Sárkány lélek

18. Rész

   Valkyon úgy érezte már igen hosszú órák óta csak a sötétben tapogatózik. Hiába. Nem lát semmit és nem is érez se levegő mozgását, sem bármilyen szagot. Teljesen elveszettnek érzi magát. Automatikusan bárdjáért nyúlt, meglepetésére az ott lógott a hátán. Megkönnyebbülten felsóhajtott. Most már bátrabban folytatta az útját előre a semmiben. Semmi sem garantálta, hogy valóban megy is valamerre. Igazából egy helyben is sétálhatott volna. De ő ment előre. Hogy mi hajtotta? A tudat, hogy valahol Clara is ott van. Meg akarta találni, és meg akarta menteni. Vissza akarta hozni a lány régi énjét. - Azon énjét amely még a rituálé előtt a felszínre tört-.
   Gondolat menetét egy segélykiáltás zavarta meg. Nem tudta pontosan honnan jöhetett, de azt biztosra tudta, hogy a hang Clarahoz tartozik. Behunyta szemét, és csak a fülére hagyatkozott. Szerencsére mindig fel-fel csendült a lány hangja így követni tudta azt. A visszhangzó hang egyre csak erősödött, és egyre jobban tisztult, míg nem..
       - Valkyon! - kiáltott megkönnyebbülten a lány. A fiú hamar kinyitotta szemeit, és alig bírt hinni azoknak. A lány mint egy kalitkába zárt madár úgy festett.. De mit lepődik meg ezen..? Hiszen amikor a börtönben volt, akkor is ugyan ilyen volt.
       - Clara! Csakhogy meg vagy! - a lány úgy festett mint egykor. Egy normális emberlány - Hogy kerültél ilyen helyzetbe? Hol az ajtaja? - körbe járta a ketrecet, de nem talált rajta lakatot.
       - Nem tudom... - ingatta csalódottan a fejét - Miután rábólintottam Cornélia ajánlatára elvesztettem a tudatomat.. Majd amikor újra magamhoz tértem, már itt voltam.. Ebben a ketrecben..
       - Ne aggódj kiszabadítalak.. Talán evvel sikerül.. Állj hátrébb.
       - O..Oké..
  Valkyon két kezével megragadta a bárdját, majd egy nagy lendületet véve a rácsokhoz csapta. Fém a fémhez kondul meg, újra és újra, szikrákat köpködve, de a rács nem engedett. 
       - Ez reménytelen.. - roskadt össze a lány, elkeseredettségében tenyereibe temette arcát. Vállai rázkódtak. "Sír.." Gondolta magában Valkyon. És még csak oda sem tud menni, hogy átölelje..
       - Ugyan már! Ne add fel ilyen könnyen..
       - De.. Lehet jobb is, ha itt maradok..
       - Hogy?! M..Miért mondod ezt? - nézett rá hatalmas döbbent szemekkel. A lány felemelte arcát. Szemeiben ott volt a könny, arcát pedig csíkokban áztatták a legördülő cseppek. Hirtelen szája elkeseredett mosolyra gördült.
       - Nem hiszem, hogy nem tudod... Nekem nincs itt helyem... Sem Eldaryában sem az emberek világában.. Már rég.. - rövid szünetet tartott - Halottnak kellene lennem...
       - NEM! - kiabált rá - Nem kéne halottnak lenned, hisz ott van Mia vagy Mery, de még Króm is. És a többi menedék béli gyerek. Mind várják már, hogy újra játssz velük.
       - De hát.. A kezeimhez.. Vér tapadt. - ekkor könnyei újra patakokban gördültek le arcáról. Arca eltorzult a sírás de legfőképpen saját magától való undorodása miatt - Megöltem... Megannyi embert... És tündért... Köztük voltak... Köztük voltak Mai és Króm szülei is... Ezek után, hogy nézhetnék a szemükbe boldogan?! Mintha mi sem történt volna?! Mond! Áruld el!
       - Nem tudom! - fakadt ki belőle. Ő maga sem tudta mi van vele. Nem akart ilyen hangnemben visszavágni a lánynak. Valójában nem is tudja most mit gondolhasson. Sokkolta az amit most hallott...
       - Tudtam... - motyogta - Menj el...
       - Nem! Nélküled nem!
       - És miért nem?!
       - Mert.. Mert.. - pillanatig a magabiztos fiú most habozott - Magam sem tudom.. De nem maradhatsz itt..
       - De ő itt marad! - szólt egy vészjósló hang - Méghozzá... Velem!
       - Te jó ég! Már megint itt van!
  Egy sötét árny jelent meg. Sötétkék szikrák parázslottak a testén. Az a lény volt az.. A Greifmar. Valkyon döbbenten nézett a lényre. A sosem tudta elképzelni, hogy ez a legendás halált hozó lény, hogyan is nézhet ki valójában. Nagyot nyelt, majd a lányra nézett. Clara rácsbörtöne közepén összekuporogva reszketett. 
       - Végre megtörtél.. - visszhangzott a lény hangja. Valkyon feszülten figyelte mit akar tenni. Vérfagyasztó üvöltést hallatott, majd a ketrec rácsai, mint üvegszilánkok, úgy hulltak a földre. Egyenesen a lányra. Az üvegszilánkok mint kés a vajba, belefúródtak a bőrébe. Onnét pedig azonnal előbugyogott vörös vére. Clara keservesen felordított a fájdalomtól, majd a soktól elájult.
       - Végre.. Végre teljesen felszabadulhatok! - a lény mondata hallatán, Valkyon arca teljesen elsötétedett. Hogy Clara meghalljon? Ez a gondolat igen messze állt tőle.. Sőt egyenesen irtózott ettől.
       - Azt nem hagyom annyiban!
       - Hogy..? - fordult felé a lény - Nem hagyod? Ugyan kicsi tündér.. Az erőd meg sem haladja az enyémet.
       - Majd meglátjuk! - mondta határozottan, majd mély levegőt vett.Erősen koncentrált a légzésére. Nem akart semmit elrontani.. Úgy érzi sikerülhet. Sikerült itt is átalakulnia. A lány meg kell mentse...
   Erős hőhullám áramlott ki a testéből, majd hamarosan izzani kezdtek vérerei, és izzó parazsat fújt ki szájából. Bőrét lassan ellepték a vörös pikkelyek. Karmai megnőttek, és a hátából hatalmas szárnyak törtek a felszínre. Aztán.. Egy lángcsóva tört elő, és a fiú ott állt, teljes sárkány alakjában.
   Hezitálás nélkül a két lény egymás torkának esett. Harapták, karmolták egymást. Hosszas ideig küzdöttek. Szinte vég kimerültségig. Az ő vérük áztatta az egész terepet. Valkyon fáradtan a földre rogyott. Hosszas ideig úgy tűnt fel sem kell, de aztán valamilyen oknál fogva mégis felkelt. A Greifmar sebesen száguldott felé, hogy bevigye végső csapását, de Valkyon nem várta felkészületlenül. Ha kel, magával viszi a pokolba, csak tűnjön el a lányelméjéből. Szétnyitotta hatalmas állkapcsát, fehér fogai melyeket most vér mocskolt be, kivillantak. A sötét lény egyenesen mellkasába fúrta karmait, de a sárkány sem volt rest. Abban a minutumban, hogy a lény karmai pikkelyeit áttörte, összezárta állkapcsát, evvel összeroppantva bordáit, és vállát.
  Ezt a pillanatot választotta Clara a feleszméléshez. Homályos tekintetével körbenézett. Teste égett a belé fúródott szilánkok fájdalmától, de könnyei mégsem emiatt hulltak oly sűrűn. Látta a két lény egybemosódó alakját. A rengeteg vért, és azt ahogy a Greifmar teste hamuvá lesz. És csak a sárkány maradt ott. Itt-ott elhullatva egy-egy pikkelye, vagy éppen pikkelydarabjai. A mellkasán tátongó seb, és a már meg nem mozduló test. Felismerte a sárkány alakjában társát.
       - Valkyon! - kiáltotta keservesen, majd esdetlenül felállt, és még ha össze-össze esett, mégis oda futott - Te jó ég! Valkyon tarts ki!
       - C..Clara.. - szólt dörmögő hangján - H..Hogyan.. Ismertél.. fel?
       - Az most nem lényeg.. - mondta könnyeitől küszködve -Gyorsan, Ewelinhez kell vinni, vagy valakihez, aki el tud látni..!
       - Nem tudunk.. Innen nincs kiút.. - mondta elhalkulóan, majd szemeit lassan lecsukta. Egy hatalmas láng csapott fel, és amikor az alábbhagyott, a sárkány eltűnt, és csak Valkyon emberi alakja feküdt Clara előtt. Így még szörnyűbb látványt nyújtott. De ami még jobban megrémisztette a lányt, hiába szólítgatta nem reagált. Nem nyitotta ki a szemeit, és még csak a kisujja sem mozdult meg.
       - K..Kérlek.. Kérlek ne halj meg... - zokogta.