-Elég régen voltam már itt-jegyezte meg Ash jókedvűen, mikor másnap belépett a házunkba. Annyi kifogást próbáltam kitalálni, hogy ne jöjjön, de hiába. Fura volt, hogy itt volt. Annyi emlék ugrott elő, ami nem jó.
-Ja. És ma a szíved választottja sincs itthon, hogy fogadjon téged-mondtam szarkasztikusan. Brooke csak néhány óra múlva lesz otthon, mivel ma egy ruhaboltban dolgozott a plázában. Ash csak közömbösen megvonta a vállait.
Disznó.
Elindultam a nappaliba és vártam, hogy kövessen.
-Nem kínálsz meg valami innivel?-kérdezte mögöttem.
-Most már semmiképp!
-Ugyan már Sadie, én nem is...-mondta nyugodtan, mire megfordultam. Lazán neki volt dőlve az ajtófélfának és uram isten...A fényben, ami a nappaliból áradt, szinte ellenállhatatlanul nézett ki.
De tényleg csak szinte, mert hogy én mindig ellen tudtam, akartam és ellen is álltam volna neki.
Ennek ellenére mégis érdekes volt, hogy mennyire megváltozott.
-Ne bámulj ennyire, inkább csinálj nekem egy kávét!-tanácsolta hirtelen és már el is tűnt a mágia körülötte, mint a por.
Szó nélkül elmentem mellette a konyhába, hogy bekapcsoljam a kávéfőzőt...magamnak.
-Nem változott sok minden-beszélt tovább és körülnézett a konyhában is.
-Egyáltalán emlékszel még rá?-kérdeztem szkeptikusan és őt figyeltem, ahogyan zsebre tett kézzel járkál.
-Mindenre-motyogta halkan és megállt a hűtőnél, amire számtalan kép, újságcikk és mágnes volt felrakva. Büszke voltam magamra, mert eddig uralkodni tudtam magamon és mert nem hagytam provokálni magam.
-Milyen szép, fogszabályzó! Ezt valóban elfelejtettem!-nevetett Ash gúnyosan és elkezdett egy képet pontosabban méregetni. Oh, ne! Azt a fotót nézegette, ami Brookeról és rólam volt, ahogyan átkaroljuk egymás vállát és belemosolygunk a kamerába. Két évvel ezelőttig még egy jó nagy fogszabályzó éktelenkedett a számban. Azokra az időkre nem szívesen tekintettem vissza.
-Cuki-motyogta megint, majd kérdőn nézett.
-Most miért vagy ilyen...ilyen?-kérdeztem gyanakvón.
-Milyen ilyen?
-Hát ilyen?
-Ilyen? Te aztán nagyon választékosan fejezed ki magad...Mondhatom, pont, mint egy újságíró-idegesített már megint-Vagy inkább egy újságírónak lenni akaró-szarkasztikusan vigyorgott rám. Olyan szívesen öntöttem volna a kávémat az arcára. De ez csak a kávénak lett volna rossz.
Ehelyett megfogtam a bögrémet és megint elmentem mellette a nappaliba. Leültem az étkezőasztalhoz és elővettem a MacBookomat. Kicsivel később Ash is leült, kezében egy bögre kávéval. Keserűen rá mosolyogtam. Persze, szolgálja csak ki magát...
-Szóval hogyan képzeled ezt el?-kérdezte és akkor kezdett el bennem tudatosodni, hogy milyen közel volt hozzám. És ez nem tetszett.
-Meghozom a döntéseket, interjúvolok, megírom a cikket és te csak úgy teszel, mintha csinálnál valamit, érthető?
-Ez most komoly?-kérdezte kifejezéstelenül.
-Azt hittem majd örülni fogsz, hogy az egész munkát én csinálom-válaszoltam mézédesen.
-Azért vagyok itt, hogy csapatként dolgozzunk...
-Ja úgy, mint ahogy Alicel dolgoztál csapatban?-szóltam közbe, de ő nem hagyta magát megzavarni.
-...és eleve nekem vannak a jobb ötleteim-fejezte be a mondatát és egy lenéző mosollyal figyelt engem.
Visszadőltem a székembe, összefontam a karjaimat a mellkasom előtt és őt kezdtem el vizsgálni. Az agyam próbált olyan terveket kieszelni, amik neki jól hangozhatnak, de mégis nekem vannak a hasznomra.
-Fantasztikus fotókat csinálsz, azt elismerem...-benyalás-De én fogom az első motivációt kiválasztani-A képekkel megfogtam már?
Ööö...nem. Csak felvonta a szemöldökét. Felsóhajtottam.
-Jó, oké. Mindenki kiválaszt öt helyet és azt a tízet alkalmazzuk majd-mondtam beismerően a következő ötletemet.
Most Ash vizsgált meg engem, mielőtt választ adott.
-Mindenki keres 10 helyet és majd abból a húszból kiválasztjuk, hogy melyikek lesznek-vetett fel egy másik tervet, amitől leesett az állam. He?
-Vitatkozni akarsz velem?-Teljesen meg voltam zavarodva. Azt hittem, hogy ő is minél előbb maga mögött akarja ezt az egészet hagyni és most meg csapatmunkát és VITATKOZNI akart?!
-Igen, miért ne? Egyenlő igazság mindenkinek-már megint azzal a tipikus Ash-vigyorral nézett rám, amelyiknél mindig az az érzésem volt, hogy ne bízzak benne.
-A vitáknál mindig én nyerek-próbáltam kicsit megfélemlíteni, de ő csak odahajolt hozzám, olyan közel, hogy az orraink már csak pár centikre voltak egymástól.
-Én is.
-Majd meglátjuk-mondtam felhúzott orral, már majdnem flegmán és a számítógépemhez fordultam, hogy az interneten ötletek után kutakodjak.
Ha Ash kék szemeibe néztem, azt is elfelejtettem, hogy hogy hívnak. Ez így volt már öt évvel ezelőtt is, csak nem vettem észre.
-Nekem már meg vannak az ötleteim-hallottam kb hét másodperccel később. Világos. Ő már mindent megtervezett előre és úgy csinált, mintha minden csak most jutott volna eszébe.
De ezt sajna ellenem nem tudta felhasználni.
-Tökéletes, nekem is!-mondtam olyan magabiztosan, ahogy csak tudtam és őt figyeltem. Egy rövid időre, egy kis bizonytalan pillantást véltem felfedezni a szemében, de az gyorsan eltűnt-Szóval, hogy hangzik a te első javaslatod?-hagytam, hogy kezdjen, így egy kis időt szerezve.