünk Roxyval, tehát az idő gyorsan elreppent. Aputól is kaptam egy üzenetet, hogy vacsorára haza vár. Kissé bűntudatom volt, amiatt, hogy folyton egyedül hagytam őt, de nem kényszeríthetett arra, hogy húzzam le a lefolyón az elmúlt éveimet. Lehetetlennek hangzott.
A Rowland ház előtt leparkolva úrrá lett rajtam az a jól ismert bizsergető félelem. Éreztem a lábujjamban is, hogy újból egy nehézkes veszekedésen kell túlrágnom magamat. Éppen kopogni készültem, mikor Nick kitárta az ajtót és mintha egy plüss lennék, mélyen megszorongatott. Különösebben nem ápoltam közeli viszonyt Nickkel - Lewisszal sem -, tehát meglepett a gesztusa, de azonnal viszonoztam is. Jól esett.
- Már azt hittem sosem jöttök – nézett a hátam mögött szobrozó barátaimra. Az ajtót kitárta.
Finom illatok szöktek a levegőben, kételkedve tipegtem a konyhába, ahol River és egy 40-es éveit taposó szőke hajú nő főzött. Kissé molett alakja volt, de arca ragyogóan szép, akárcsak a gyermekeié. River teljes egészében az anyjára ütött, ám Howl csak néhány vonásban hasonlított édesanyjára. Gondolom az apjukra emlékeztetett inkább.
Tenyerem izzadt, hisz tudatosult bennem, hogy ki is áll előttem. Roxy régi ismerősként ballagott a nőhöz, tenyerét felvezette a hátán, majd megállapodott a vállainál, felnyomta magát és bekukucskált a nő elé.
- Hmm, fincsi!
- Az bizony! – nevetett fel a hölgy. Hangja kedvesen csengett, hasonlított anyára. A régi anyukámra. Lenyeltem a könnyeimet. Nem most van itt az ideje a nosztalgiának. Éppen hátráltam volna, de hátam egy izmos mellkasnak ütközött, furcsa kókuszos illat kúszott az orromba. Férfias volt. Jared.
- Hova-hova?
Ajkai a fülemet érintették, apró surranások a bőrömön. Dermedten figyeltem a nő hátát.
- Se-sehova – dadogtam lehajtva a fejemet. Ne most, Grace!
- Na azért – kuncogott a fülembe. – Margaret!
A nő hirtelen fordult meg, szemei ismerős sötétségbe borultak, amik először a vörös fiúra meredtek, majd tovább siklottak rám. Szemöldökét összevonta, ajkaiba harapva mért végig. Nem tetszettem neki? Kegyetlenül izzadni kezdtem. Csípőre tette a kezét és a szemeimbe mártotta az övéit, kihúztam a hátamat. Apró mosolyt varázsoltam az arcomra és közelebb lépkedve, felé nyújtottam a kezemet. Nem viszonozta a gesztusomat. Magamban egy gyönyörű káromkodást ejtettem ki, nem szeret. Annyira rá volt írva az arcára!
- Jó napot! Örvendek a szerencsének, Grace vagyok! – mosolyogtam erőltetetten. River anyjára pillantott, majd mellém tipegve jó szorosan megölelt. – Öhm... Jared és a többiek barátja.
- Igazán? – vonta föl a szemöldökét. Bólintottam. Nem szólalt meg, ezentúl levegőnek nézett és ez szörnyen esett.
Kezdtem kételkedni abba, hogy nincs-e a homlokomra írva az, hogy nyomorult. Mert annak éreztem magamat. Kedvem a találkozást követően megcsappant, még Nick sem derített jobb kedvre a hülye beszólásaival. Próbáltam bevágódni, de a nő újból és újból elkergetett egy hűvös pillantással. Nem tudtam, hogy én is hivatott vagyok-e az ebédre, tehát menni készültem. Gyorsan felkapkodtam magamra a cipőmet, viszont ahogy ujjaim a hűvös kilincshez értek, valaki beelőzve kitárta azt. A fa jól fejbe kólintott. Erősen. Szörnyen fájt, szédülve terültem el a földön. Láttam, hogy Lewis elém guggol, de hirtelenjében azt se tudtam melyik az igazi, mert három is előttem táncolt. Mögötte megjelent Howl is. Kókadozva ragadott el a sötétség.
Kedves Olvasóim!
Tudom, megint késtem a fejezettel, de eléggé sűrűek a napjaim. Azért remélem sokatoknak megtetszik a rész és hagytok magatok után egy kis, nyomot! Hát igazából szavakba sem tudom foglalni az örömömet! 2K! Elértük a 2K megtekintést! Emberek, ez maga a tökély! Imádlak benneteket és egy-egy ilyen szám elérése, mindig jobb-és jobb kedvre derít!
Szóval köszönöm nektek! :) Próbálok jövőhéten tényleg Pénteken megjelenni egy újabb fejezettel!
Puszi Kira!