~Derek Hale a mindenem~

21.

A M Y W H I T E

Nem tudom mennyi idő telhetett el. Egy sötét szobában ébredtem, egy székhez kötözve. Annyi halvány fény volt, hogy láthassam, rajtam kívül senki nincs a szobában, viszont nem volt időm jobban körülnézni. Az ajtó egy hangos kattanással kinyílt.

-Te meg mégis mit képzelsz magadról?-rontott rám rögtön a személy.
-Derek, én..-kezdtem el magyarázkodni, de félbeszakított.
-Hogy bízhatnánk meg benned, ha nem tudsz uralkodni magadon?-tett fel egy újabb kérdést, de nem hagyta hogy válaszoljak.-Mért csináltad ezt?
-Annyira sajnálom. Nem tudom mi ütött belém.-sütöttem le szemem.
-Tetszik, hogy ilyen vad vagy.-mosolygott elismerően.-Tudom most jobban le kéne szídjalak, de nem megy. Kevés olyan bátor lány van mint te, és ez nagyon tetszik nekem.
-Hogy mi?-kerekedtek ki szemeim.
-Nem szólok senkinek a történtekről.-lépett közelebb és karmaival elvágta a kötelet, szabaddá tett.- De ez volt az utolsó esélyed. Most menj.

Nem haboztam, futásnak eredtem, egészen a lakásig, ahol ideiglenesen lakom. Pár perc gondolkodás után rájöttem, hogy Dereknek ezt meg kéne köszönnöm. Minden szakás képességemet elővettem, és egy inycsiklandó vacsorát készítettem. Mikor kész lettem, a kétszemélyes asztalon tálaltam, és a hangulat kedvéért még pár gyertyát is gyújtottam. Már mindent felkutattam, amikor egy kis, poros magnót találtam, benne egy lemezzel. Elindítottam, de nem az fogadott amire vártam. Valami nyálas, romantikus szám indult el, nagyon nem az én stílusom, de nem volt más.

Derek percekkel később lépett be a vasajtón. Talán az illatot érezte, vagy már észre is vette a gyertya gyér fényét, rögtön az asztalhoz sétált.
-Meglepetés.-suttogtam fülébe mikor megállt mellettem.-Ne kérdezz semmit, csak ülj le és egyél.

Óráknak tűnt, talán annyi is volt, mire megettünk mindent. Én meséltem neki a gyerekkoromról, ő mesélt arról, hogy milyen furcsa dolgok történtek már itt. Rengeteget beszégettünk, mindent elmeséltünk magunkról, családjainkról, barátainkról. Minden témát kiveséztünk, olyanokat is elmondtunk egymásnak, amiről az ég világon senki nem tud. Talán a kelleténél is jobban megkedveltem.

Már lefekvéshez készültem, amikor halk kopogást hallottam meg az ajtómon.
-Gyere.-válaszoltam mosolyogva.
-Oh, ugye nem keltettelek fel?-nézett sajnállozva a fiú, mire nemlegesen megráztam a fejem.-Arra gondoltam, aludhatnánk ma együtt. Persze ha nem szeretnéd, nem muszáj, csak...
-Derek, szívesen alszom veled.-álltam fel, hogy megölelhessem. Kis habozás után visszaölelt, majd húzni kezdett maga után.
-Öhm. Kivételesen beágyaztam, és nagyjából kitakarítottam.-vakarta meg kínjában tarkóját.
-Köszönöm.-feküdtem be a hatalmas takaró alá. Derek is elterült, viszont tartotta a tisztes távolságot. Gondoltam ezen változtatok, így picit közelebb kúsztam hozzá, fejemet pedig a vállára fektettem. Ebben a pózban hamarabb elaludtam mint gondoltam volna.