Camilla Potter, a másik túlélő 1-4. ᵈᵐ

2.fejezet - Az Abszol Út

Nagyon izgultam. Egyedül üldögéltem egy Abszol úti fagyizó előtt egy nagy fagyi kehellyel és vártam. Anya hozott el ide, a Dumbledore-tól kapott instrukciók alapján. Mielőtt a fagyizóhoz mentünk volna, elmentünk a Gringottsba, a varázslók bankjába, hogy pénzt vehessünk ki. Mint kiderült, a szüleim nem semmi örökséget hagytak rám, de anya szigorúan figyelte, hogy mennyi pénzt veszek ki, így ellenállnom kellett a kísértésnek. Azután jöttünk a fagyizóhoz, ahol anya a lelkemre kötötte, hogy azonnal hívjam, ha baj van, majd elment.
Tekintetemmel egy óriást kerestem, aki elvileg bemutatja nekem a bátyámat. Már a fagyimat is benyomtam, amikor egy hatalmas kéz integetett felém a tömegből, mire én felálltam a székre és vadul integetni kezdtem.
- Itt vagyok Hagrid! Mi tartott ilyen sokáig? - kérdeztem türelmetlenül.
- Dursley-ék nem akartak belemenni a dologba, de végül meggyőztem őket. De ez most nem érdekes. Azt hiszem, van valaki, akivel szeretnél megismerkedni - mondta Hagrid, majd arrébb lépett, így szemtől-szembe álltam a testvéremmel. Barna kócos haja volt, és ugyanolyan zöld szeme, mint nekem, plusz szemüveget hordott. A villám alakú sebhely, ott virított a homlokán. Ő volt Harry Potter az én ikertestvérem.
Mivel hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak inkább csak rámosolyogtam, mire ő félénken visszamosolygott. Ekkor nálam eltört a mécses és a nyakába borulva elsírtam magam. Pár pillanat múlva Harry már szorosan ölelt vissza. Ezek után egy kissé oldottabb volt köztünk a hangulat és elkezdtünk mindenféléről beszélgetni.
- És milyenek a rokonaink. Kedvesek? - érdeklődtem, mire Harry elhúzta a száját.
- Borzalmasak - felelte. - Úgy bántak velem, mint valami élősködővel, akitől nem szabadulhattak.
- Sajnálom - próbáltam vigasztalni, és megsimogattam a karját.
- Mindegy. Ha tudom, hogy te itt vagy nekem, akkor már nem is olyan rossz - mosolygott, én pedig elérzékenyültem. Jól esett, hogy így gondol rám a rövid ismeretség ellenére.
Ezek után elmentünk pálcát venni. Mind a kettőnket ez érdekelt a legjobban.
Az üzlet szűk volt és szegényes. Az ajtó fölött hámló arany felirat hirdette:

Ollivander - Minőségi varázspálcák Alapítva: i. e. 382

A por lepte kirakatban kifakult bársonypárnán egyetlen pálca feküdt.
Mikor beléptünk, csengőszó hangzott fel valahol az üzlet  mélyén.
- Jó napot - szólt egy lágy hang. Harry és én összerezzentünk. Egy öregember állt előttünk.
- Jó napot - motyogta zavartan Harry. Félénken intettem az idős embernek.
- Hát eljöttek - vonta fel szemöldökét az öreg. - Sejtettem, hogy hamarosan  találkozunk...  Harry és Camilla Potter. A szemük az édesanyjuké. Mintha csak tegnap lett volna, hogy az anyjuk eljött ide megvenni a pálcáját. Tíz és egynegyed hüvelyk hosszú, suhogós fűzfapálca volt. Igézéshez, elbűvöléshez kiváló.
Ollivander úr közelebb  lépett  Harryhez.
- Az édesapjuk ellenben a mahagónipálcát kedvelte. Tizenegy hüvelyk hosszú, hajlékony... Kicsit nagyobb teljesítményű, kimondottan átalakításhoz való. De persze tudjuk, hogy valójában a pálca választja a varázslót, nem fordítva.
Ollivander már olyan közel állt Harryhez, hogy kis híján összeért az orruk.
- És ez az a hely, ahol...
Ollivander hosszú fehér ujjaival megtapintotta a villám alakú sebhelyet Harry homlokán.
- Sajnos azt a pálcát is én adtam el, amelyik ezt művelte - folytatta halkan. - Tizenhárom és fél hüvelyk. Tiszafa. Erős pálca, nagyon erős... és rossz kezekbe került. Ha előre tudtam volna, hogy visszaélnek vele...
Ollivander a fejét csóválta, és észrevette Hagridot.
- Rubeus! Rubeus Hagrid! Örülök, hogy újra látlak... Tölgy, tizenhat hüvelyk, eléggé hajlékony, igaz?
- Igen, uram, olyan volt.
- Jó kis pálca. De, ha jól emlékszem, kettétörték, amikor eltanácsoltak téged. Így volt?
- Öhm... igen, kettétörték - felelte kelletlenül Hagrid. - De megvannak a darabjai - tette hozzá derűsen.
- Ugye, nem használod őket? - kérdezte élesen Ollivander.
- Oh, nem, uram, dehogy - sietett a válasszal Hagrid. Az óriás beszéd közben szorosan megmarkolta rózsaszínű esernyőjét.
- Hm... - Ollivander még egy utolsó szúrós pillantást vetett Hagridra. - Hát akkor lássuk!
Ezüst vonásokkal ellátott mérőszalagot húzott elő a zsebéből.
- Melyik kezébe fogja a pálcát?
- Hát... jobbkezes vagyok - felelte habozva Harry.
- Emelje fel a jobb karját. Így ni... - Ollivander lemérte milyen messze van Harry válla az ujjától, csuklója a könyökétől, válla a földtől, térde a hónaljától, és megmérte a feje kerületét is. Eközben tovább magyarázott:
- Jegyezze meg, Potter úr, minden Ollivander varázspálca magját intenzív varázserővel bíró anyagok alkotják. Erre a célra egyszarvú szőrét, főnix farktollát és sárkány szívizomhúrját használjuk. Nincs két egyforma Ollivander pálca, ahogy két egyforma egyszarvú, sárkány vagy főnix sincs. A varázsló tökéletes munkát természetesen csak a saját pálcájával végezhet. Elég volt! - szólt a boltos, mire a mérőszalag, ernyedten a padlóra hullott - Tessék, Potter úr. Próbálja ki ezt. Bükkfa, sárkányszívhúrral. Kilenc hüvelyk. Elegáns, rugalmas darab. Fogja, és lengesse meg!
Harry átvette a pálcát, és zavartan integetni kezdett vele, de Ollivander szinte azonnal kikapta a kezéből.
- Juhar-főnixtoll kombináció. Hét hüvelyk. Igen pattogós. Próbálja ki!
Harry kipróbálta... de alighogy felemelte a pálcát, Ollivander máris elvette tőle.
- Nem, nem... Tessék, ébenfa és egyszarvúszőr, nyolc és fél hüvelyk, olyan, mint a rugó. Gyerünk, gyerünk, próbálja ki!
Harry kipróbálta, és kipróbálta a következőt meg a következőt is. A kipróbált darabok egyre növekvő kupacba halmozódtak, de Ollivandert ez nem zavarta, sőt egyre vidámabbnak tűnt.
- Nem könnyű kuncsaft, mi? De nem kell megijedni, megtaláljuk a neki valót... Nocsak... de miért is ne? Szokatlan kombináció: magyal és főnixtoll, tizenegy hüvelyk, kellemesen rugalmas.
Mikor Harry a magasba emelte kezét, és suhintott egyet, a pálca végéből vörös és arany szikraeső tört elő. Hagrid ujjongott és tapsolt, s Ollivander úr is felkiáltott:
- Oh, bravó! Remek, igazán csodás. Lám, lám... milyen különös... felettébb különös ...
Visszatette Harry pálcáját a dobozába, becsomagolta, de közben tovább motyogott:
- Különös ... roppantul különös ...
- Bocsánat de mi olyan különös ? - kérdezte Harry.
Ollivander rámeredt Harryre.
- Tudja, Potter úr, én emlékszem minden varázspálcára,amit valaha is eladtam. Minden egyes darabra. Történetesen az a főnixmadár, amelyiknek a faroktolla a maga pálcájában van, egy tollat adott ezen kívül... egyetlen egyet. Különös, hogy a sors éppen azt a pálcát szánta magának, amelyiknek a testvére...nos, megsebezte a homlokát.
Harry nyelt egyet.
- Bizony, a tizenhárom és fél hüvelykes tiszafa pálca. Furcsa dolgok ezek. Ne feledje: a pálca választja a varázslót... Azt hiszem, nagy tetteket látunk még magától, Potter úr. Elvégre Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén ugyancsak nagy tetteket vitt véghez. Borzalmas, de nagy tetteket.
Harry megborzongott. Meg is tudtam érteni.
- És most lássuk magát, Potter kisasszony!
Én is rengeteg pálcát próbáltam ki, mire meg lett az igazi: gesztenyefa, egyszarvúszőrrel, kilenc hüvelykes.
- Tudnia kell, Ms. Potter, hogy az Ön pálcája is különleges. A gesztenyefa-pálca olyan boszorkányokhoz és varázslókhoz vonzódik, akiknek nagy tehetségük van a mágikus lények megszelídítéséhez, remek adottságuk van a gyógynövényekhez, vagy a vérükben van a repülés. Unikornisszőrrel párosítva olyanokhoz kerülnek, akik mindent megtesznek az igazságért - mondta Ollivander, és hajlongva kikísért minket.

Rengeteg időt töltöttünk együtt, de sajnos Harrynek vissza kellet mennie a rokonainkhoz, nekem meg még úgyis el kellett mennem tallárt venni, mert amilyen ügyes vagyok, elfelejtettem.
Bementem a tallárszabászatba, mire egy varrónő rögtön felállított az első zsámolyra.
- Szia, te is Roxfort? - kérdezte a velem szemben lévő zsámolyon álló fiú. Alapból sápadt arca, tejfölszőke haja és szürke szeme volt.
- Igen.
- A szüleim elmentek nekem baglyot venni. Már kész lett volna a talárom, csak az ujjánál szétjött az öltés. Egyébként a nevem Draco Malfoy.
- Nagyon örülök, én Camilla... Potter vagyok - mutatkoztam be az új nevemen, mire Draconak tátva maradt a szája.
- Tényleg, az a Camilla Potter? Harry Potter húga?
- Igen, de nem szeretnék vele dicsekedni - vallottam be őszintén.
- Egyetértek. Te melyik házba szeretnél tartozni? Én a Mardekárba, mert a családból mindenki oda lett beosztva - mesélte a fiú.
- Én meg nem tudom - feleltem. Egyáltalán mi az a Mardekár-ház?
- Készen is vagyunk kis drágám - szólt közbe a szabónő és lesegítette Dracot a zsámolyról.
- Akarod, hogy megvárjalak? - kérdezte az újdonsült barátom arrogáns mosollyal a száján, mintha ez valami megtiszteltetés lenne.
- Hát ... örülnék neki - mondtam nevetve.
- Szoktál kviddiccsezni? - kérdezte a fiú
- Nem igazán - mondtam, miközben azon agyaltam, hogy mi a csuda lehet az a kviddics.
- Szerintem nem igazságos, hogy az elsősöknek nem lehet saját seprűjük.
- Na látod ezzel tökéletesen egyet tudok érteni - feleltem, végülis milyen menő lehet seprűn repüni.
- El is készültünk aranyom - mondta a varrónő, majd kifizettem a talárom árát és elindultunk kifelé.
- Hát akkor, szia, Camilla Potter - köszönt el Draco.
- Örültem a találkozásnak, Draco Malfoy - mondtam, majd némi habozás után megöleltem őt, akit ez egy kissé váratlanul ért, de azért visszaölelt engem.
- Mennem kell. Majd találkozunk a vonaton. Szia - intettem új barátomnak, majd elindultam a kijárat felé, ahol anyu már várt rám.

Draco:
Eléggé fura volt. Mi ez a hirtelen ölelgetés? Na, nem mintha rosszul esett volna, de nem hittem, hogy máris ilyen jóban lettünk.
Miközben ezen agyaltam a szüleim visszajöttek a talárszabászat elé, és már indultunk is haza. Anyám valószínűleg észrevette, hogy nem vagyok magamnál, így amíg én a pálcámat nézegettem (galagonya, unikornisszőr maggal, 10 hüvelyk), apám bejött a szobámba.
- Valami gond van? - kérdezte, de én tudtam, hogy csak azért jött be hozzám, mert anya küldte.
- Nincs - feleltem ezzel részemről le is zárva a beszélgetést.
- Ne hazudj! Valami történt, amíg nem voltunk ott?
- Semmi különös - mondtam, aztán elmeséltem, hogy kivel találkoztam. Persze annyi eszem azért volt, hogy nem említettem a történet, ölelkezős részét.
- Szóval, Camilla Potter... azt ajánlom vigyázz vele, mert különleges képességei vannak annak a lánynak.
- Mennyire különleges képességei? - kérdeztem. Én nem láttam Camillán semmi szokatlant.
- Annyira különlegesek, hogy elvileg a Nagyúr is csak álmodhatott volna róluk - mondta apa, majd kiment a szobámból.
Bennem még az utolsó szavai visszhangoztak: "A Nagyúr is csak álmodhatott volna róluk". Valahol éreztem, hogy Camilla emiatt nem kevés bajba fog még kerülni.