Sárkány lélek

26. Rész

    Miután Clara és Fafnír megbeszélték a dolgokat, útjuk ketté vált a lány szállásánál. A szállása a sárkánytemplom egyik vendégszobája volt. A vastag fenyő ajtólapba egyszerű inda mintákat véstek. Kovácsoltvaskilincse meghajlított tölgylevél formát öltött. 
    Clara finoman lenyomta a kilincset, majd a zárnyelv halk kattanásával kinyílt az ajtó. A szoba nagy volt, az övéhez képest hatalmas. Egy nagy boltíves fémkeretbe ölelt, indákkal díszített üvegajtó helyezkedett el a szemközti falnál, mely által az egész szoba fényben úszott. Az ajtó két oldalán világoskék drapériákat aranyindás pántok ölelték át. A falakat világos barackszínűre festették. A padló sötét tölgy faerezetes lapokból állt össze, a komód és az íróasztal pedig világos tölgyből készültek. Evvel is növelve a teret és a fényt. A komód három fiókból állt, a tetején pedig egy mosakodó tál, törülköző, és egy kancsó, teli vízzel kapott helyet. A falon egy egyszerű tojás alakú tükör függött. Ez a két bútor a szoba bal oldalán kapott helyet. A túloldalt egy baldachin ágy egy kis éjjeliszekrény és egy nagy ruhásszekrény helyezkedett el. A három bútor látszólag szintén világos tölgyből készültek. Az ágy függönye halovány égszínkék áttetsző szatén anyagból készült. A huzat ugyanilyen kék színű selyemből készült, rajta néhol apró hímzett virágok díszítették.
   A lány csal ámult és bámult ideiglenes szobáján. De mélyen legbelül érezte, hogy nem érdemel meg ilyen kivételezést. Azon kevés holmiját, amit magával hozott, szépen elrakta a ruhásszekrénybe, majd széttárta az üvegajtó két szárnyát, és kilépet a kis teraszra. Fehérre festett idásra hajlított vaskorlát futott körbe. Evvel is hangulatosabbá téve az egészet. Egyenes kilátás nyúlt a tengerre mely nyugodtan ringatta a part menti ladikokat, és a beljebb lehorgonyzott nagy hajókat. Lágy szellő fújt  a palota felé, magával sodorva a kellemes sós tengeri illatot. 
        - Hogy tetszik? - csendült fel mögüle egy ismerős hang.
        - Nos... Tetszik, de.. Nem érdemlem meg...
        - Ugyan miért? - értetlenkedett Valkyon - Miért ne érdemelhetnéd meg?
        - Mert én.. - Clara ráharapott a szájára. Nem akarta elmondani Valkyonnak az igazat.
        - Mert te? - kérdőn felhúzta szemöldökét - Csak azért, mert egy ember vagy? Vagy netán idegen vagy itt? - a lány alig bólintott, de Valkyon gyengéden megragadta két vállát - Ne hülyéskedj! Tudom nincs jogom ilyeneket mondani.. Főleg a történtek után, de ide tartozol! Hiszen valamilyen oknál fogva te idekerültél! Nem hinném, hogy csak a véletlen műve lenne. Szerintem mélyen legbelül eldaryainak születtél!
        - Ugyan már! Hiszen a teszt is kimutatta, hogy ember vagyok! - Clara egy pillanatra megtorpant mondata végeztével. Kikerekedett szemekkel nézett a fiúra, majd szemébe könnyek gyűltek - Ó hogy az a..! Ez is csakis a TE hibád!!! - dühödten ellökte magától, majd kirohant a szobából.
   Az obszidián, meg csak ott állt a teraszon egyedül, és nézte az ajtót mely mögött a lány eltűnt. Öklével dühödten a korlátra ütött. Dühös volt magára amiért avval az erőltetett csókkal, így megrontotta a köztük lévő kapcsolatot. És ezt a kapcsolatot nem lehet újra egyik pillanatról a másikra újra alkotni. Ezt már most belátja, hiszen a lány olyan makacs, hogy csak na.. Meg dühös, mégpedig jogosan. Nem tudhatja, hogy miket vett el tőle evvel az itallal. Milyen lehetőségeket, közös emlékeket, élményeket..

*3 nappal később*

        - Még mindig itt vagy? - kérdezte ingerülten Romulus.
        - Tűnj már innen el! Csak rontod a levegőt! - folytatta Mex.
        - Bizony! Ráadásul, van merszed a sárkány palotában aludni?!
  A tinédzser fiuk és lányok rákontrázva a másik szavára tologatták a lányt. Még csak három nap telt el, de ezalatt az idő alatt, nem volt legalább egy alkalom, hogy ne futott volna össze evvel a bagázzsal.  Ezeknek a találkozásoknak köszönhetően a nyomás ami eddig nyomta a vállát, csak nehezebb lett. Emiatt a labilis lelke ahogy Fafnír is mondta csak rosszabbodik. A titkolózás, hogy nem mondta el már hamarabb Valkyonnak az igazat, és a múlt fájó emlékei bizony azt a tüzet amely fellobban benne, egyre inkább úgy érzi képtelen irányítani.
   Kezeit ökölbe szorítva, száját összezárva hallgatta a megannyi negatív beszédet. Lábait megfeszítve egy helyben lendületet vett, majd sarkon fordulva tovább állt.
        - Nézd már, hát nem megfutamodik?
        - De igen.
        - Szaladj vissza az emberek világába, és pusztulj el!
        - Ki pusztuljon el? - kérdezte hirtelen egy mély erős hang, mire a tinik vérében megfagyott a vér. Megfordulva egy kolosszus napbarnított ezüst hajú férfi állt. Arany szemei dühöt sugalltak. Személyesen a falu vezetője állt ott karba tett kézzel, és összehúzott szemöldökkel figyelte a tini bagázst. Klara meg csak csodálkozva nézte, hogy mennyi hasonlóság van közte, és Valkyon között. 
       - Clara. - szólt felé gyengéden a vezető - Velem tartanál?
       - Ööö. P-Persze. - avval nyomába szegődve elindultak a palota felé.
  Ám útjuk egy elágazódáshoz vezetett. Az egyik egyenest a palotába vitt. A másik kacskaringós, dimbes-dombos, meredek emelkedőkkel teli útja a Megpróbáltatás hegyéhez vezetett. A hegy egészen a felhők fölé emelkedett, így aztán, nem csoda, ha az ember kifullad, a felénél. Elvégre a levegő egyre ritkábbá vált. És ezt a változást, nem csak az emberek sínylik meg, hanem bizony eldarya lakosai is nagy kínok által jutnának fel a hegyre. Egyedül a sárkányok, és a magaslatokba szokott familiárisok tudják elviselni ezt a levegőhiányt. És talán még az angyalok is. Bár őket nemigen látni olyan magaslatokban repülni, mint a sárkányokat, ezért ez a gondolat a bizonytalanság homályában marad.
       - Nahát...- a hegytetőre érve Clara hangot adott megdöbbenésének. Magasan a felhők fölé emelkedett, és mivel ritka felhők szelték az eget, így a kilátás káprázatos volt. A kisebb hegyek, völgyek, tisztások, és apránként a falukat is meglehetett pillantani. A távolban az ég és a tenger szinte egybeolvadt.
   Clara egészen a szírt széléig kifutott, hogy még többet láthasson a magasból. Kisvártatva egy sárkány alakja tört fel a felhők közül, ám amilyen valóságosnak tűnk, jobban megnézve, mégsem volt az. Nem a színe, a pikkelye, semmi, csak az alakja volt viszonylag éles.
       - Tharros, ön is látta? Egy sárkány bukkant elő a felhők közül, de el is tűnt...
       - Hogy? - a vezető egyik szemöldökét kérdőn felvonta - Egy sárkány jelent meg, majd eltűnt? Én nem láttam semmit.
       - Hogy? De.. Dehát ott van! Nézze csak meg! Látszik a nyoma ahol a felhők közt előtört, és az is, hogy merre haladt tovább.
       - Szeretném azt mondani, hogy hiszek neked, azonban.. Én nem látok ott semmit.
       - Hogy..? Akkor meg miért láttam azt..? 
       - Sajnos, erre én nem tudhatom a választ.. De.. Ah, Clara!! - mielőtt még befejezhette volna  a mondatát, a lány megszédült, és elterült a földön. Tharros aggodalmai közepette a lányhoz sietett, aki eszméletlenül feküdt a fűben. Olyan volt mint aki csak aludna, de a bőre lángolt. Majdhogynem szó szerint. Az erei kidudorodtak, és olyan vörös, narancssárga, és sárga színek kavalkádjában égtek, mintha láva a vér helyett láva folyt volna. Nem is tétovázott. Karjaiba vette a lányt, majd leugorva szirtről, egy kis zuhanás után, hátából kinőttek szárnyai, és egyenest Fafnír kunyhója felé vette az irányt. Elvégre csak ő tudhatta, hogy mi a lány baja.
    Fafnír épp a gyógynövényeket szedegette kertjéből, amikor meglátta a vezért a földre szállni. Először azt hitte, csak egy baráti látogatás, de amint meglátta karjaiban a lányt, tudta, hogy többről van itt szó, mint egy egyszerű látogatás.
       - Mi történt? - kérdezte, miközben ajtót nyitott, hogy a kunyhóban kialakított betegszobában megvizsgálhassa a lányt.
       - Fent voltunk a hegytetőn. Először minden rendben volt, nem panaszkodott semmire sem, majd amikor egy pillanatra nem figyeltem, összeesett.
       - Semmi sem volt előtte?
       - Mármint? ... Várjunk. Az furcsának számít, hogy azt mondta látott egy sárkányt előtörni a felhők közül, de amint előtört, köddé vált, és csak a nyomát látta ahol előtört, illetve, hogy merre tartott..?
       - Azt mondod, hogy látta? - Fafnír kerek szemekkel nézett a vezetőre, aki a reakcióból hamar rájött, hogy miféle jelentősége van ennek.
       - Lehetséges, hogy őt látta volna? De hát..
       - Már tizennyolc éve nem láttuk, és nem hallottuk őt. - fejezte mondatát Fafnír - Vajon véletlen lenne? - Clarara nézve, mondta ki azt a kérdést, mely mindkettőjük fejében megfogalmazódott.