Gyógyítsd meg a szívem! (Larry, Ziall ff) BEFEJEZETT

Fourty-eight

Jeffrey doki nagyon feldobott hangulatban volt. Épp megtudta, hogy kislánya napokon belül hazamehet végre több hónapos kórházi kezelés és rehabilitáció után. Már két-három perceket képes volt sétálni járókerettel, segítséggel. Az elmúlt héten Liam eltávolította a katétert, így Louisa sokkal szabadabban mozoghatott. Steph, Heidi és Kat mindenben segítették, nyilván a legboldogabbnak Steph bizonyult, aki képes volt az első pár katétermentes éjjelen bent aludni a lány szobájában, minden eshetőségre felkészülve. Csupán egyszer volt rá szükség, ezért pár nap múlva nyugodtan magára hagyta a keresztlányát éjszakára.

Jeff úgy döntött, ezt a langyos október végi napot választja arra, hogy beszéljen Susannel. Még nem mondta el neki, hogy rátalált a két gyermekére. Bár a nő igencsak furcsállta a hangulatait, kérdőre vonta a felszakadt szája miatt, mikor Lou behúzott neki, de mindig kimagyarázta magát. Most azonban elérkezettnek látta az időt, hogy beszéljen. Nem félt különösebben, feleségével való kapcsolata mindig is kiegyensúlyozott volt, bár nélkülözte az igazi szenvedélyt. Susan intelligens, modern gondolkodású nő, ha meg is viseli kissé a helyzet, nem fog jelenetet rendezni, ebben Jeff biztos volt.

Úgy adódott, hogy túlóráit most egyben lecsúszhatta, ezért a megszokott délután öt helyett már ebédidőben leléphetett. Kitűnő időzítés, a lányok még az egyetemen, kettesben lehetnek és a nőnek lesz ideje feldolgozni a hallottakat. Nem is húzta az időt, bevágódott a kocsijába és hazaindult. Gondolta, talán egy csokor virággal vagy csokoládéval enyhíthetné a beszélgetés élét, de aztán meg az jutott eszébe, hogy ez nagyon olcsó húzás lenne részéről. Talán inkább utána hívja el egy vacsorára, hogy megköszönje neki a megértését.

Hazaérve messziről látta Susan fehér BMW-jét a ház előtt. Ezt jó jelnek vélte, nem kell arra várnia, hogy hazajöjjön egyik szokásos bevásárló körútjáról. Kikerülte a ház előtt parkoló kissé lelakott Fordot és beparkolt a garázsa elé. Belépett a hatalmas kétszintes ház faragott bejárati ajtaján és egyből a konyhába ment, úgy sejtette, hogy ott találja Susant, aki valószínűleg már a vacsorát készíti elő.

Tévedett.

Susan nem volt a konyhában, de még az alsó szinten sem, ami furcsa, mert az emeleten csak a hálószobák voltak. Levette hát a cipőjét és finoman fellépkedett a lépcsőn, hogy ne ébressze fel az asszonyt, ha esetleg alszik. Halkan nyitott be közös hálószobájuk ajtaján, és egyből fordult is vissza, mert amit ott látott, azt nem akarta elhinni a saját szemének. Su valóban ágyban volt, de nem aludt. És a rajta lihegő férfi sem. Talán észre sem vették volna, hogy közönségük van, ha nem kattant volna a kilincs, mikor Jeff behúzta maga után.

- Jeff, várj! - kiáltott utána az asszony, miközben sebtében magára kapott egy köntöst. Igazából nem lett volna rá szükség, hisz a doki számtalanszor látta már meztelenül és a vendégüknek is, úgy tűnt, nem először van része ebben a kegyben. Legalábbis az a két másodperc, amit látott, összeszokott mozdulatokról árulkodott.

A doki várt. Felnőtt férfiként tisztában volt azzal, hogy nem futhat el a problémák elől, épp emiatt is sietett haza, csak arra nem volt felkészülve, hogy nem az a legnagyobb problémájuk, amiről ő akart beszélni a feleségével. Susan töltött mindkettőjüknek egy italt, nagy levegőt vett és odavitte az egyik poharat a férjének.

- Azt hiszem, hiába próbálnálak azzal győzködni, hogy ez nem az, aminek látszik...

- Valóban, Susan. És ez méltatlan is lenne hozzánk. Ki ez a férfi és mióta van viszonyod vele?

- Ő Mark. Mark Davis.

- Mióta, Susan?

Az asszony nagyot sóhajtott, de úgy volt vele, ha egyszer borul a bili, akkor boruljon teljesen.