-Hey, Arsch!-kiáltottam hangosabban,mire rögtön megfordult az én Ex-homokozótársam.
-Mit mondtál?-kérdezte idegesen és a szemeivel szikrákat szórt. A haverjai csak továbbmentek, úgy látszik nem érdekelte őket.
Ezek voltak az első szavak, amiket a visszaérkezése óta beszéltünk egymással. Egész máshogyan képzeltem el.
-Csak a nevedet kiáltottam? Ash. Így hívnak, nem?-kérdeztem egyik szemöldökömet felvonva-Világos volt, hogy nem fogsz szólni. De azt nem tudtam, hogy süket is vagy-mondtam hirtelen és magamban megveregettem a vállamat. Ez a nagyképű idióta nem gondolhatta, hogy a fajtája idegesíthet vagy ráadásul, hogy megfélemlítsen.
-Mit akarsz?-kérdezte eeegy kicsit hirtelen és várta a válaszomat. A fejemet fel kellett emelnem, ha ilyen közel állt előttem.
-Mit akarsz TE?-kérdeztem vissza és láttam, hogy nem érti. Alaposabban el kellett magyaráznom-Mármint a nővéremtől? Mit akarsz Brooketól? Hogy ez egy nagy átverés, látja itt mindenki. Szóval csak hagyd békén-A szemei szórakozottan csillogtak, míg a többi arcrésze hideg maradt.
-Miért tartozna ez rád? Vagy féltékeny itt valaki?-Hogy lehet valaki ennyire önimádó? És mindenek előtt: Hogy lett Ashből, a régi barátomból, egy ekkora seggfej? Ez egyszerűen nem megy a fejembe.
-Szeretnéd. Sajnos önimádó, arrogáns seggfejek nem az én eseteim-válaszoltam édesen.
-Akkor nem tudom, miért érdekel téged, mit csinálok-vonta meg közömbösen a vállát és máris más lány után bámészkodott.
-Becsapod a nővéremet, ezért érdekel engem-nem tudnám szavakba önteni, mennyire idegesített a srác.
-A nővéred elég idős már ahhoz, hogy maga döntse el, mit csinál-mondta egy leereszkedő nézéssel, majd megfordult és otthagyott a folyosó közepén.
Remek, azt hittem, hogy taláááán volt még neki barátságos érzése irántam, de nem. Akkora egy idióta vagyok.
-Vamos, Sadie, az óra mindjárt elkezdődik!-sikított hirtelen valaki mellettem, mexikói akcentussal és erősen megragadott a karomnál. Pillanatok alatt, rájöttem, hogy ez Ana volt, a legjobb barátnőm. Szerencsére a legtöbb óránk együtt volt. Meggondolás nélkül rohantam fejvesztve utána és huszonhárom másodperccel később már a történelemteremben ültünk. Mindketten alig kaptunk levegőt a sprintelésünk után és ez miatt olyanok voltunk, mint a megfojtott vízilovak. Mikor egymásra néztünk, nevetésben törtünk ki.
-Dios mio, többet kéne sportolnom-lihegett és vigyorgott Ana. A vékony alakjával, erre nem volt szüksége, de ha egy erőszakos bűnöző ellen menekülnie kéne, akkor lehet, hogy jó lenne egy kis kondi. Pont, mint nekem. A szívem tombolt, olyan érzésem volt, mintha minden másodpercben ki akarna ugrani belőlem.
A tanárunk elkezdte hablatyolását és én automatikusan kikapcsoltam. Nemrég Ashel beszéltem! Alig fogtam fel...Ez az idióta, arcátlanul be akart nekem mindent beszélni, mit képzel? Nem csak a külseje változott meg az utolsó két évben...Mi a fene ütött belé?
A nővéremmel kellett volna beszélnem és neki világossá tenni, hogy milyen egy tökfej volt Ash. Abban kételkedtem, hogy fog-e rám hallgatni, de akkor meg egy hetet fog a szobámban bőgni.
Néhány perccel később még mindig őrülten dobogott a szívem és valami azt súgta nekem, hogy ez nem feltétlenül az én sportos állapotom miatt volt.
-Ey chica, mondd, mi dolgod volt Ashel?-kérdezte halkan Ana és a nevét direkt meghúzta, mintha már a kimondásától is undorodna. Mikor megemlítette a nevét, borzongás járta át a testem.
-Tulajdonképpen semmi, csak megmondtam neki, hogy vegye le a kezét Brookeról.
Ana furcsán nézett rám.
-És ez téged azért érdekel, mert?-kérdezte ártatlanul. Hahó? Miért kérdezte ezt mindenki? A válasz nyilvánvaló volt.
-Mert ő a nővérem? És nincs kedvem lelkiszemetest játszani, ha Ash egy agyatlan pom-pom lányra váltja le.
-Sadie, édes, hogy néz ki? Mi ketten, ma este?-Jött a hang a háttérből. Higgadtan hátrafordultam Chasehez, aki egy mocskos vigyorral hajolt előre hozzám.
-Végre megkérdezed! Már úgy epekedtem utánad!-Sóhajtottam színpadiasan és az egyik kezemet a szívemre tettem. Chase már két éve próbálkozik nálam megállás nélkül, ami viszont nem akadályozta meg abban, hogy különféle barátnői legyenek. Ez egyszerűen egy játék volt köztünk és furcsa lett volna, ha hirtelen nem így lett volna.
Még mindig vigyorogva visszahajolt és még egyszer rám kacsintott, mielőtt még újra a tanárra koncentráltunk volna.