Gyógyítsd meg a szívem! (Larry, Ziall ff) BEFEJEZETT

Fourty-two

- Te meg miről beszélsz, Lou? - kérdezte Louisa döbbenten. Kétségbe esetten járatta a szemeit a bátyja és a doki közt.

- Nos, doktor úr? Elmondja nekünk az igazat? - érdeklődött hamiskás mosollyal Lou.

- Louis...Louisa...ez...én nemrég jöttem rá, amikor - nézett Harryre - nem tudtam, hogyan mondjam el...

- Te vagy az apánk, Jeff? Igaz ez? - Louisa nehezen tért magához.

- Úgy tűnik, hogy igen, én vagyok... - nézett maga elé Stevens.

Lou odasétált az orvos elé egészen közel. Mélyen, fürkészően nézett a szemébe. Jeff állta a tekintetét. - Szia....apa - suttogta alig hallhatóan.

- Fiam... - Jeff hangja remegett és ölelésre nyújtotta a karjait. Lou még közelebb ment hozzá. Aztán már csak a tompa csattanás hallatszott. Louisa sikolya, Jeff, amint próbálja visszanyerni az egyensúlyát, sikertelenül. Az eséssel magával rántotta az esti rutinhoz odakészített eszközöket, amik a kis asztallal együtt ráborultak. Szája széle felszakadt és az orrából ömlött a vér.

- Ne. Merészelj. A. Fiadnak. Hívni. - sziszegte Louis. Úgy szedte a levegőt, mint aki lefutott egy kétszázas sprintet. A nagy csörömpölésre Steph is beszaladt, szeme kikerekedett, mikor meglátta Jeffet a padlón vérző arccal. - Jézusom, mi történt itt? Lou? Jeff? - Harry kapcsolt először és lépett oda, hogy felsegítse a dokit. - Lou, mit csináltál? - kérdezte ijedten Steph.

- Én mit csináltam? - ordította Lou - Üdvözöltem az én drága apukámat! Ezt az arany embert, akinek mindent köszönhetek. A csodás életemet, meg a...

- Lou, ne légy igazságtalan...

- Igazságtalan? Jaj bocsánat - fröcsögte Louis - elfelejtkeztem a jó modorról... Hogy történhetett? Biztos az a néhány alkalom, mikor össze-vissza vertek, vagy az a párszáz, mikor szétbaszták a seggem, hogy ülni se tudtam napokig, nem ám WC-re menni! Jah persze még mindig jobb nem menni, mint amikor felnyalatják veled! Elnézést, az ilyesmi kissé igazságtalanná tesz! - Lou egyre hangosabban hadarta a mondandóját, mellkasa elképzelhetetlen sebességgel emelkedett és süllyedt.

- Lou, édesem... - kezdte volna Harry békítőleg, bár őt is megrázták a hallottak. Tudta ugyan, mi mindenen ment keresztül szerelme, de az ő szájából még sosem hallotta.

- Te ne merészelj hozzám érni, Harold! - ütötte félre Harry kezét a zaklatott fiú- Te tudtad! Tudtad, hogy ez a rohadék csinálta fel anyát, aztán elhagyta! Én meg hogy sajnáltam, te kurva élet! A szegény jó Jeff doki, aki mindig ott van, ha kell, aki siratja anyát, holott ő küldte a sírba!

- Kicsim, kérlek...

- Mire kérsz? Ha? Nyugodjak meg? Ne legyek igazságtalan? - dühében csapkodott, amit ért, mígnem a monitort is eltalálta az ággyal szemben. Louisa csak sírt az ágyában, rettenetesen félt, hogy mit tesz dühöngő testvére. Felkapta a telefonját és Liamet hívta. A férfi a negyedik csörgésre vette fel.

- Szia édes, máris hiányzom? - kérdezte mosolyogva.

- Liam, gyere be, kérlek - suttogta reszkető hangon a lány.

- Mi a baj, LouLou, mi ez a hangzavar nálad?

- Lou őrjöng, siess, kérlek, félek, hogy kárt tesz valakiben...

- Rohanok!

- Fiam, nyugodj meg, menjünk ki és...- próbálta volna Jeff is, kicsit nehézkesen beszélt felszakadt szájjal.