Sárkány lélek

8. Rész

      A viharos szél csak fújt és fújt, dörgött villámlott, de a kicsi Mia elaludt a lány karjaiban. Clara igyekezett sokáig ébren maradni, ám a hideg miatt kezdett elfáradni. Ám a távolba hosszú idő után fény pislákolását látta meg. Clara erősen koncentrált, hogy vajon felismeri-e az árny alakot. Széles testalkat, és vértezek csörrenése hallatszott. Tehát az illető pasi. Majd az ezüstösen csillogó haj, és egy meleg aranyló szempár.
             - Clara, te vagy az? - szólt a lány számára oly ismerős dörmögő hang.
             - Valkyon!
             - Hát te meg mit csinálsz idekint ilyen ítélet időben?
             - Mondhatjuk az, hogy ránk tört. - mondta mosolyogva.
             - Rátok? .... Ah.. Hiszen ő Mia.
             - Igen. Ismered?
             - Igen.. Ő a falu árvája.. - Valkyon Clarára pillantott - Te meg csurom víz vagy! 
             - Meglehet.. - kínosan vakarta meg tarkóját.
             - Ehhez nem lehet így hozzá állni! Meg fogsz fázni! Gyere, visszaviszlek a fő hadi szállásra. Miikotól már biztosan kaptál szobát.
             - Hát.. nem igazán.. - mondta miközben óvatosan felállt karjaiban az alvó lánykával - Miiko nem szólt, hogy kijelölt volna nekem egy szobát.
             - Ahha.... 
             - Mond csak, hogyan tudtál ide sétálni úgy, hogy nem vagy csurom víz? Hisz szakad az eső.
             - Ezzel itt. - egy medált lóbált a lány előtt - Ez egy mágikus tárgy. Egyfajta pajzs, de ez csak az eső elől véd. A hideg és a szél ellen már kevésbé.
             - És mitől mágikus tárgy?
             - Attól, hogy például mint nálam, az ereimben ott csörgedezik a mágia ami lét eleme minden Eldarya lakosnak. Erre a mágikus erőre reagál a medál, ezáltal felállítva a pajzsot.
             - Áh értem.
             - Akkor induljunk. - Valkyon felvette a medált, és se perc alatt egy védőburok volt körülöttük - Ha lehet ne menj távolabb tőlem, mert sajnos ez egy egyszemélyes pajzs.
             - Rendben. 
    Clara szorosan Valkyon mellett baktatott, ügyelve arra, hogy ne menjen ki a pajzs védelméből, illetve arra, hogy ne menjen túl közel a fiúhoz. Az eső csak úgy szakadt, a szél továbbra is tombolt, és a villám fel-fel villanását hatalmas dörgés követte.
   Ahogy beléptek a fő épületbe, a pajzs megszűnt. Elindultak a gárdák folyosóján, és két ajtó után Valkyon megállt. Kinyitotta az ajtót, és beinvitálta Clarat. A lány először habozott belépni, de aztán mégis csak bement.
             - Igaz, hogy ez egy szokatlan megoldás, de te és Mia aludjatok az ágyon, én meg beágyazok magamnak a földre. - mondta miközben szedte elő a hálózsákját.
             - Nem is tudom, hogy mit mondjak... Köszönjük.
             - Ugyan. Nyugodtan menj csak zuhanyozz le, különben megfázol. Ott van. - mutatott ujjával a bejárattól balra lévő ajtóra.
    Clara óvatosan levette a vizes felsőt a kislányról, majd felakasztotta azt a fogasra, ahol nyugodtan lecsöpöghetett. Szerencsére a kislány nem lett vizes. Nem véletlenül mondta Ewelin, hogy ez egy vízálló anyagból készült. Óvatosan lefektette Miát, és jól betakargatta. Eztán Valkyon a kezébe nyomott egy pólót. hogy valami száraz ruha legyen rajta, majd bement a fürdőbe és a zuhany alá állt. 
   Míg Clara zuhanyozott, Valkyon lefeküdt a földre, és elmerengett. Valamiért, kitudja miért eszébe jutott a nagymamája és az a jóslata, amelyet a gárdához való csatlakozásakor mondott neki.
             -  "Kövesd a szíved, és lásd megtalálod amit keresel. Csak várj türelemmel és amikor eljön az ideje, tudni fogod, hogy a család melyet a sors mellérendelt, megérkezett." - ismételte hangosan - Nagyi.. Segíts.. Nem vagyok biztos semmiben sem.

*Eközben a sárkányok földjén*

    Egy öregasszony a szirtnél áll. Fakó kék szemeivel a messzi tengert figyeli, ősztincseibe belekap a szél, és jobb kezében ott a támaszték, melynek végén aranygyűrűk csilingelnek. 
            - Hallak kis unokám. - mondja halkan, majd bal kezét kinyújtja, a tenyere a végtelen tenger irányába néz. Szemeit lehunyja, és figyel. - Hmm.. Talán Ő lehet az kit a sors melléd rendelt. De várjunk csak... Mi ez a hatalmas erő?! 
   A gyenge szél viharossá vált, és az öreganyó egy új képet látott meg. A lány kinek, emlékei elvesztek a messzi távolba, a sötétségben tapogatózik, és a kételyek tengerén hánykolódik. Nem tudja mi a jó, mi rossz. Barát vagy ellenség? Idővel a régi emlékek felszakadnak és akkor a lány tudata végleg meghasad, és megszűnik létezni. - Mily sanyarú sors... Ki ment meg téged, gyermekem?