Ginora
-Másnap pontosan az történt amire számítottunk. A király a szokásos szobájában várt rám, azonban nem volt egyedül. A kapitány és a leghűségesebb emberei álltak mellette, de ami meglepett, az a sarokba feltűnő ismerős alakok voltak... A király meghívta a szüleimet is, csak hogy még nagyobb nyomás alá helyezhessen. Mindent előre eltervelt, úgyhogy belementem a játékába. Elfogadtam az ajánlatát, mely szerint a lánya után kell kémkednem, cserébe pedig megvédi a a családomat.
Emlékszem az apám szigorú arckifejezésére, amivel végigmért, mintha azt mondta volna, mibe keveredtél már megint te haszontalan lány? Azonban nagyon jól tudta hogy mennyi minden múlik a döntésemen, ezért nem szólalt meg. Anyám csendben szorongatta apám kezét, idegesen kapkodta a tekintetét köztem és a király közt. Tudtam hogy megértette mi történt, és egy cseppnyi sajnálat és fájdalom jelent meg a szemében.
-A király nem sejtett meg semmit? - emelkedett fel Andrej az ágyról.
Elégedetten ráztam meg a fejem.
-Semmit. Túl élénken élt még bennem az előző este érzett félelmem, még csak rá sem kellett játszanom. Lilithel előző este mindent átbeszéltünk, hogy mit mondjak vagy tegyek. Lehajtott fejjel és rettegve beszéltem előtte, csak egyetlen dolgot kértem mindenért cserébe. Ezt is Lilith javasolta, ugyanis már neki is feltűnt hogy mennyi figyelmet szentel rám a király. Megkértem hát, hogy mások előtt tegyen úgy mintha nem is ismerne, előadtam hogy félek a lebukástól mivel a hercegnőnek minden feltűnhet. A király persze bedőlt a csapdának és elégedetten értett egyet velem, azt mondta üzenni fog ha szüksége van a szolgálataimra. Ezzel meg is nyertük a játszmát, Lilith beépített embere lettem, és megkaptam a korlátozott szabadságomat.
-Anyáék mit mondtak erre?
Orion arcán szégyen és undor keveredett. Idegesen tördelte a kezét, látszott rajta hogy rosszul érzi magát a múlt miatt. Nem tudta hogy miben voltak benne a szüleink. Persze ők sem tehettek sok mindent ellene.
-Nem szóltak semmit. Mégis mit vártál, hogy majd ellenzik az alkut? Természetesen belementek, szerintem apánk még örült is hogy hasznomat veheti valamiben, te is tudod hogy ő akart elküldeni otthonról - vontam meg a vállam, de még mindig fájt visszagondolnom azokra az időkre. Szerettem otthon lenni, a réteken és erdőkben játszani a bátyámmal. A cselédek kedvesek voltak velem, és anya is figyelmes volt velem néha. Apánkon kívül mindent szerettem az otthonomban, ezzel szemben a főváros nagyon sivárnak és kietlennek tűnt. A legközelebbi erdőig egy félnapot kellett gyalogolni, mindenhol házak és füst volt és az emberek mogorvák voltak egymással.
Az otthonommal ellentétben itt nem voltak barátaim, mindenki falusi nemesnek hívott, csúfoltak és a közelembe sem jöttek. Kivéve csupán, a különc hercegnőt, akivel egymásra találtunk. Vele sem barátkoztak sokan...
Csak ezután leltem meg az igazi családomat, a csapatot. Már tudom hogy jól döntöttem, hiszen ide tartozom.
-Bár megkell mondanom, kihasználtam kicsit a helyzetemet. Miután vége lett a "megbeszélésnek" félrehívtam a szüleimet. Elmondtam nekik hogy lemondok a családunk nemesi rangjáról, teljesen elakartam távolodni tőlük. Többé nem akartam már látni őket, szabad akartam lenni és azt tenni amit én akarok. Nem mondhattam el, hogy meg fogom szegni a most kötött alkut, de felhívtam a figyelmüket hogy készüljenek legrosszabbra, ha valami történne velem. Apám még csak nem is ellenezte hogy elhagyom őket, csak gyakorlatiasan bólintott és később elküldette a holmijaimat. Azóta nem láttam őket - a hangom elcsuklott, sokkal inkább az emlékek hatására mint a tényre, hogy elváltam a családomtól. Sosem bántam meg ezt a döntésemet, csupán nyomasztott a történet és hogy mindent felkell tárnom a többiek előtt.
-Szép kis szülői kapcsolat, mi? - motyogtam szinte magamnak.
-Azt hiszem erről mindannyian tudnánk mesélni - szólt fel hirtelen Saskia. Meglepetten kaptam fel a fejem. Sosem hallottam még Saskiát a családi dolgairól mesélni, sőt semmilyen személyes dologról. Csak annyit tudtunk róla, hogy a mi oldalunkon állt. Ő volt az az ember akit inkább magad mellett akartál látni, mint veled szembe...
Szétnéztem a szedett-vedett társaságon és megkellett állapítanom, igaza volt Saskiának. Egyikünk sem úgy jött ide, hogy ne lettek volna gondjai. Néhányunk menekült valami elől, néhányunk múltja titok volt és néhányunk az életénél is többel tartozott Lilithnek.
Próbáltam visszazökkeni.
-Azért sikerült még lehúznom őket búcsúajándékként. Apámtól azt kértem, hogy küldje el a fővárosba Oriont - pillantottam rá - tudtam hogy itt akartál tanulni és edzeni, emellett magam mellett akartalak tudni. Tudtam, hogy egyszer kiderül majd az igazság, és bármi történik is a szüleinkel, téged nem akartalak bajba sodorni - próbáltam elmagyarázni az okaimat.
Emlékszem Lilith megkérdezte aznap este, nem fog e hiányozni az otthonom. Már akkor eldöntöttem, hogy megszakítok minden kapcsolatot a családommal, de nem bírtam elhagyni a bátyámat. Meséltem hát neki róla.
Ekkor azt mondta, mélységesen komoly tekintettel, hogy egy nap létrehoz majd egy csapatot, amely szembe szállhat a világgal is. Azt mondta, ha meglesz hozzá az ereje hogy megvédje őket, mindenképp beveszi majd a bátyámat is. Nem hagyja hogy a király bántsa, és nekem ez elég volt.
-Ezért küldött el olyan hirtelen... Mindig is furcsálltam mitől gondolta meg magát - rázta meg a fejét bánatosan.
-Nehezen, de belement. Nem volt más választása, a kezemben volt minden ütőkártya - mosolyodtam el ravaszul. Ekkor éreztem életemben először, hogy nálam van az irányítás. Megfenyegettem, hogy visszautasítom a király alkuját ha nem egyezik bele ebbe. Még most is emlékszem ahogy elsápadt az arca és idegesen bólintott.
-Mit kértél még? Azt mondtad ezt kérted az apádtól, de van egy olyan sejtésem hogy más is van még - simított végig a bútorokon Kenna. Mindentudó mosollyal figyelt engem, tudtomra adva hogy pontosan tudja mit kértem, csak azt akarja hogy én meséljem el.
Pimasz mosollyal forgattam meg a szemem. Túl okos volt.
-A másik kérésem anyámhoz szólt, ugyanis tudtam hogy ő képes lesz elintézni ezt úgy, hogy más ne tudja meg. Talán még szeretett is annyira, hogy kérdés nélkül megtegye, nem tudom... Egy kastélyt kértem tőle, egy lenyomozhatalan, más nevén lévő elhagyott kastélyt, ahol meghúzhatjuk magunkat ha valami rosszul alakulna. Úgy gondoltam mindig jól jön egy búvóhely - vontam meg a vállam. Lapítva néztem a kislány felé.
-A színválasztás és a bútorok elárultak - suttogta felém Kenna. Felsem kellett tennem a kérdést.
-Akkor ez a te kastélyod? - nézett rám izgatottan Andrej. Nicasia is más szemmel kezdte figyelni a helyet, és Freya grimaszolva pillantott szét.
Fáradtan és boldogan fújtam ki magam. Azonban még mindig nem pihenhettem, sok minden nyomasztott.
-Igen, és itt jön a következő kérdés, hogy hogy kerültetek ide? Erről csak Lilith és én tudtunk, szóval... - néztem szét választ várva.
Nicasia Saskia felé biccentett és a többiek is csendben lapítottak.
-Mi sem tudjuk igazán, Saskia hozott ide - mutatott rá Freya.
A lány csak sóhajtott egyet és megszólalt.
-A hercegnőtől tudok a helyről. Az egyik akciónk után mesélt róla, de nem tudtam hogy a te kastélyod. Csak annyit árult el, hogy ez egy biztonságos hely ahol meghúzhatjuk magunkat. Azt kérte ha bármi történne vele, vigyem ide a csapatot. Csak a koordinátáit adta meg - pörgetett meg egy gyűrött cetlit az ujjai közt, majd azonnal el is tüntette. A késeivel is mindig ezt csinálta.
Idegesen fontam össze a karomat.
-Kezd egyre jobban idegesíteni hogy mindig csak töredék információkat oszt meg velünk - fújtattam mérgesen. Úgy éreztem, mintha mindannyian ugyanazt a kirakóst akarnánk kirakni, azonban mindenki csak a saját darabjait látná...
-Nézd ki beszél - motyogta Freya a komódnak dőlve. Figyelmen kívül hagytam a beszólását, mert tudtam hogy csak idegesíteni akart vele. Mindig ezt csinálta, imádott veszekedni.
-Mindenesetre érdekelne, hogy mi is történt miután kiütöttetek, tudjátok, azt hiszem lemaradtam pár fontos részletről...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Sajnálom hogy mostanában nem volt rész, próbálom majd pótolni❤️
A kastély