Sárkány lélek

11. Rész (17+)

          - Valkyon, te is nagyon jól tudod... Az a nő... Egy szörnyeteg! - csendült fel a kegyetlen szó. Clara, reszkető kezeit szája elé emelte és szép lassan a falmentén lecsúszott a földre. Lesütötte tekintetét, és csendben zokogott. Már csak saját gondolataival volt elfoglalva. Már nem hallotta, hogy erre Valkyon mit reagál, sem a beszélgetés többi részét. Vajon ő tényleg egy szörnyeteg lenne? De miféle szörny lehet? Miért szörnyeteg? Miért akarnak nehezen bízni benne? Miért nem tudja honnan jött? Köze lehet a háborúhoz, amit Valkyon mesélt neki? Ki ő, vagy pontosabban mi ő valójában? A kérdések már-már a lelkét mardosták. És abban a pillanatban az összes rémkép rátört. A virágzó fa, amely egy szempillantás alatt élettelenné vált, és felakasztott holttestek lógtak le róla. A földön vértócsák mindenütt, melyekből az árnykezek törtek felszínre még a falból is, melynek neki volt dőlve. És hirtelen ott termett Ő. A kegyetlen ember, kezében egy pisztolyt szegezett felé, és csak mondta egyre csak mondta: "Ölj!" "Ölj!" "Ölj!" Ölj, vagy megölnek!"
   Még is mik ezek? Miért vannak? Miért van halál félelme? Miért érzi azt, ha az a parancsoló hang utasítja a teste engedelmeskedni akar a parancsnak? Mit követett el, amiért így érez? 
   A kérdések csak halmozódtak, és visszhangoztak a fejében. Ám ez mellett kegyetlen fülsüketítő sikolyokat hallott, és hiába fogta be füleit, így is hallotta azokat. Felnőtt, gyerek, idős. Mind mind rettegve kiáltoztak. A gyerekek keservesen sírtak szüleik után, ám egy suhanó hang hirtelen elvágta azt. Majd jött újabb sírás és megint a suhanó hang, újra csend. Egyik szemét félve nyitotta ki. Látott maga előtt két gyerek árnyát akiknek arcát korom szennyezte be, szemeikből patakokban folytak a könnyeik, és könyörögtek. A szüleiket akarták látni. Csak ennyi volt a vágyuk... Ám eztán egy suhanó hang, majd a vér mindent beborított. A két gyerek fejetlenül hulltak a földre. Ezután kegyetlen ordibálások. Harcosok jöttek, ám azok is elhullottak. Ki fejetlenül ki derékban ketté vágva. De volt egy-két katona aki félig hosszában volt kettévágva. Ki karját vesztette ki lábát. Véres csata pergett le a lány szeme láttán. De akik elhullottak nem csak emberek voltak. Olyan lények is aláhulltak kiknek fülei hegyesek, vagy valamilyen állat füléhez hasonlóak voltak, egy vagy több szarv ékeskedett fejükön. Kinek rövidebb kinek hosszabb farka volt. volt kinek szárnya is volt. Igen. Ezek mind-mind Eldarya lakosai voltak. A lány remegő lábaival felállt, és akárhova nézett holttestek mindenütt, itt-ott egy-egy elvesztett testrész. Ki dárdával átszúrt mellkassal feküdt a földön, ki karóba lett húzva. Ki csúnyán meg lett kopasztva, kinek arca le volt tépve, és az izmok és az élettelen szemgolyók, a nyitott fogazat látszódott. Clara ijedten kezdett el futni, csak tűnjön már el erről a helyről. De hiába. Nem tudja maga mögött hagyni a sok szörnyűséget. Hirtelen egy holttestben megbotolva a földre zuhant. Fejét beverte, és kifakadt belőle a vér. Hamar homlokához kapott, és látta a vörös vérfoltokat tenyerén. Majd eztán óvatosan a holttestre nézett. Ezüst haj, kék szem. Annyira emlékeztette őt valakire. De közelebbről már nem tudta megnézni, mert a test megmozdult. A lány rémült hangon felsikított, ha eddig nem reszketett volna eléggé, akkor most már olyannyira reszket a félelemtől, hogy moccanni sem tud. A test kezét előre nyújtva közelített felé.
          - Ne.. K..Kérlek.. Ne bánts.. - zokogta a lány - Nem tudom mit követtem el, de.. Kérlek.. Ne bánts...
          - Ember lány... 
   Ezután Clara számára minden megszűnt. Eltűnt a sok vér, a temérdek mennyiségű holttest. A parancsoló hang. A sikoltozó gyerekek. A mészárlás látványa. A rémület a testéből.

*****

    Valkyon és Azúr vitatkozás közben, hirtelen léptek zajára lett figyelmes. Így annyiba maradt a vita, hogy Clara egy igen furcsa emberlány, és jó lenne megtudni, vajon ki is Ő valójában. Azúr kinézett ám csak az alakját látta annak aki a kijárat fele rohant.
          - Azt hiszem, hogy ez, az ember lány volt... - mondta végül.
          - Hogy micsoda? Akkor lehet, hogy hallotta a beszélgetést!
          - Nincs kizárva. De miért rohant el ilyen hevesen?
          - Miért a helyében te nem így mennél el?
          - Nem.. Próbálnék minél inkább halkan elmenni, nehogy észrevegyenek.
          - Utána megyek. - jelentette ki a vezér, és gyors léptei miatt vértjei csak úgy csörömpöltek. A lány kikerülve a piacot a nagykapuhoz vette útját. Ám Valkyon nem csak ezt látta távolról, hanem azt is, hogy mennyire furcsán rohan. Két keze fején pihent, ide-oda kapta a fejét mintha éppen kikerülne dolgokat. Így elbizonytalanodott, hogy tényleg jó ötlet-e utánamenni. Lépteit lelassítva ment tovább, és tűnődött. Miért viselkedik így a lány? Azúrnak jogos volt a feltételezése.. Vajon miért menekült el zajosan?
   A pavilon közelében járt amikor meghallotta a lány sikolyát. Abban a pillanatban futásnak eredt, a sikoly irányába. Amely valóban a nagykaputól jött. Ám mire odaért, már valaki megelőzte.
          - Ezt meg mi lelte? - kérdezte az elf miközben karjaiban az ájult lány feküdt - Úgy jött mint akit üldöz a halál..
          - Ezarel? Mit csináltál most vele?
          - Altatót szórtam rá. De most komolyan? Ki viselkedik így?
          - Mit értesz az alatt, hogy "így"?
          - Az előbb mondtam el. Úgy rohant mint akit üldöz a halál. Szerintem még nem láttam valakit ennyire rémültnek.
          - El kell, hogy vigyük Ewelinhez.
          - Azaz, te majd elviszed. Én nemigazán kötődöm emberekhez, szóval vedd át.. Ha lehet most.
          - Jól van, jól van.
   Valkyon óvatosan átvette az ájult lányt, majd egyből Ewelinhez vitte. Az elf nő óvatosan megvizsgálta a lányt, de nem talált semmi rendellenességet. Ám a biztonság kedvéért elme blokkoló mágiát olvasott a lányra. Ami annyit tesz, hogy meggátolja, hogy bármilyen rossz élmény, emlékkép zúduljon a lányra. Az alapján amit Valkyon mesélt, nem akarja, hogy a lány az őrületbe kergesse saját magát.
          - Levelet küldök Luponak, mihamarabb térjen vissza, hogy megvizsgálhassa a lányt.
          - Ahogy jónak látod.