Gyógyítsd meg a szívem! (Larry, Ziall ff) BEFEJEZETT

Nine

- Annyira sajnálom... - nézett Harryre könnyes szemekkel Louisa. - Borzasztó, hogy nem tudok mit kezdeni ezekkel a dolgokkal itt a fejemben. Elég egy szó, egy illat vagy bármi és tódulnak az emlékek felfelé. Hidd el, én nem akarok...

- LouLou, nem kell szabadkoznod - vágott a lány szavába Harry - nincs rá semmi okod. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam segíteni. - Biztatóan nézett a lány szemeibe, aki az övében keresett kapaszkodót. Hamarosan azonban elmosódott Louisa arca és a jól ismert szempár körül a bátyja arca kezdett körvonalazódni Harry előtt. Azonnal ellágyult a tekintete, szíve hevesebben dobogott.

"Milyen gyengéd szeretettel néz rám... talán mégiscsak tetszem neki. Nekem ő nagyon... lehet, hogy észrevette? Tényleg elakadt a lélegzete? Ezt alig hiszem el... én, a kis szerencsétlen ennek a tökéletes fiúnak? Talán ő meg tudná gyógyítani a szívem. ... talán neki hagynám..." A mobilja csörgése szakította félbe az elmélkedésben. - Harry, megtennéd, kérlek, hogy felveszed és kihangosítod nekem?

- Persze - felelte a fiú és már ugrott is, hogy megnyomja a zöld gombot a telefonon. A keze remegni kezdett, mikor Lou arca mosolygott vissza rá jelezvén, hogy ki a hívó fél.

- Boo! Helló, bátyó! Merre jársz?

- Szia, hugi, itt vagyok Buckinghamshireben, azért is hívlak, hogy ne aggódj, ha ma egy kicsit kések. Mindenképp menni fogok. Jó?

- Persze, semmi gond, nem szaladok el... Épp Harryvel beszéljük át a dolgainkat.

A vonal másik végén egy pillanatra beállt a csend, Louisa már azt hitte, meg is szakadt a vonal. Aztán Louis összeszedte valamelyest a hangját, bár érezhetően megváltozott a tónusa. - Ha... Harry ott van?

- Igen, itt van mellettem, mily meglepő, igaz? - kacagott fel a lány - mikor jössz?

- Nem tudom pontosan megmondani, de igyekszem. Esti mesére ott vagyok - Lou hangján hallatszott, hogy ő is elmosolyodott.

- Hozol nekem valamit?

- Volt valaha olyan, hogy nem vittem neked valamit, Haspók?

- Nem, de nem is szeretném, hogy előforduljon - kacagott a lány újra. Harry furcsállta, hogy hirtelen milyen jó kedve kerekedett Louisának, de betudta ezt a bátyjával való évődésnek. Szóval Lou ma később jön, most neki is ki kell találnia valamit, hogy miért marad tovább. Mert az nem lehet, hogy ne lássa ma az ő drága kékszeműjét, hacsak egy pillanatra is. Most hogy hallotta enyhén karcos hangját, lágy yorkshire-i akcentusát mégjobban vágyott rá.

- Harry?

- Igen, LouLou, bocs elgondolkodtam. Mit kérdeztél?

- Csak arra kértelek, hogy ha lehet, ne említsd a Lounak a reggeli esetet. Így is nagyon aggódik értem, nem akarom, hogy mégtöbb gondja legyen.

- Hogyne, ahogy szeretnéd. Nem szólok egy szót sem - felelte Harry, aztán a tornára koncentráltak.

********************

Néhány órával később Louis Tomlinson leparkolta kis Vauxhallját a klinika előtt. Már alig várta, hogy láthassa a testvérét, de ma más miatt is izgatott volt. A csók óta nem találkozott Harryvel és nagyon bízott benne, hogy ma összefuthat vele. Átverekedte magát a forgós bejárati kapun, amit nagyon utált, majd a márvány lépcsőkön felcaplatott a harmadik emeletre. Sosem használta a liftet, amit mindig a jó kondijának megőrzésével indokolt, de valójában nagyon erős klausztrofóbiával küzdött, amit próbált letagadni mindenki előtt. Felérvén befordult a folyosóra és elsétált a 312-es kórteremig. Húgát az ágyán ülve találta és felettébb jó kedve volt, aminek Lou nagyon örült.