Camilla Potter, a másik túlélő 1-4. ᵈᵐ

10.fejezet - Kibékülés... vagy mégsem?

Harrynek meggyőződése volt, hogy a seprűnek semmi baja. Ron is dühös volt ránk. Szétszedni egy vadonatúj Tűzvillámot - ez az ő szemében felért egy emberiségellenes bűntettel.
Mi viszont egy cseppnyi megbánást sem mutattunk, sőt inkább kerülni kezdtük a klubhelyiséget.
A szünet utolsó napjának estéjén Wood odalépett Harryhez.
- Jól telt a karácsony? - kérdezte, majd válaszra sem várva leült, és fojtott hangon folytatta - A szünetben volt időm végiggondolni a dolgokat, Harry. Aggasztó, ami a múltkori meccsen történt. Ha a dementorok legközelebb is megjelennek... Úgy értem, nem engedhetjük meg magunknak, hogy... szóval...
Wood zavartan elhallgatott.
- Mindent elkövetek, hogy ez még egyszer ne forduljon elő - sietett a válasszal Harry - Lupin professzor megígérte, hogy megtanít védekezni a dementorokkal szemben. Ha igaz, már a héten elkezdjük a gyakorlást. Azt mondta, karácsony után ráér.
Wood arca felderült.
- Akkor jó. Nem szívesen mondanék le rólad, Harry. Jut eszembe, rendeltél magadnak új seprűt?
- Nem - felelte Harry.
- Micsoda? Akkor sürgősen intézkedj. A Hollóhát elleni meccsen nem repülhetsz azon az ócska Meteoron!
- Kapott egy Tűzvillámot karácsonyra - szólt közbe Ron.
- Egy Tűzvillámot? Ne! Komolyan? Egy... egy igazi Tűzvillámot?
- Ne éld bele magad, Oliver - legyintett csüggedten Harry - Már nincs meg. Elkobozták.
Azzal beszámolt a seprű sorsáról.
- Átkokat keresnek? De hát ki átkozta volna meg?
- Sirius Black - felelte fásultan Harry - Állítólag el akar tenni láb alól. McGalagony gyanítja, hogy ő küldte nekem a seprűt.
Woodot látszólag sokkal jobban izgatta a seprű sorsa, mint az a tény, hogy egy hírhedt gyilkos a fogójátékosa életére tör.
- De hát Black nem vásárolhatott neked egy Tűzvillámot! - tárta szét a karját - Hiszen bujkálnia kell! A fél ország őt keresi! Nem sétálhat be csak úgy a Kviddics a javából boltba seprűt venni!
- Tudom - felelte vállvonogatva Harry - McGalagony mégis ragaszkodik hozzá, hogy szétszedjék...
Wood elsápadt.
- Majd én beszélek vele - ígérte - Rám hallgatni fog... Egy Tűzvillám... egy igazi Tűzvillám a mi csapatunkban... McGalagony is azt akarja, hogy megnyerjük a bajnokságot... Én majd észhez térítem... Egy Tűzvillám...
Másnap elkezdődött a tanítás. Eleinte egyikünknek nem fűlött hozzá a foga, hogy a fagyos januári reggelen két órát a szabadég alatt töltsön, de aztán kiderült, hogy Hagrid tűzgyíkokkal zsúfolt tábortüzet készített elő a számunkra. Az óra szokatlanul kellemesen telt: nem volt más dolgunk, mint rőzsét gyűjteni a tűz táplálására, és figyelni, hogyan mászkálnak a tűzimádó gyíkok fel és alá az izzó ágakon.

- Még mindig nincs valami jó színben - jegyezte meg Ron, mikor a folyosón baktattunk - Szerinted mi baja van?
Mio gúnyosan ciccentett a hátuk mögött, miközben azon fáradozott, hogy becsukja könyvekkel degeszre tömött táskáját.
- Te meg mit ciccegsz itt nekünk? - mérgelődött Ron.
- Semmit - felelte lekezelően a lány, és a hátára vetette táskáját.
- De igen, ciccegtél! - erősködött Ron - Megkérdeztem, mi baja lehet Lupinnak, erre te...
- De hiszen egyértelmű - felelte Hermione tudálékos arccal.
- Ha nem akarod megmondani, tartsd meg magadnak - mordult rá Ron.
- Meg is tartom - biccentett Hermione, azzal gőgösen elvonult.

A hétvégén lejátszották a Hollóhát-Mardekár meccset. A Mardekár csekély pontkülönbséggel bár, de győzött. Wood úgy vélte, hogy ezzel javultak a Griffendél esélyei, és heti ötre növelte a csapatedzések számát.
- Rossz hírem van, Harry. Most jövök McGalagonytól. Beszéltem vele a Tűzvillámról, és hát... eléggé kiakadt. Azt vágta a fejemhez, hogy nekem fontosabb a kviddicskupa, mint a te életed. Pedig csak annyit mondtam, hogy ha már elkaptad a cikeszt, akkor felőlem akár le is dobhat téged a seprű.
Wood döbbenten csóválta a fejét.
- Ha hallottad volna, hogyan ordított velem... mintha valami szörnyűséget mondtam volna. Aztán megkérdeztem, hogy meddig akarja még magánál tartani a Tűzvillámot... - Wood megrovó képet vágott, és utánozta McGalagony szigorú hangját - "Ameddig szükséges, Wood"... Szerintem jobb lesz, ha beszerzel egy másik seprűt, Harry. A seprűk világa hátuljában van egy megrendelőlap... Vehetnél egy Nimbusz Kétezeregyest. Malfoynak is olyan van.
- Ami Malfoynak tetszik, abból én nem kérek - jelentette ki sötéten Harry.

A fogcsikorgató hideg február elején sem enyhült. A Hollóhát elleni mérkőzés napja vészesen közeledett, de Harry még mindig nem rendelt új seprűt magának. Az átváltoztatástan-órák után menetrendszerűen odament McGalagony professzorhoz, és megkérdezte tőle, hogy visszakaphatja-e már a Tűzvillámot. Ron ilyenkor mindig ott toporgott mögötte, Mio és én viszont kisiettünk a teremből.
Ezen a délutánon az összes griffendéles Harry körül tolongott, aki a jelek szerint visszakapta a seprűjét.
- Hol szerezted, Harry?
- Repülhetek vele egy kört?
- Kipróbáltad már, Harry?
- A hollóhátasoknak esélyük sem lesz a Jólsep-R 7-eseikkel!
- Megengeded, hogy megfogjam, Harry?
Tíz perccel később, miután mindenki kigyönyörködte magát a Tűzvillámban, a tömeg szétszéledt, Harry és Ron odajöttek hozzánk. Mi egy-egy könyv fölé hajoltunk, gondosan kerülve a két fiú pillantását. Csak akkor néztünk fel rájuk, mikor azok odaléptek az asztalhoz.
Harry büszkén felemelte a Tűzvillámot.
- Visszakaptam - szólt széles vigyorral.
- Látod, Hermione? - tárta szét a karját Ron - Nem volt semmi baja!
- De lehetett volna! - replikázott a lány.
- Harry most legalább nyugodt lélekkel használhatja - húztam ki magam.
- Ez igaz - hagyta ránk Harry - De most jobb lesz, ha felviszem...
- Majd én! - ajánlkozott lelkesen Ron - Úgyis be kell adnom Makesznak a délcegítőt.
Azzal átvette Harrytől a Tűzvillámot, és olyan óvatosan, mintha üvegből volna, elindult vele a fiúk lépcsője felé.
- Leülhetek? - fordult felénk Harry.
- Persze - feleltük, és lepakoltuk a jegyzeteinket az egyik székről.
- Hogy bírsz egyszerre ennyi mindent csinálni? - kérdezte Harry.
- Hát... csak szorgalom kérdése - felelte Hermione.
- Miért nem adsz le egy-két tantárgyat? - csóválta a fejét Harry.
Hermione épp a rúnaszótárat próbálta kibányászni egy könyvrakás alól, de a kérdés hallatán megbotránkozva felkapta a fejét.
- Még csak az kellene! - méltatlankodott.
- A számmisztika borzalmas lehet - fintorgott Harry, kezébe véve egy igen bonyolultnak tűnő táblázatot.
- Dehogyis, csodálatos tudomány! - bizonygatta nagy komolyan Hermione - A kedvenc tantárgyam! Egyszerűen...
Hogy pontosan mitől olyan csodálatos a számmisztika, az sajnos már nem derült ki, mert ebben a pillanatban artikulátlan bömbölés ütötte meg a fülünket. A hang valahonnan a fiúk hálótermei felől zúdult lefelé. A klubhelyiségben egyszerre néma csönd lett, mindenki várakozva meredt a lépcsőre.
Közeledő, sebes léptek zaja hallatszott... azután megjelent Ron, kezében egy használt lepedővel. Odacsörtetett hozzánk, és hadonászni kezdett a gyűrött vászonnal az arcunk előtt.
- TESSÉK! - üvöltötte tajtékzó dühvel - NÉZD MEG!
- Mi törté...
- MAKESZ! NÉZD MEG! MAKESZ!
Hermione döbbent-értetlen arccal hátrahúzódott a székében.
Az lepedőt egy piros folt szennyezte be. Egy folt, ami nem lehetett más, csak...
- VÉR! - ordított bele a dermedt csöndbe Ron - MAKESZ ELTŰNT! ÉS TUDOD, MIT TALÁLTAM A PADLÓN?
- Nem - motyogta megszeppenve Hermione.
Ron rádobott valamit a lány rúnafordítására. A szögletes szimbólumokkal telerajzolt pergamenlapon egy kis csomó hosszú, vörös macskaszőr hevert.

Aznap este a szokásos időben gyakoroltam Jackobbal a kviddicspályán, mikor váratlanul megszólalt:
- Mennyi ideje is vagyunk együtt?
- Miért olyan fontos ez? - kérdeztem vissza - Egyébként, olyan... két és fél hónapja. Miért?
- Tudod... egyik nap odajött hozzám a bátyád - kezdte idegesen.
- Na ez jól kezdődik... - forgattam meg a szemem - Mit mondott?

Másnap idegesen csörtettem le reggelizni. Nem kívántam a társaságot, ezért Harrytől a lehető legmesszebb ültem le. Ezt a bátyámék észre is vették, és odajöttek hozzám.
- Mi történt? - érdekledődött Harry.
- Mintha magadtól nem tudnád - morogtam.
- Ha nem akarod elmondani... - kezdte Harry, de közbevágtam.
- Neked, mindenbe bele kell szólnod?! Ne szólj bele a magánéletembe!
- Mi? Mi rosszat tettem?
- Mintha nem tudnád! Tegnap szétmentünk Jackobbal!
- Hogy-hogy? - értetlenkedett Ron. - Miért?
- Kérdezd, őt! - mutattam Harryre. Mind a két fiú ugyanolyan értetlen fejet vágott - Beleszóltál a kapcsolatomba!
- Nem igaz! - vágott vissza Harry - Csak beszélgettem Sparksszal.
- Csak beszélgettél, mi? Akkor gondolom, csak úgy "véletlenűl" kicsúszott a szádon, amit Dracoról mondtál!
- Miért, mit mondott róla? - kérdezte Ron.
- Azt, hogy túl sok időt töltesz vele - előzött meg Harry a válaszadásban - Nem az én hibám, ha Jackob félreértette. Csak elmondtam neki az észrevételeimet - mentegetőzött.
- Nem értette félre! Szándékosan mondtad neki! Olyan... gyerekes vagy! Többé ne merészelj beleszólni a kapcsolataimba!
Azzal, választ sem várva, kirohantam a nagyteremből, és a biztonság kedvéért, még láthatatlanná is váltam, miközben elsiettem az órára.