Sárkány lélek

28. Rész

    Clara rémületében felriadt. Rémült tekintettel mérte fel környezetét. De valójában olyan volt, mintha keresne valamit, vagy valakit.
         - Nincs itt.. - motyogta magában csalódottan - Ha nincs, akkor megkeresem. Most azonnal!
    Nem is vesztegette idejét. Olyan nagy lendülettel rántotta le magáról a takarót, hogy az a földön landolt. De evvel mit sem törődve, az ágy szélére ült. Mezítelen lába amint a hideg kőhöz ért, abban a pillanatban végig futott lábain a hideg.  Amint véget ért a hidegrázás, abban a pillanatban talpra állt, és avval a lendülettel az ajtó felé rohant. Ám amint az ajtón kifordult, Fafnír alakjába ütközött, így kénytelen volt megtorpanni, hogy fel ne lökje a bölcs asszonyt. 
         - Hova ez a nagy sietség? Még nem szabadna felkelned.
         - Látnom kell. - egyfolytában csak ezt ismételgette öntudatlanul.
         - Gyermekem, inkább menj, feküdj vissza.
         - El kell... 
         - Hogy mondod? - Fafnír füléhez emelte kezét, hátha jobban hallja amit a lány foga alatt motyog.
         - El kell neki árulnom! 
   Mielőtt még bármit is mondhatott volna Fafnír, Clara hirtelen kikerülte, és tovább szaladt. Ám kiérve a kunyhó ajtaján, rá kellett, jönnie, hogy fogalma sincs hol keresse. Így aztán a keresést a palotától kezdte. Elment Valkyon szobájához, és az addig odavezető úton is árgus szemekkel keresgélt. Odaérve aztán, finoman bekopogott. Többször is próbálkozott, kisebb-nagyobb szünetekkel, de válasz nem érkezett. Elsétált a könyvtárba, az étkezőbe, minden lehetséges helyre, de nyomát nem látta. Utolsó reményként bement a kovácsműhelybe. Csalódottság ült ki arcára, amikor meglátta, hogy a helyi kovácson kívül csak az inasa van bent.
         - Netán valakit keres, kisasszony? - kérdezte a kovács mester.
         - V..Valkyont..
         - Ó az úrfit! Nos ha megfogadja a tanácsomat, nézzen körül az erdőben. Ilyenkor tájt mindig ott van a Hold tónál.
         - K..Köszönöm.
   A híres Hold tó. Azt mondják, ha a tó vizére rásüt a telihold fénye, begyógyít minden sebet. Bég a halálosakat is. És nincs is olyan messze. Fafnír kunyhójától képest olyan 700 méterre  található meg. Itt tartózkodása alatt csak egyszer látogatta meg azt a helyet. Csak annyira látta, hogy Fafnír megmutatta neki hol van, és közben elmesélte miért is olyan nagy szó ez a tó.
   A tóhoz érve a szél feltámadt. Erős hullámokat generált a hideg tó vizén, a fák ágait megtornáztatva, apró hópelyhek hullottak le. A lány csak nézte az aláhulló pelyheket, miközben újabb emlék képei jelentek meg előtte. Egy fiúról, kinek haja kék, szemei élénk zöld, akár a tavasz. Fülei pedig szokatlanul hegyesek voltak. Elterülve a hóban, alig lélegzett. Clara kislány énje aggódva a fiúhoz futott. Óvatosan megérintette, szólongatta. Amikor a fiú alig hallhatóan felnyögött, a kislány megörült. Nagy erőt vett magán, és felkarolta a fiút. A kapun belépve anyját hívta kétségbe esetten, hogy talált egy fiút. Bevitték a házba, és az anya tüzetesen átvizsgálta a fiút. Megmosdatta, ellátta  sérüléseit, mindeközben Clara kihúzta a kanapét, és beágyazott. 
   Beesteledett, és az eszméletlen fiú mellett, ott kuporodott a kislány. Cserélgette a borogatását, és folyamatosan azt nézte, mikor tér észhez. Ám az egész éjjelt, mégsem tudta éberen tölteni. Legközelebb amikor már kinyitotta a szemét, a fiú ébren volt.
    Eztán képtöredékek jelentek meg. Ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz. És a fiú egyre jobban lesz. Amikor már teljesen felépült, eljött a búcsú ideje. Ekkor a fiú egy kristályt adott a lánynak ajándékba.
    Clara csak úgy állt ott egy helyben. Bámult előre, a tópart túlsó végében elterülő facsoportokra. De az is lehet, hogy még annál is messzebb bámult. Vagy lehet, hogy nem is ezt a vidéket vizslatta ilyen mélyen. Teste meg-meg remegett a hűvös fuvallattól. Két kezét összekulcsolta mellkasa előtt. Lehunyta szemeit, majd mint a gáttal eltorlaszolt patak, amelynek akadályát hirtelen lerombolták, úgy törtek elő könnyei. Érezte ahogy megjelenik előtte egy árny. Amely azt súgja, fel kell ébredjen. Összekulcsolt kezei lassan szétnyíltak, és egy kisebb kék kristály lebegett köztük. Majd egy erősebb széllökés arra késztette, hogy a hóban elterüljön. Háttal, haja szerte ágazódva akár egy fa ágai. Bal keze félig kinyújtva kezében a kristállyal, mozdulatlanul feküdt a hóban. Néhány könnycsepp még mindig ott volt a szempilláján. Nem is sejtette miféle fenséges lény figyelte őt a távolból.
    Az izzó láva pikkelyei alatt haloványan megvilágították a fák árnyékaiban. Szemei tűzszikrákként világítottak. Amint meglátta, hogy a lány elterül a földön, futótűz támadt a lény körül, és hamarosan egy alak ugrott elő a lángok közül. Vértjei hangosan csörömpöltek ahogy a lányhoz futott. Ezüst haja, néha belelógott arcába, az apró hópelyhek pedig aranyló szemébe repültek. De egyikkel sem foglalkozott. Alig pár méterre volt tőle, amikor térdeire vettette magát, és így csúszott a lány mellé. Kezével óvatosan megérintette arcát, majd megnézte, hogy lélegzik e. 
         - Jéghideg, és alig veszi a levegőt. - mondta csak úgy maga elé - Hát ez meg.. - meglepetten látta meg a lány kezében a kék kristályt. Kezébe véve, jobban szemügyre vette. Hiába hasonlított a nagy kristályra, ez itt Clara energiáját bocsájtotta ki magából. Erszényébe tette a kristályt, majd óvatosan karjaiba vette a lányt.