Gyógyítsd meg a szívem! (Larry, Ziall ff) BEFEJEZETT

Twenty-one

- Látom, sokkal jobban van, Mr Tomlinson, ennek nagyon örülök. A vér- és vizeletvizsgálat eredményei biztatóak. Lényegesen kevesebb a toxin a vérében és a veseműködés is beindult, ami kifejezetten megnyugtató. Szeretném, ha most visszamenne a szobájába, hogy egy újabb adag infúziót beköthessünk és elfogyasztana egy könnyű ebédet. Szépen szívódnak fel a bevérzések is, nyilván kissé ijesztő, ahogy először elkékülnek, de ez a folyamat. Halványodni fognak, aztán pár nap alatt eltűnnek majd. Nem fáj a feje, nem szédül? Nem érez fáradtságot?

- Nem fáj semmim, doktor úr, de kicsit valóban szédülök és nagyon gyengék a lábaim. Nem lenne baj, ha később ennék, miután aludtam egy kicsit?

- Nem, az infúzió alapból is tartalmaz tápanyagokat és sókat, amire a szervezetének most szüksége van. De ha felkelt, mindenképp egyen. Nekem most lejárt a műszakom, csak az eredményeire vártam, holnap reggel jövök vissza. Addig is Dr Cobbler lesz ma az osztályos, ha bármi panasza vagy kérdése van, hozzá forduljon.

- Úgy lesz, köszönöm. Mindent köszönök, doktor.

- Ugyan, ez természetes. Hálálkodás helyett inkább vigyázzon magára. Úgy látom, többen is vannak, akik szívükön viselik a sorsát. Harry régi kedves kollégám, zöldfülű kezdő kora óta ismerem. És a húga fantasztikus lánynak tűnik. Látszik, hogy törődnek magával. Becsülje meg, fiam. A szerető család igazi kincs.

- Iiiigen, az. Köszönöm és ... szép napot, doktor.

Stevens doki megilletődve nézett a fiatal fiú után. Látott valamit benne, ami nyugtalanította. Nem tudta volna nevén nevezni, csak azt érezte, hogy a sráccal valami nincs rendben. Alig múlt 23, de ha nem tudta volna, simán 30 körülinek saccolta volna. "Látszik rajta, hogy nehéz élete van, biztosan nem hullott minden az ölébe csak úgy. Ha belegondolok, az én fiam is kábé ennyi idős lenne..." Első gyermekének elvesztése mélyen sújtotta Jeffet. Még fiatal házasok voltak a feleségével, Susannel. Igazából csak azért vette el a lányt, mert az bejelentette, hogy gyermeket vár. Ezt megelőzően már egyszer szakított vele, mikor megismerte élete szerelmét. A baba azonban mindent megváltoztatott, Jeff tudta, hogy nem hagyhatja egyedül azt a nőt, aki a gyermekével várandós. Ő maga csonka családban nőtt fel, édesanyja erején túl dolgozott, hogy ne szenvedjen hiányt semmiből. Látta, mit küszködik az asszony és akkor megfogadta, hogy ha egyszer apa lesz, a családja mindig számíthat majd rá. Élete legnehezebb döntése volt elhagynia az ő gyöngyszemét, de nem tehetett mást. Írt neki egy levelet, amiben részletesen elmagyarázta, mi miért történt és biztosította afelől, hogy szerelme örök és csakis érte lángol. De végül sosem adta postára, a tárcájában őrizte a lány fényképével együtt. Az esküvő után pár héttel Amerikába utazott egy orvosi továbbképzésre, ott kapta a hírt, hogy Susan elvetélt. Azonnal hazautazott, hogy mellette legyen, de megdöbbenésére őt magát sokkal jobban megviselte a gyász, mint a nejét. Susan hamar talpra állt és soha nem emlegette babát később sem. Házasságuk nem volt boldog, bár nyugodt és kiegyensúlyozott kapcsolatuk volt, amiből később két lánya is született, hiányzott belőle az a tűz, amit csak egyszer érez az ember életében. Szerelmét soha többé nem látta, annyit tudott róla, hogy nem sokkal a szakítás után Londonba költözött.

- Meglepetés! - Puha ujjak takarták el a szemét egy jobb és egy bal kézből származók, de Jeff tudta jól, hogy a két kéz két külön személyhez tartozik. Emma és Doris, két csaknem felnőtt lánya állt mögötte vidáman. - Szia apa, csak gondoltuk, benézünk hozzád, mert arra hiába várunk, hogy egyszer úgy érj haza, hogy még otthon vagyunk.

- Kicsikéim, sziasztok, már megint épp úton valahová?

- Persze, hisz hétvége van, medenceparty lesz Elzánál, két napos. Szóval csak jöttünk a puszinkért és már itt sem vagyunk- nevetett Emma, az idősebbik lány - na meg persze....- Jeff már tudta, mi következik, úgyhogy kérés nélkül vette elő a pénztárcáját és nyomott két-két ötven fontost a lányok kezébe.