Camilla Potter, a másik túlélő 1-4. ᵈᵐ

9.fejezet - Egy Tűzvillám, de kitől?

Amíg mi a kutatómunkával voltunk elfoglalva, a kastély többi részében megkezdődtek a karácsonyi előkészületek. Mindenütt helyükre kerültek a szokásos díszek - jóllehet alig néhány diák maradt az iskolában, hogy gyönyörködjön bennük. Hosszú magyal- és fagyöngyfüzérek tűntek fel a folyosók falán, a lovagi páncélokban hangulatos fény gyúlt, a nagyteremben pedig felállították a szokásos tizenkét, arany csillagokkal díszített karácsonyfát. Szentestére aztán az egész épületet olyan ínycsiklandó illat töltötte be, hogy még Makesz is kidugta a fejét Ron zsebéből, s reménykedve beleszimatolt a levegőbe.

Karácsony reggelén arra ébredtem, hogy Mio párnákkal dobált.
- Ébresztő! Karácsony van, ajándékbontás!
Hermione már javában szaggatta a csomagolópapírt saját ajándékairól.

Mikor az összes ajándékot kibontottuk, Hermione javaslatára átmentünk a fiúkhoz. Azok éppen egy csomag felé görnyedve társalogtak.
- Nehogy behozd ide! - rémüldözött Ron, kapkodva kiásta Makeszt az ágya mélyéből, és beletömködte pizsamája zsebébe.
Hermione azonban nem figyelt rá, letette Csámpást Seamus üres ágyára, és megbabonázva meredt a Tűzvillámra.
- Nahát! - kiáltottam fel. - Ezt meg ki küldte neked?
- Fogalmam sincs - felelte Harry. - Nem volt levél a csomagban.
A két fiú látható csodálkozására, a hír hallatán mind a ketten elkomorodtunk.
- Nektek meg mi bajotok? - kérdezte megütközve Ron.
- Nem is tudom - csóválta a fejét Hermione - Ez azért elég furcsa. Végül is ez egy elég jó seprű, nem?
Ron méltatlankodva felnyögött.
- Ez a világ legjobb seprűje, Hermione.
- Akkor biztos nagyon drága volt...
- Szerintem többe került, mint a mardekárosok összes seprűje együttvéve - bólogatott lelkesen Ron.
- Ki lehet az, aki egy ilyen drága dolgot küld Harrynek - folytattam az okfejtést - és még csak el se árulja a nevét?
- Kit érdekel? - legyintett türelmetlenül Ron - Harry, megengeded majd, hogy kipróbáljam?
- Szerintem egyelőre senki ne repüljön ezzel a seprűvel - szólt szigorúan Hermione.
Harry és Ron megütközve néztek ránk.
- Akkor mit csináljon vele Harry? - fintorgott Ron - Söpörje fel a folyosót?
Mielőtt azonban Hermione válaszolhatott volna, Csámpás elrugaszkodott Seamus ágyáról, és Ron mellkasának ugrott.
- VIDD - KI - INNEN - A MACSKÁDAT! - bömbölte Ron.
Abban a szempillantásban, hogy a macska karmai elérték a pizsamát, Makesz kiugrott a zsebből, és gazdája vállára iramodott. Ron elkapta a patkány farkát, és Csámpás felé rúgott, de elvétette – helyette Harry utazóládáját találta el. Ennek az lett a következménye, hogy a láda felborult, Ron pedig fél lábon ugrált, és üvöltött a fájdalomtól.
Csámpás egyszerre megdermedt, és felborzolta a szőrét. A szobát éles hang töltötte be, a zsebgyanuszkóp kiesett egy régi zokniból, és villogva-sípolva pörgött a padlón.
- Erről teljesen megfeledkeztem! - Harry lehajolt, és felemelte a gyanuszkópot - Ezt a zoknit csak végszükség esetén veszem fel...
A gyanuszkóp tovább pörgött a tenyerén. Csámpás fújtatva-sziszegve meredt rá.
- Tüntesd már el innen ezt a vadállatot! - zihálta Ron, s leroskadt Harry ágya szélére, hogy megdörzsölje fájós lábujjait - Te meg hallgattasd el azt az izét! - tette hozzá Harrynek címezve.
Hermione felkapta macskáját, és sértődötten kivonult vele. Csámpás még az ajtóból is gonoszul meresztgette Ronra sárga szemét.
Harry visszadugta a gyanuszkópot a zokniba, azt pedig a ládába. Ezután már csak Ron fájdalmas és dühös motyogása törte meg a csendet. Makesz ott gubbasztott gazdája tenyerén. Harry rég nem látta a patkányt, hisz az az utóbbi időben mindig Ron zsebében rejtőzött, s most döbbenten állapította meg, hogy a hajdan oly jól táplált Makesz csontsoványra fogyott, s helyenként mintha a szőre is kihullott volna.
- Elég rossz bőrben van - jegyezte meg Harry.
- A stressz miatt! - siránkozott Ron - Nem lenne semmi baja, ha az az ostoba szőrgolyó békén hagyná!

Nem mondhatni, hogy karácsonyi hangulatban telt volna a délelőtt a Griffendél klubhelyiségében. Hermione végül bezárta Csámpást a hálószobájába, de halálosan megsértődött Ronra, amiért az meg akarta rúgni a macskát, Ron pedig még mindig füstölgött magában Csámpás legújabb akciója miatt. Mi egy idő után feladtuk a próbálkozást, hogy összebékítsük őket, Harry helyette levitte a Tűzvillámot a klubhelyiségbe, és minden figyelmét a seprű tanulmányozásának szentelte. Hermionét azonban mintha ez is bosszantotta volna. Nem tett megjegyzést a dologra, de ugyanolyan sötét pillantásokkal méregette a Tűzvillámot, mint Ront... mintha a seprű is nekitámadt volna a macskájának.
Ilyen hangulatban telt a délelőtt. Mikor végre eljött az ebéd ideje, mogorván leballagtunk a nagyterembe. A hosszú asztalok ezen a napon ismét a fal mellé kerültek, s csak egyetlen, tizenkét személyre terített asztal állt középen. Dumbledore, McGalagony, Piton, Bimba és Flitwick professzorok már elfoglalták a helyüket, csakúgy mint Frics, a gondnok, aki szokásos barna köpenyét ez alkalomból egy régi, penészfoltos frakkra cserélte. Rajtunk kívül még három diák volt jelen: két megszeppent elsős és egy mogorva, ötödéves mardekáros.
- Boldog karácsonyt! - szólt Dumbledore, mikor az asztalhoz léptünk - Mivel ilyen kevesen vagyunk, felesleges a nagy asztalokat használni. Üljetek le közénk!
Helyet foglaltunk magunknak az asztal végén.
- Pukkantsunk! - indítványozta lelkesen Dumbledore, és Piton felé nyújtotta egy ezüst színű pukkantós bonbon végét. Piton kelletlenül meghúzta. A pukkantó puskalövésszerű durranással kinyílt, s egy kitömött keselyűvel díszített hosszú, hegyes varázslósüveg került elő belőle.
Harry és Ron lopva egymásra vigyorogtak. Piton dühösen elhúzta a száját, és Dumbledore elé lökte a süveget. Az igazgató habozás nélkül felcserélte rá saját fejfedőjét, majd sugárzó arccal körülnézett.
- Jó étvágyat!

A lakoma még két órán át tartott, s ez idő alatt Trelawney is professzor többé-kevésbé normálisan viselkedett. Mikor azonban Harry és Ron degeszre tömött pocakkal, pukkantós süveggel a fejükön felálltak az asztaltól, a jósnő rémülten felsikoltott.
- Szerencsétlenek! Melyikőtök emelkedett fel előbb a székből?
- Nem t'om - felelte Ron, és aggódó pillantást vetett Harryre.
- Nem hinném, hogy számítana - jegyezte meg McGalagony - hacsak nem ólálkodik egy baltás gyilkos a bejárati csarnokban.
Ezen még Ron is elnevette magát. Trelawney sértődött hallgatásba burkolózott.
- Te nem jössz? - fordult Hermionéhoz Harry.
- Nem - motyogta a lány - Még beszélnem kell McGalagony professzorral.
A két fiú ráérősen elballagott.
- Most arra gondolsz, amire gondolom, hogy gondolsz? - fordultam a barátnőm felé.
- Szerinted, mire gondolok? - kérdezte idegesen.
- Arra, hogy - itt suttogóra fogtam - Black küldte Harrynek a seprűt.
- Így van - bólogatott Hermione - Szerinted is lehetséges, ugye?
- Persze, de... mit akarsz csinálni? Szólni McGalagonynak?
- Eltaláltad. A fiúk biztosan meg fogják érteni, ha...
- Nem, Mio - vágtam közbe - Egy fiú mellett nőttem fel. Tudom, hogy nem fogják megérteni. Csak a rossz szándékot fogják látni benne.
- Nem érdekel! Én csak féltem Harryt.
- Én is féltem őt Mio, hiszen a bátyám. Éppen ezért támogatom az ötleted - jelentettem ki eltökélten.
Megvártuk, amíg McGalagony is befejezi az evést és ezt követően beszámoltunk neki a fejleményekről.

Ron és Harry kezükben a Tűzvillámmal McGalagonyra meredtek. Hermione megkerülte őket, leült, és beledugta az orrát a legelső könyvbe, ami a kezébe akadt. Követtem a példáját és lehuppantam mellé.
McGalagony érdeklődve nézte a seprűt.
- Szóval ez volna az - szólt csevegő hangon, és közelebb lépett a kandallóhoz - Granger és Potter kisasszony épp az imént tájékoztattak róla, hogy kapott egy új seprűt, Potter.
Harry és Ron Hermionéra néztek, aztán rám. A lánynak csak a homloka látszott ki a könyv mögül (amit fejjel lefelé tartott), és az is elvörösödött, de én álltam a tekintetüket.
- Szabad? - kérdezte McGalagony. Választ sem várva kivette a fiúk kezéből a Tűzvillámot, és figyelmesen végignézett rajta, a nyelétől a vesszőnyaláb végéig - Hmm. És nem volt mellette levél? Egy üdvözlőkártya se? Semmiféle üzenet?
- Nem - felelte Harry.
- Értem... - bólogatott McGalagony - Nos, attól tartok, magamhoz kell vennem a seprűt, Potter.
Harry felpattant a székről.
- Mi-micsoda? Miért?
- Ellenőriznünk kell, hogy nincs-e rajta átok - felelte McGalagony - Bár ez nem az én szakterületem, felteszem, hogy Madam Hooch és Flitwick professzor szétszedik, és tüzetesen megvizsgálják minden alkotórészét...
- Szétszedik? - hüledezett Ron. Úgy nézett McGalagonyra, mintha a tanárnő közveszélyes őrült lenne.
- Néhány hét alatt végeznek vele - folytatta McGalagony - Amint biztosak lehetünk benne, hogy rontásmentes, nyomban visszakapja, Potter.
- Ennek a seprűnek semmi baja! - bizonygatta Harry felindultságtól remegő hangon - Higgye el, tanárnő...
- Arról csak úgy győződhetne meg, ha kipróbálná - rázta a fejét McGalagony - Márpedig nem repülhet vele, amíg meg nem bizonyosodunk róla, hogy nem manipulálták. Azonnal tájékoztatom, amint megtudunk valamit.
Azzal a professzor sarkon fordult, és az elkobzott seprűt a hóna alá csapva kimászott a portrélyukon. Harry csak állt, kezében a magasfényű nyélápoló pasztával, és megkövülten bámult utána. Ron viszont nyomban ránk támadt.
- Mért kellett nektek rögtön McGalagonyhoz rohanni, mi!?
Hermione az asztalra dobta a könyvet. Arca még mindig égett, de felállt és elszántan farkasszemet nézett Ronnal.
- Mert úgy gondoljuk... és McGalagony professzor is egyetért velünk... hogy a seprűt valószínűleg Sirius Black küldte!
Azzal felrohant a szobánkba.
- Ez hülyeség - mérgelődött Harry.
- Egyáltalán nem az - vágtam rá.
- Persze, állj Hermione mellé - morogta Ron.
- Igenis mellé állok! - csattantam fel. - Ha tudnánk, hogy kitől kapta Harry a seprűt, nem szóltunk volna semmit! De, így... Ti is tudhatnátok, hogy jogunk van aggódni!