Gyógyítsd meg a szívem! (Larry, Ziall ff) BEFEJEZETT

Fourty-three

- Ne... ne mondd ezt, édes, ez nem igaz! Én csak nem tudtam, hogyan mondjam el és mikor... amikor rájöttem épp annyi minden volt, féltem, hogy sok lenne. Aztán meg azt szerettem volna, ha ezt Jeffel beszélitek meg és....

- Nem lényeg, Harry. Már nem lényeg. Nem számít.

- De igen, lényeg, kicsim, mert azt hiszed, becsaptalak! - túrt kétségbe esetten a hajába Harry. Máskor erre a mozdulatra már Lout rázta volna a hideg, hogy ő tehesse ugyanezt az imádott csigákkal, most azonban szinte meg sem látta.

- Mert be is csaptál. Ennyi.

- Mmmmi....mi az, hogy ennyi? Ugye... nem..akarsz..el - Harry nagyot nyelt - ugye nem akarsz elhagyni?

- Szükségtelen, te már elhagytál engem, Harry. Nem hagyhatom el azt, aki nem is az enyém - Lou hangjában most először lehetett felfedezni némi érzelmet. Ez azonban nem a szerelem és nem a boldogság volt. Hanem a bánat és a csalódottság.

- Nem! Nem! Nem! Ez nem igaz, sosem hagynálak el. Kérlek, Napsugaram, ne tedd ezt velünk, én szeretlek! Az életemnél is jobban! És megteszek bármit, hogy meggyőzzelek. Tudom, hogy most úgy érzed, ellened tettem, amit tettem, de éppenhogy érted volt. Hogy vigyázzak rád... Szeretlek, Lou!

- Soha többé ne mondd ezt nekem. Soha - mondta Lou üres tekintettel, majd felállt és bement a szobába. És egész nap nem is jött ki onnan.

**********

- Hogy van? - kérdezte Louisa Harrytől.

- Rosszul. Alig szól hozzám és azt is megtiltotta, hogy szerelmet valljak neki... - felelte a férfi szomorúan. - Mikor bementem érte, csak feküdt a priccsen, olyan üres tekintettel, hogy szinte ijesztő volt. Aztán hazavittem, de egy szót sem szólt egész úton. És amikor végre megszólalt, azt mondta, elárultam és elhagytam. Bizonygattam, hogy szeretem, és nem ellene tettem amit tettem, de azt mondta, soha többé ne mondjam ezt neki.

- Harry, meg kell értened. Emlékszel, mikor azt mondtam, ő töröttebb, mint én? Vannak dolgok, amik nem hangzottak el a tárgyaláson. Simon...amikor azokat csinálta velünk... utána elvárta, hogy megköszönjük és kényszerített, hogy ezt a szót használjuk. Egy idő után már értelmét vesztette és egymásnak sem tudtuk mondani, mert összemosódott az elménkben azzal, amit ő művelt. Érezni éreztük, de nem mondtuk ki többé. Bizonyítsd neki tettekkel. Légy mindig ott, ha szüksége van rád. Egyelőre az is nagy dolog, hogy nem csomagolt össze.

- Istenem, ezt nem tudtam... - sóhajtott megrendülten a férfi - Akkor most úgy érzi, ugyanolyan üres frázis, ha tőlem hallja, mint amikor ... A kurva életbe, hát hányszor kell még elveszítenem??? - fakadt ki elkeseredetten.

- Nem veszíted el, hidd el, csak idő kell neki. Nem tudom, mennyi. Légy türelmes vele.

- Értem és... igyekszem, LouLou. Köszönöm, hogy számíthatok rád.

- Ugyan már, persze, hogy számíthatsz, te vagy a kedvenc sógorom - mosolyodott el a lány.

- És te hogy vagy?

- Őszintén? Én mikor megtudtam, hogy Jeff az apánk, szerettem volna rögtön a nyakába ugrani. Annyira boldog voltam, hogy megtaláltuk és hogy ő az. Tudom, hogy nem tehet semmiről és lekerült a vállunkról az a teher, hogy az apánknak sem kellettünk. Borzasztó volt látni a bátyám reakcióját.

- Akkor... ti most Jeffel...

- Nem. Nem mondtam neki semmit. Amíg Lou ilyen állapotban van, nem fogom azzal tetézni a kínjait, hogy a háta mögött kibékülök apával. De nagyon nehéz, mert látom, hogy szenved ő is.