Camilla Potter, a másik túlélő 1-4. ᵈᵐ

14.fejezet - Próbák

- Minden rendben! - kiáltott Harry. - Ugorhattok, puhára estünk!
Ron nyomban követte, és nemsokára kitárt karokkal lehuppant mellé.
- Mi ez az izé? - kérdezte, miután felült.
- Nem tudom, valami növény. Biztos azért van itt, hogy rá lehessen ugrani. Jöhetsz, Hermione!
A távoli furulyaszó elhallgatott. A kutya szinte azonnal ugatni kezdett, de Hermione addigra már a mélybe vetette magát, és néhány másodperc múlva ő is ott hevert mellettünk.
- Kilométerekkel az iskola alatt lehetünk - jegyezte meg.
- Még szerencse, hogy itt van ez a fura növény - szólt Ron.
- Szerencse!? - sikoltott fel Hermione. - Nézzetek magatokra!
A lány felpattant, és a dohos fal felé evickélt. Csak nagy nehezen jutott előre, mert amint földet ért, a növény nyomban körülfonta kígyószerű indáival a bokáját. A mi lábunkat, anélkül, hogy észrevettük volna, már combig benőtték a vendégmarasztaló indák.
Hermionénak sikerült kiszabadítania magát, s a fal mellől figyelte kétségbeesett küzdelmünket a növénnyel. Kilátástalan harc volt: minél inkább kapálóztunk, az indák annál szorosabban bilincselődtek ránk.
- Maradjatok nyugton! - kiáltott Hermione - Tudom, hogy mi ez. Ördöghurok!
- Örülök, hogy már a nevét is tudjuk - nyögött fel Ron, és hátradőlt, hogy kihúzza nyakát a fojtogató indák közül - kösz a felvilágosítást!
- Fogd be a szád! - csattant fel Hermione - Azon gondolkozom, hogy mivel lehet kiirtani!
- Gyorsan gondolkozz, mert már alig kapok levegőt - hörögte Harry a mellkasát körülfonó indák szorításában.
- Ördöghurok, ördöghurok... Mit is mondott róla Bimba professzor? A sötét, nedves helyeket kedveli...
- Akkor gyújts tüzet! - kiáltotta Harry.
- Jó... persze... de honnan vegyek hozzá fát? - tördelte a kezét Hermione.
- TELJESEN ELMENT AZ ESZED!? - üvöltötte Ron - BOSZORKÁNY VAGY, TE SZERENCSÉTLEN!
- Tényleg! - sikkantott Hermione azzal pálcájával kis lángot varázsolt, mire az indák visszahúzódtak, de el nem engedtek minket. Mivel úgy tűnt Hermiónétől ennyi telt, kiszabadítottam a karomat és azzal gyújtottam tüzet. Igen, ez is a különleges képességeim része.
A növény láthatóan menekült a fény és forróság elől: kígyózva letekeredett foglyairól, és a fiúk kiszabadultak.
- Még szerencse, hogy odafigyeltetek gyom- és gyógynövénytanórán - zihálta Harry, és letörölte homlokáról a verejtéket.
- És hogy Harry helyetted is gondolkodott - sopánkodott Ron - "Honnan vegyek fát?" Te jó ég, Hermione...
- Arra megyünk - szólt Harry.
- Ti is halljátok? - suttogta Ron.
Harry fülelt, ahogy mindannyian. Halk suhogást és fémes csörrenéseket hallottunk.
- Talán egy kísértet?
- Nem tudom... nekem inkább szárnynak tűnik.
- Fényt látok... és mozog is valami.
A járat végéhez érve fényesen kivilágított terem bejáratánál találtuk magunkat. A boltíves mennyezetű helyiség telis-tele volt apró, gyémántfényű madarakkal, melyek sűrű rajokban röpködtek a magas falak között. A terem túlsó végében súlyos faajtót pillantottak meg.
- Mit gondoltok, ránk támadnak, ha bemegyünk? - kérdezte Ron.
- Valószínűleg - bólintott Harry - Nem tűnnek ugyan vérengzőnek, de ha egyesült erővel ránk vetik magukat... Nincs más ötletem... átszaladunk.
Sértetlenül értük el az ajtót. Harry gyorsan lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt. Már együtt feszegettük az ajtót, de az meg se mozdult. Még az Alohomora bűbáj sem nyitotta ki.
- Most mi lesz? - kérdezte Ron.
- Ezek a madarak... biztos, hogy nem csak dísznek vannak itt - töprengett hangosan Hermione.
- Ezek nem madarak! - kiáltott fel hirtelen Harry - Hanem kulcsok! Szárnyas kulcsok - látjátok? Ez azt jelenti, hogy... Ez az! Ott vannak a seprűk! El kell kapnunk az ajtó kulcsát!
- De hiszen több száz van belőlük! - állapítottam meg.
Ron megvizsgálta a zárat.
- Egy nagy, ódivatú kulcsot keresünk. Valószínűleg ezüstből van, mint a kilincs.

- Ott van! Az a nagy, ott... nem, ott, az a kékszárnyú... amelyik olyan gyűrött!
Ron sebesen elröppent abba az irányba, amerre Harry mutatott - majd nagyot koppant a mennyezeten, és kis híján leesett a seprűről.
- Be kell kerítenünk! - kiáltotta Harry, s közben egy pillanatra sem vette le a szemét a szárnyaszegett kulcsról - Ron, te felülről közelíted meg! Hermione, alulról álld el az útját én pedig megpróbálom elkapni! Cami, te meg tedd bele a zárba! Indulás!
Ron lebukott, Hermione pedig kilőtt a magasba. A kulcs mindkettőjüket kikerülte, és a fal felé repült. Harry üldözőbe vette, majd előrehajolt, és tenyerével a hideg kőhöz szorította a virgonc fémdarabot.
Bedugtam a zárba, és elfordítottam - működött. Abban a minutumban, hogy kattant a zár, a kulcs ismét szárnyra kapott immár igencsak megviselt állapotban.
- Készen álltok? - kérdezte Harry, és megfogta a kilincset. Bólintottunk, mire Harry kitárta az ajtót.
A következő teremben vaksötét volt. Mikor azonban beléptünk, egy csapásra kigyúltak a fények, és bámulatra méltó látvány tárult a szemünk elé.
Egy hatalmas sakktábla szélén álltunk, a sötét figurák háta mögött. A fekete kőből faragott bábuk egytől egyig magasabbak voltak, mint ők. Szemben velük, a terem túlsó oldalán sorakoztak a világos figurák.
- Itt mi lehet a feladat? - suttogta Harry.
- Egyértelmű - felelte Ron - Sakkcsatában kell eljutnunk a túloldalra.
- De hogyan? - kérdezte nyugtalanul Hermione.
- Szerintem nekünk is sakkfigurákká kell válnunk.
- Jól mondod Cami. A sakkban mindig a világos kezd - magyarázta Ron a tábla túlsó oldalát fürkészve - Igen... nézzétek...
Az egyik világos gyalog két kockát előrelépett. Ron sorban hadba küldte a fekete figurákat, s azok némán teljesítették utasításait.
- Harry, menj négy kockát átlósan jobbra.
Akkor döbbentünk meg először igazán, amikor leverték a másik huszárunkat. A világos vezér egyetlen csapással leterítette a lovast, majd levonszolta a tábláról. A leütött figura arcra borulva, mozdulatlanul hevert a földön.
- Nem volt más választásom - csóválta a fejét Ron - De így Hermione leveheti azt a futót. Menj, Hermione!
Valahányszor védtelenül hagytunk egy-egy figurát, a világos bábuk könyörtelenül leütötték. A megbénult feketék egyre növekvő halomban hevertek a fal mentén. Kétszer is előfordult, hogy Ronnak csak az utolsó pillanatban sikerült megmentenie valamelyikünket. Ő maga lóugrásban száguldozott keresztül-kasul a táblán, és szorgalmasan irtotta a világos bábukat.
- Közel vagyunk a célhoz - szólalt meg végül - Lássuk csak... Hadd gondolkozzam...
A világos vezér feléje fordította üres arcát.
- Hát igen - szólt csendesen Ron - Nincs más megoldás... Fel kell áldoznom magam.
- NE! - kiáltottuk kórusban.
- A sakkban nincs kegyelem! - csattant fel Ron - Valamit valamiért! Odalépek, és ő levesz engem... de te, Harry, akkor mattot adhatsz a királynak!
- De hát...
- Meg akarod állítani Pitont, vagy sem?
- Ron...
- Ha nem sietsz, megszerzi a követ!
Mit volt mit tenni, bele kellett egyeznünk.
- Készen álltok? - kérdezte Ron - Indulok. Ha győztetek, azonnal menjetek tovább!
Harry remegve elindult, és három kockát lépett átlósan balra.
A világos király nyomban levette koronáját, és Harry lába elé dobta. A csatát megnyerték. A világos figurák meghajoltak és félrevonultak, utat nyitva nekik az ajtó felé. Egy utolsó aggódó pillantást vetettünk Ronra, azután kirohantunk az ajtón, ahol újabb folyosó várta őket.
Hermione remegett az aggodalomtól.
- Mi van, ha szegény Ront...
- Biztos, hogy nem - mondtam elcsukló hangon.
- Magához fog térni - vágott a szavába Harry.
- Mit gondolsz, mi lesz a következő akadály?
- Túl vagyunk Bimba csapdáján, az volt az ördöghurok. A bűvös kulcsokat bizonyára Flitwick készítette. McGalagony átváltoztatta a sakkfigurákat élő szobrokká vagyis már csak Mógus és Piton varázsa van hátra.
Újabb ajtó elé érkeztünk.
- Mehet? - suttogta Harry.
- Mehet.
- Menjünk - bólintottam
Harry kitárta az ajtót.
A helyiségben nem volt más, csak egy asztal, és rajta hét, különböző alakú kis palack, szépen sorba állítva.
- Ez Piton varázslata. Vajon itt mi a dolgunk?
Besiettünk a helyiségbe, de nyomban hátrafordultunk. A küszöbből bíborszín tűz csapott ki, lángfüggönnyel zárva el a visszautat. Ugyanabban a pillanatban fekete tűz lobbant a következő terembe vezető ajtó előtt is. Csapdába kerültünk.
- Nézd!
Hermione egy papírtekercset fedezett fel az üvegek mellett. Kezébe vette, és olvasni kezdtük.
- Csodás! - lelkendezett Hermione - Ez nem mágia, hanem logika. Egy egyszerű rejtvény! Sok híres varázsló gyenge matekból, és a logikai feladványokhoz hozzá se tudnak szagolni. Ők aztán itt álldogálnának ítéletnapig!
- Mi is itt fogunk, nem?
- Dehogyis fogunk - méltatlankodott Hermione - Itt van a papíron minden információ, amire szükségünk van. Hét üveggel van dolgunk - háromban méreg van, kettőben bor; egy átsegít a fekete tűzön, egy pedig szabaddá teszi az utat visszafelé.
- De honnan tudjuk, melyiket kell meginnunk?
- Várj egy percet.
Hermione többször egymás után elolvasta a rímbe szedett sorokat. Fel és alá járkált a palackok mentén, motyogott magában, és időnként rámutatott egy-egy üvegre. Végül összecsapta a tenyerét.
- Megvan! - kiáltott fel izgatottan - A legkisebb fiola tartalma juttat át minket a fekete tűzön túlra - ahol a követ találjuk.
- Ez csak kettőnknek elég - szólt Harry - Alig két korty van benne.
Egymásra pillantottunk.
- Melyikkel lehet átmenni a bíborszínű tűzön?
Hermione a sor jobb szélén álló, gömbölyded palackra mutatott.
- Te azt iszod meg - jelentette ki Harry - Ébreszd fel Ront, és szálljatok fel egy-egy seprűre a repülőkulcsos teremben. Úgy kijuttok a csapóajtón, és Bolyhoska sem tud elkapni titeket. Siessetek a bagolyházba, és küldjétek Hedviget Dumbledore után. Szükségünk van rá. Egy ideig talán fel tudom tartóztatni Pitont, de előbb-utóbb elbánik velem.
- De... lehet, hogy Tudodki is vele van.
- Egyszer már megúsztuk - felelte Harry, és sebhelyére mutatott - Talán ezúttal is szerencsénk lesz.
Hermione ajka megremegett. Odaugrott hozzánk, és szorosan átölelt miket.
- Hermione!
- Harry... te nagyon nagy varázsló vagy. És te is Camilla.
- A nyomodba sem érek - szabadkozott zavartan Harry, miután kibontakoztunk az ölelésből.
- Te vagy a legjobb tanuló - mosolyodtam el.
- Ugyan már! - legyintett Hermione - Könyvek és okoskodás! Ezeknél sokkal, de sokkal fontosabb a barátság és a bátorság meg... Jaj, nagyon vigyázzatok magatokra!
- Te idd ki először - szólt a fiú - Biztos, hogy jól választottál?
- Holtbiztos - bólintott Hermione, és ajkához emelte a gömbölyded üveget. Mikor kiitta, megborzongott.
- Ugye nem méreg? - kérdeztem.
- Nem... de olyan, mint a folyékony jég.
- Indulj gyorsan, nehogy elmúljon a hatása.
- Sok szerencsét... és légy óvatos...
- MENJ!
Hermione sarkon fordult, és átsétált a bíborszínű lángfüggönyön.
- Akkor egyészségedre! - mondtam a bátyámnak és ittam egy keveset a bájitalból.
- Isten neki - szólt, és egy hajtásra kiitta a fiola tartalmát.
Egyszerre ott találtam magam az utolsó teremben.
Már volt ott valaki, de nem Piton. Még csak nem is Voldemort.