Gyógyítsd meg a szívem! (Larry, Ziall ff) BEFEJEZETT

Fifty

- Mit gondolsz, szívem? Stephrey vagy Jeffany? - bújt szeretettel Liam Louisához.

- Stephrey, határozottan Stephrey - mosolygott Louisa és puha puszit nyomott Liam arcára.

Órák óta figyelték a két "öreget", amint mintegy véletlenül egymáshoz értek minden alkalommal, amikor közel kerültek. Ha kicsit eltávolodtak, a szemük már a másikat kereste és lopott, gyengéd pillantásokat váltottak, szerintük titokban.

Nagy volt a sürgés-forgás a VIP szekcióban egy nagyon kedves, a legkedvesebb páciensük töltötte bent utolsó napját, délután végre hazamehet. Louisa Tomlinson. Ennek megfelelően a legtöbb orvos és nővér legalább néhány percre belátogatott a 336-os kórterembe, hol papírokat intézni, hol jótanácsokkal szolgálni, hol csak néhány kedves szóval búcsúzásképp.

Egy személy volt állandó, őt viszont ki sem lehetett volna robbantani onnan, Dr Liam Payne. Szabadnapot vett ki az alkalomra és tapodtat sem mozdult szerelme mellől, aki szintén lázban égett már. Természetesen Harry is tiszteletét tette, átütemezte a délutáni elfoglaltságait, hogy az első otthoni órákban a segítségére lehessen. Éppen betoppant, mikor a két kis gerle az elnevezéseket fontolgatta.

- Mi az, nevet választotok a leendő gyerekeiteknek? - huppant le a szabad székre a doki mellé.

- Nem egészen. Azon gondolkodunk, hogy apa és keresztanya vajon mit titkol. Illetve azt már tudjuk, csak még kérdéses, hogy meddig hiszik azt, hogy sikerülhet - kacagott önfeledten a lány. Harry felhúzta a szemöldökét.

- Várj, várj te most frankón azt mondod, hogy shippelitek a faterodékat?

- Harold, ez shippelés nélkül is nyilvánvaló, figyelj - bökött Liam az orvos és a nővér felé. Egyikük a tiszta ágyneműt készítette elő, másikuk feljegyzéseket írt a zárójelentéshez, amihez toxikológusként nem sok köze volt, de mindenképp részt akart venni benne. A papíron ugyan egyetlen szó sem szerepelt az ő írásával, de mégis nagyon buzgón tanulmányozta és hogy-hogynem, mindig épp olyan szögben állt, hogy a legjobb rálátása legyen Stephanie alakjára. A nő néha felnézett és egy pillanatra elmosolyodott, amitől a doki lefagyott és igen nehezére esett a feladatra koncentrálni.

- Na én itt most menten összefosom magam - szögezte le Harry tágra nyílt szemekkel és széttárt karokkal. A lány továbbra is csak kuncogott, nem nagyon létezett semmi, ami az örömét elronthatta volna. Hónapok óta először volt rajta a saját ruhája, dolgai már szatyrokban álltak, hála keresztanyja szíves közreműködésének, csak Niallra vártak, hogy hazafuvarozza.

Nemsokára meg is érkezett a szöszi, kicsit ziláltan, de nála ez nem meglepő. Mióta Bagira újra része az életének, gyakran késik el és gyakran tesz olyan benyomást, mintha épp az ágyból kászálódott volna ki. Mintha...

-Szeva, Ni! Na kiélveztétek az utolsó magányos délelőttötöket Zaynnel? - piszkálódott Harry. Niall természetesen fülig pirult, ami felért egy vallomással.

- Sziasztok...öööö...minden készen áll az érkezésedre, Louisa. Tommo otthon vár. Csinál valami finom ebédet.

- Aaaakarod mondani, rendel... - aggodalmaskodott Harry.

- Nem, nem! Főz. Már készítette elő a húst, mikor elindultam.

- Te jó ég, szólni kell a sürgősségin, hogy készüljenek erősítéssel! - vette elő a telefonját színpadiasan Liam. Louisa csak játékosan ráütött a felkarjára, de Harry nem volt ilyen kíméletes, ő bizony beleöklözött a doki vállába.

- Lehet, hogy mi vagyunk buzik, de te vagy a köcsög, Liam.

- Bocs, cimbi.

- Bocs, cimbi, ja... - Harryn látszott, hogy ezt nagyon nem szerette volna hallani.

- Hé, mondtam, hogy bocs...de különben te sem hiszed, hogy Lou tud főzni.

- Szivem...ez más - kezdte LouLou -Tudod...mikor egyszer Lou odaégette a húst...szóval Simon akkor...

- Ó, bassza meg... sajnálom. Őszintén sajnálom, Haz.

- Semmi gond, fátylat rá. Indulhatunk? - nézett kérdően Louisára.

- Induljunk!

Az egész díszes kompánia, Louisa, Liam, Harry, Stephanie, Jeffrey és Niall a parkolóba indultak. Louisa arca ragyogott, szeretettel integetett ottmaradó betegtársainak és a folyosón elhaladó személyzetnek. A kijáratnál Liam megállította a kerekesszéket és kérdőn nézett kedvesére.

- Mit az, Liam? - kérdezte a lány értetlenül.

- Semmi, édesem, csak gondoltam, szeretnél a saját lábaidon távozni - nézett rá szerelmes mosollyal a karját nyújtva felé. Louisa meghatódott a figyelmességen és boldogan fogadta el a felajánlott kezet. Liam kisegítette a kocsiból és óvón átölelte a derekát - Nos, kedves Louisa, van kedve velem tartani HAZA?

- Van kedvem önnel tartani BÁRHOVÁ, kedves Liam - a férfi a szavakat egy gyengéd és véget érni nem akaró csókkal jutalmazta.

Csók, drágáim!

Nincsenek ám a fiúkák és leánykák elfelejtve, csak...na. Most ennyi, majd holnap több.

xx